2009. április 30., csütörtök

Túrós csusza

4 megjegyzés

Ha túrós tésztáról esik szó, akkor az nekem a sós, tejfölös, töpörtyűs változatot jelenti. Nézni sem szeretem, ha valaki cukorral eszi a túrós tésztát. Persze ízlések és pofonok...

Túrós csusza



2009. április 29., szerda

Natúr sült csirkemáj

7 megjegyzés

A csirkemáj natúr sütve akkor jó, ha omlós, lágy, elolvad a szájban. Frissen élvezhető leginkább, ezért közvetlen a tálalás előtt süssük, még akkor is sülhet, miközben a levest esszük. A májat sosem szabad sütés előtt megsózni, mert megkeményedik. Natúr sütéshez alkalmatlan az a csirkemáj, amely a hentesnél vizes lében úszik. Az ilyen máj valószínűleg vagy fagypont körüli hőmérsékleten tárolódott, és felmelegedve kiadja a saját nedvességét, vagy urambocsá elképzelhető, hogy direkt vízben áztatott. A húsfélék vízfelvevő képessége igen magas, saját súlyának akár a 70%-át kitevő vízmennyiség felvételére is képes. Néha megfordul a fejemben egy-egy húsféle láttán az a képtelen feltevés, hogy súlynövelés céljából vizet vetettek fel vele. Ugyanezen oknál fogva natúr sütéshez nem jó a fagyasztásból felengedett csirkemáj sem.
A megfelelő csirkemáj alig nedves, nem csúszós tapintatú, friss. A májat mindig lassú tűzön sütjük, és közvetlenül fogyasztás előtt sózzuk meg, vagy ki-ki a maga tányérján sózza.
Köretként rizst, krumplit, savanyúságot, esetleg főzeléket (pl. krumpli, lencse) adhatunk, de tartalmasabb salátával is fogyaszthatjuk.
Ha van otthon szalonna, akkor kiolvasztott zsírjában sütve a máj pikáns ízt kap.

Natúr sült csirkemáj



2009. április 28., kedd

Kapros túrós lepény

15 megjegyzés

Ez az a recept, amely legalább 100 éve, szinte változatlan formában él a családunkban, és a folytonosságot biztosítja a család nőtagjainak főzési szokásaiban.
Hamisítatlan dél-alföldi tanyasi sütemény, de nem is süti, inkább tartalmas második fogás. Szorosan hozzátartozik családi ünnepeinkhez, összejöveteleinkhez, s a nők mindig leírták a receptjét, megtanulták, s sütik a maguk konyhájában. Nagymamám 1901-ben született, és 1999-ben halt meg, én nála kóstoltam először, s már ő is az édesanyjától tanulta. Anyukám is nagyon sokszor megsüti, s ahogy én is törtem magam a recept után, úgy a lányom is leírta. Ez tehát legalább 100 év, s még további 60-80 évre továbbvivődik a recept. Nagy becsben tartjuk. Aki nálunk kóstolta, sokszor furcsállotta, sós-kapros-túrós, ki hallott már olyat, hogy nem édes? De mi rendületlenül ragaszkodunk hozzá, s aki a családba kerül, kénytelen megszokni ezt is.
Majdnem teljesen ugyanígy ezt a receptet a Venesz-féle szakácskönyv is leírja, bizonyos tehát, hogy egy régi, hagyományos, magyar lepényről van szó. Így készítjük mi:

Kapros túrós lepény - családi recept



2009. április 27., hétfő

Női szeszély másképp - ahogy anyukám süti

4 megjegyzés

Ezt a sütit anyukám alkotta, a hétvégén meglátogattuk. Az alapja a női szeszély receptje, aztán pedig átvált meggyes pitébe, a teteje pedig olyan finom ropogósra van sütve, még 3 nap múlva is ilyen. A másik lényeges különbség, hogy egyszerre készíti és nem süti elő a tésztát, ezért lesz a tetején vastag és karamelles, ropogós réteg. Emiatt persze meg is repedezik, de nagyon szép is így, nemcsak finom.

Női szeszély másképp



2009. április 26., vasárnap

Új dizájn a blognak

1 megjegyzés
Végre elkészült a blog új ruhája, egy ideje már dolgozom rajta. Remélem szebb is és használhatóbb is lett. Én legalábbis törekedtem erre.

2009. április 24., péntek

Cápaharcsa egyszerűen - Pangasius

3 megjegyzés

A cápaharcsa újdonság mifelénk, eddig nem lehetett hekken és tonhalon kívül más fagyasztott halat kapni. Kíváncsiságból kipróbáltam és ízlett. Nincs neki az a vad tengerihal íze, kellemes változatosság az asztalon.

