Múzeumi epertorta


Tegnap múzeumok éjszakája volt, és hát nincs olyan jó dolgunk, mint a fővárosiaknak, hisz itt csak egyetlen picurka múzeum van, amely különösebb szenzációkkal nem is tud ilyenkor kirukkolni. Az éjszaka is inkább csak estét jelent, mert ember nem lenne, aki ebben a kisvárosban este 10 után ott lenne.
Azért a múzeumosok minden évben megteszik, ami tőlük telik, leginkább az iskolásoknak való dolgokat találnak ki. Mi el is megyünk minden évben, mert hát csak. Mindenfelé elmegyünk, ami a városban történik.
Az idén akadályverseny volt a múzeumban, ami a kiállított tárgyakhoz kapcsolódott, és mindenféle aranyos dolog is társult még hozzá. Mivel kishaver is volt nálunk, ezért du. 5-kor nekiindultunk a két gyerkőccel, akik aztán a nevezési lappal el is rohantak a termekbe. Mi pedig leültünk az udvaron, beszélgettünk az ismerősökkel. Egész hosszú műsort adtak majorettes lányok, úgyhogy az apukáknak is megvolt a kedvezés - sajnos az anyukáknak nem volt semmi ilyesmi kitalálva.
Aztán mi is szétnéztünk a múzeumban, segítettünk a srácainknak, akik egy kicsit ráuntak már a végére. Két órahosszáig tartott, és egész sokat kellett olvasni, túl aprólékosak voltak a kérdések, ez kicsit soknak bizonyult a tízéveseknek. Azért remek este volt, majd jövőre is elmegyünk.
Szomorú tapasztalat - és nem csak most, hanem szinte minden programon, - hogy alig voltunk, már a lakosság számához viszonyítva. Jó, tudom, hogy focivébé van, az apukák nem érnek rá, de az anyukák azért eljöhetnének. Pénzbe nem kerül, egy jó program. Én annak idején, ha a gyerekekkel gondoltam egyet, akkor fogtam őket, és elmentünk pl. a múzeumba. Akkor is, ha félévvel előtte már jártunk ott (egy múzeum van ugyanis). Nyári hőségben kellemes volt nézelődni a hűvös termekben, lehetett beszélgetni, s aztán, ha már a hőség elmúlt, este 5 felé, átballagtunk a hídon, és 7-ig nagyon jót fürödtünk a tiszai szabadstrandon.
No de hogy a lényegre térjek, hogy is kerül ez a dolog a gasztrotémák közé?
A múzeumban olyan kiállított tárgyra leltem, amihez hasonlót még múzeumban sosem láttam. Ez pedig egy epertorta. Ki volt állítva a régesrégi régészeti leletek közé, és annyira megtetszett, hogy lefényképeztem, és elhoztam nektek is. Szerintem ilyesmit, még ti sem láttatok. Sajnos, üvegfal mögött volt, ennél jobb képet nem tudtam a telefonnal csinálni (utólag látom, még egy kicsit zoomolni kellett volna).

Íme a kép. A felirat alatta:
Epertorta szenült maradványai (Balatonmagyaród - Hídvégpuszta)
A római kori teremben találtuk.


6 megjegyzés:

  1. Ez nagyon tetszik, köszönjük!
    KMerci

    VálaszTörlés
  2. Wow! Sosem láttam-hallottam ilyet! Köszi!

    VálaszTörlés
  3. De komoly!!! :D Nem is hallottam ilyenről, pedig művtöris vagyok :))))

    VálaszTörlés
  4. Mondjuk erősen elgondolkodtam rajta, hogy ez valami speciális tréfa? Epertorta maradványok? És nem bomlott le?

    VálaszTörlés
  5. Ez nem semmi, hogy így megmaradt.
    Biztos valami hamu tartósította.:-)

    VálaszTörlés
  6. Azt a mindeit, hogy mik vannak. Pedig nekem ez a szakmám :), de még sosem hallottam róla.
    Köszi

    VálaszTörlés

@templatesyard