2010. június 12., szombat

Tejberizs rizottó módon

0 megjegyzés

A tejberizs tulajdonképp a rizottóhoz hasonló étel. Hagyományosan kevés vízben félpuhára főzöm, csipet sóval és néhány kanál cukorral ízesítem, ezután tejet öntve hozzá addig főzöm, míg megpuhul. A tejberizs finomabb, ha eleve cukros tejben fő, mintha utólag cukrozzuk. Tálaláskor kakaót szórok a tetejére. Ezt egy duplafalú főzőedényben szoktam elkészíteni, amelynél a két fal között víz van.
Jó minőségű nehéz edényben elkészíthető rizottó technikával is. Mivel én nem szeretem folyton kavargatni, ezért ezt a két módszert ötvöztem.
Ebben az edényben szoktam főzni, nem ragad le benne, nem ég oda, mert ezt a bevonat megakadályozza, a nagyon vastag alj pedig egyenletesen adja a hőt. Jól záró jénai fedőm is van hozzá.
Egyébként jó teflonserpenyőben is elkészíthető (fedő legyen hozzá), de megfelel egy súlyos jó minőségű fémedény, sőt vaslábas is.



Hozzávalók:
50 g vaj
2,5 dl rizs (1 pohár)
1,25 dl víz (1/2 pohár)
3x2,5 dl tej (3 pohár)de lehet 4 pohár is + 1 dl tej a végén
csipet só
3 evőkanál cukor
tetejére kakaópor

Elkészítés:
A rizst épp csak annyira mosom meg, hogy a port, ha van rajta, levigye a víz. A rizsnyáknak rajta kell maradnia. A tejet megmelegítem forróra. A serpenyőben megolvasztom a vajat, beleadom a rizst és közepes lángon, kevergetve átforrósítom. Ráöntöm a vizet, ezt 1-2 perc alatt beissza, ekkor ráöntök 1 pohár forró tejet, teszek bele 1 csipet sót és 2 evőkanál cukrot, jól átkeverem, lefedem a fedővel, és addig párolom, míg a tejet beissza. Ekkor ismét ráöntök 1 pohár tejet, átkeverem, lefedem, és párolom, míg beissza. Ezt harmadszor is megcsinálom. Ez nálam kb. 30 percig szokott tartani. Ennyi idő alatt épp teljesen megfő a rizs (nem szeretjük, ha roppan), viszont még egyben vannak a rizsszemek. Ekkor lehúzom a tűzről, és hozzáöntök még egy dl tejet, beleteszek még egy evőkanál cukrot, amellyel átkeverem, és rögtön tálalom.

Megjegyzések

0 megjegyzés ehhez: "Tejberizs rizottó módon"

Megjegyzés küldése

Blogarchívum

Translate this blog

English French German Spain Italian Dutch Russian Portuguese Japanese Korean Arabic Chinese Simplified
this widget by www.AllBlogTools.com

Blogstat

eXTReMe Tracker

online


Related Posts Widget for Blogs by LinkWithin
 

Copyright 2008 All Rights Reserved Revolution Two Church theme by Brian Gardner Converted into Blogger Template by Bloganol dot com