Cápaharcsa egyszerűen



2009. április 23., csütörtök

Bableves

0 megjegyzés

Szárazbab leves



2009. április 22., szerda

Fejessaláta

0 megjegyzés
Fejes saláta



Tojásos galuska

0 megjegyzés
Tojásos galuska



500 g réteslisztből nokedlit készítek az itt olvasható módon.
10 tojásból 2 evőkanál tejjel, kávéskanál sóval 2 evőkanál olajon lágy rántottát sütök. A galuskához keverem, fejessalátával azonnal tálalom.

2009. április 21., kedd

Profiteroles

1 megjegyzés

Jól jöhet egy fincsi olasz desszert étteremalakítás közben Gianni!
Persze ez nem újdonság, tulajdonképp ez az olasz képviselőfánk. Égetett tészta elvágva, vaníliakrémmel töltve, kalapja csokiba mártva, a töltelék tejszínhabbal turbózva - ezt mi is sütjük. Nagyobb gyerekeimnek egyik kedvence a képviselőfánk, de sokat sütöttem! Egy picit másmilyen a profiterol, nem csokibevonat, hanem öntet, de a vaníliakrémet pontosan így készítjük mi is. A magyar és az olasz változat is finom. Mindegyiket sütöm.

Profiteroles



Égetett tésztát készítek, s belőle kb. tojás nagyságú labdacsokat sütök. Elkészítem a vaníliakrémet és a csokiöntetet. Közvetlenül fogyasztás előtt töltöm be a profiterolt, mert ha áll, a tészta megpuhul - úgy se rossz, de így még jobb, mert a tészta fincsi ropogós.
Ez az adag elég nagy, de nem érdemes kevesebbért fáradni, és úgyis elfogy:))) Az igazság az, hogy ez egy "kétnapos desszert", a tésztát általában előző nap sütöm, másnap a krémeket.

Égetett tészta

0 megjegyzés



2009. április 20., hétfő

Keksztekercs

8 megjegyzés

Kisfiam egyik kedvence. Ezt a sütit kivételesen margarinnal készítem, mert a vaj túl karakteres benne.

Keksztekercs



Pácolt fokhagyma

5 megjegyzés

Ez a "fokhagymabefőtt" a kedvenc savanyúságainkhoz tartozik. A nagy étteremalakítás sem lehet meg enélkül:))). Az, hogy milyen gyakran készül attól függ, milyen gyakran tudom rávenni a családot egy kis fokhagymapucolásra. Az ürügyet most az szolgáltatta, hogy kaptam egy hatalmas fonat házi termesztésű fokhagymát Hódmezővásárhelyről még a télen, jól el is használtam már, de még mindig van belőle. Nem szeretném, hogy megromoljon.

Pácolt fokhagyma


2009. április 19., vasárnap

Kincseim a bolháról 2. - Székek

2 megjegyzés


Ma vasárnap volt, kiszaladtam a bolhára. Mivel Forma1-et közvetítettek, így csak egyedül. Nem nagyon találtam semmit, volt sok kacat, de semmi sem tetszett meg. Aztán megláttam, megszerettem, megvettem. Két ilyen széket. Pont kellett is. Olyan olcsó volt, hogy boltban egyet sem kapnék a kettő árából (még a legolcsóbb tescosat se). Minthogy bicajjal voltam, így megkértem, hozzák haza. El is hozták, ingyen. Kifizettem a piacon, s vártam, hogy megérkezzenek. Megbíztam bennük, pedig nem ismertem őket, eltehették volna a pénzem. De nem tették. Jó érzés, hogy van még ilyen, kézfogással kötött üzlet szentsége.
Egyébként a szék mögött látható szekrénykék sorát is így vettük, egy másik eladótól a bolhán- kifizettük, adott szóra, s hazahozták.

Kijevi csirkemell Wise Lady módra

0 megjegyzés

Isteni étel! Felvágva a húst a forró, fokhagymás vajas lé kicsordul, a csirke szaftosan omlós, a bunda pedig finom ropogós.
Habár étteremalakítás, ezt az ételt akkor is hagyd meg az étlapon Gianni!

Kijevi csirkemell



Gyümölcsleves - most almából és narancsból

0 megjegyzés

Gyümölcsleves



2009. április 18., szombat

Disznótoros kolbász karikáskrumplival

0 megjegyzés

Disznótoros karikáskrumplival



Párolt káposzta

0 megjegyzés

Dinsztelt káposzta



2009. április 17., péntek

Túrógombócok

2 megjegyzés

Túrógombóc búzadarából



Tepsis lapocka rókagombával

0 megjegyzés
Tepsis lapockasült



2009. április 16., csütörtök

Csokis pöfetegek csoki nélkül - Crinkles without chocolate

16 megjegyzés

Kipróbáltam csoki nélkül, kakaóval és vajjal pótolva a csokit. Finom, élvezhető. Az ember pénztárcája nem mindig engedi, hogy annyi csokit vegyen, hogy minden sütibe is jusson. Ajánlom, bevált.

