Most, hogy közeledik a karácsony, elkezdtem sütni a piskótákat. Kihűlés után azonnal nylonzacskóba teszem, a levegőt kiszívom belőle, és lekötöm. Mehet a fagyasztóba. Készül tortalap, egyenes téglalap alakú süteményalapnak és piskótatekercs is. Sima, kakaós, diós, mákos.
Pontosan ugyanúgy készítem a rizslisztest is, mint a sima lisztest.
Hozzávalók: 1 tojáshoz
1 tojás
30 g rizsliszt
30 g cukor
pár csepp 10%-os ecet (vagy citromlé) az összeshez
1 kávéskanál olaj tojásonként
csipet só az összeshez
Elkészítés:
A sütőt 200 fokra begyújtom. A forma vagy tepsi aljába sütőpapírt vágok (csak az aljába!), bekenem olajjal, megszórom rizsliszttel (az oldalát nem szabad bekenni).
Kimérem a lisztet, hozzáadom a csipet sót. Egy tálba belemérem a cukrot, beleütöm az egész tojásokat. Kissé megdöntöm a tálat és mixerrel addig habosítom, míg fehéres, nagyon levegős habot kapok, nálam ez kb. 5-7 perc. Hozzáadom a pár csepp ecetet, és még azzal is habosítom. Villa segítségével óvatosan beleforgatom a lisztet. Végül az olajat is hozzákeverem. Beleöntöm a formába, habkártyával kissé homorúra igazítom (a közepe mélyebb legyen egy-két centivel, mint a szélek), hogy a végeredmény szép egyenes tetejű legyen. Betolom a sütőbe. 5 perc múlva eggyel lejjebb veszem a hőfokot, és kb. 20-30 perc alatt megsütöm. A sütési idő függ a mennyiségtől, illetve, hogy milyen vastagon terítettük el. A sütőajtót 20 percig nem nyitom rá.
Ha megsült, a formában (vagy tepsiben) hagyom kihűlni. Ezután körbevágom az oldalát, az aljáról lehúzom a sütőpapírt. Töltéskor meg lehet fordítani, mert az alja sík egyenes, és mivel a teteje sem lesz púpos, meg fog állni rajta.
A képen 18 cm-es formában sült 4 tojásos piskóta látható.
Megjegyzések
15 megjegyzés ehhez: "Piskóta rizslisztből"
2009. november 14. 14:49
Elképesztőek a piskótáid!
Amióta írtad, hogy nem használsz sütőport, én sem teszek bele, és igazán bevált. Már háromszor sütöttem így.
A fejlécedben te csináltad a havas kiskarácsonyfát? :) Imádom!!
2009. november 14. 17:03
Köszi, tényleg bevált ez a sütési módszer.
Nem én csináltam a karácsonyfát, csak a fejlécet. Még ezután fogok mézeskalácsot sütni. De ötletnek nem rossz szerintem sem.
2009. november 14. 17:21
Van különbség a rizslisztes piskóta és a búzalisztes piskóta állaga között? A lányom barátnője lisztérzékeny és próbálják a süteményeket rizsliszttel sütni.
A levegőt ki lehet teljesen szívni a zacskóból egy szívószállal is?
2009. november 14. 17:55
Nincs számottevő különbség. A búzalisztes talán kissé könnyedebb, de a rizsliszt amúgy sincs olyan finomra megőrölve, lehet amiatt.
De nagyon ajánlom a kukoricalisztes piskótát is, nálam megtalálod azt is, de pont így sütöm.
Nem kell teljes vákuum, úgyhogy igen, én is úgy szoktam légteleníteni.
2009. november 14. 18:29
Csodálatos! Mikor nyitsz piskótasulit?
2009. november 14. 18:44
Nem is rossz ötlet! Tudod mit? Megnyitom :D
2009. november 14. 18:57
Jelentkezem tanoncnak.
2009. november 15. 8:47
Nagyon szép! És milyen jó ötlet ez a lefagyasztás!
2009. november 15. 10:29
Megmutatom az unokatesómnak, a kislánya búzaliszt-allergiás. Gyönyörű!
2010. március 31. 13:23
Szia! Köszönöm szépen ezt areceptet is! Ő is tesztelve lesz húsvétkor, a lisztérzékeny sógórnőm így nem marad ki a nasis finomságokból :)
2010. július 27. 16:50
Nagyon hálás vagoyk ezért a receptért :) Megcsináltam, finom nagyon :)
2010. szeptember 6. 20:00
Nagy örömet szereztél a piskóta recepteddel! Annyira tetszett hogy kissé változtatva gluténmentes liszttel, közzétettem a blogomon.
http://rekaye.blogspot.com/2010/09/glutenmentes-piskota-recept-anya-foztje.html
2010. szeptember 6. 22:13
Nagyon örülök, hogy bevált!
2010. október 7. 19:13
Gyönyörű. Hétvégén 2 piskótalapot kell sütnöm, mert a picikémnek szülinapja van, és az oviba is vinni kell. De a piskóta nálam is mumus :(
Mindent elolvastam már, amit lehetett, de 1000 féle különböző tanács van.
Ha nem verjük fel külön a habot, az tuti jó? Nekem sajnos a legtöbbször összeesik. Kicsit elemezhetnéd ezt a dolgot olyan Wiselady-sen :)))
Előre is köszi
Üdv
true
2010. október 7. 20:11
@Névtelen
Pedig nagyon egyszerű, nem kell félni tőle. Az elemzés készül, de sajnos a munkám mellett lassan halad.
Megjegyzés küldése