Kakaós crinkles



Kókuszos pöfetegek - Coco crinkles

0 megjegyzés
Már volt róla szó, de most mégegyszer. Mindent pontosan úgy csináltam, mint ahogyan itt olvasható.

Kókuszos pöfeteg

2009. április 15., szerda

Mákos kevert sütemény

21 megjegyzés

Ez a kevert süti nagyon finom, egyáltalán nem száraz, szép magasra feljön. Lekvárral fogyasztjuk úgy, hogy külön tálkába teszem, és falatonként kanalazzuk rá. Így sokkal finomabb, mintha elvágnám és belekenném.

Mákos kevert



Főtt sertésnyelv

2 megjegyzés

A húsvéti reggelihez készült, a sonka és kolbász mellé.

Paprikás főtt sertésnyelv fokhagymával



2009. április 14., kedd

Sós kockák

17 megjegyzés

Nagyon finom, omlós sós aprósütemény, nem tudok eleget sütni belőle.

Sós kockák



Húsvéti menük nálunk

3 megjegyzés
Aprósütik:
- Kókuszos crinkles
- Csokis crinkles
- Sablé viennois
- Sajtos rudak
- Sós kockák

Főétkezések:

Szombat:
- Húsleves
- Tepsislapocka rókagombával
- Rizs
- Édesköménysaláta
- Fagyi

Vasárnap:
- Húsleves citrommal, tárkonnyal
- Kijevi csirkemell
- Pirított krumpli
- Savanyú uborka
- Krémsajtos kakaós szelet

Hétfő:
- Alma-narancs leves
- Sült disznótoros házikolbász
- Karikáskrumpli
- dinsztelt káposzta
- Mákosszelet lekvárral

2009. április 12., vasárnap

Húsvét és tavasz

0 megjegyzés

Délután kint voltunk az udvaron, kicsit fényképeztem is.
Nyílnak a tulipánjaink az ablak alatt. Másfél éves volt a picurka fiacskám, amikor húsvétra egy műanyag szerszámos készletet kapott a nyuszitól. Boldogan szaladt ki, s "barkácsolt" kint az udvaron. Gyönyörűen nyíltak a tulipánok akkor is. Főztem bent az ebédet, és egyszercsak jön be pici fiam, tele a keze tulipánokkal, hozza nekem nagy örömmel. Hát majdnem mind lefűrészelte a műanyagfűrésszel őket, de úgy, hogy csak a fejeket, szár nélkül. Egy tál vízbe kellett beletennem. Azóta is emlegetjük a történetet.



Három tulipánfánk van. Imádom őket. Most kezdtek virágozni.

Ünnepeljünk!

0 megjegyzés

Húsvéti reggelinkből


2009. április 11., szombat

Dödölle lilahagymával

5 megjegyzés

Jellegzetes zalai étel, amelyet majd minden családban főznek és az éttermekben is rendelhető. Somogyban és Vasban is ismerik. Pár éve minden évben rendeznek városunkban Dödölle Fesztivált, ahol különféle változatokat lehet megkóstolni. Én egy nénitől tanultam, aki a piacon krumplit árult, és ő mondta, hogy ez a krumpli prószának, ez dödöllének, ez sütni jó. Mondtam neki, bizony én nem tudom, mert nem vagyok ideszületett és most költöztem erre a vidékre. Akkor elmondta nekem, ő hogyan készíti a prószát, dödöllét. Jót beszélgettünk.
Az biztos, hogy nem egy fogyókúrás étel, de nagyon finom. A dödölle pörkölthöz is kiváló köret, vadpörkölthöz errefelé elengedhetetlen. Van aki csülökkel gazdagítja, én szoktam füstölt szalonnapörcökkel is megszórni néha. Az alapváltozatot tejföllel nyakon öntik és pirított hagymával bőven megszórják. A legfinomabb, ha jól megpirítom a dödöllét, belül pedig olvadósan puha.

Dödölle



Fehér krumplileves

1 megjegyzés

Ez volt a nagypénteki levesünk.

Fehér krumplileves



2009. április 10., péntek

Vegeta és társai

17 megjegyzés

Egy-két éve történt, hogy munka ügyben elutaztam egy pár napra. Ahogy hazajöttem, kérdeztem a kisfiamtól, mi volt, hogy volt, mit csináltatok, mit ettetek stb. Azt mondta akkor - sose felejtem el -, apa olyan de olyan finom levest főzött tegnap! No én csodálkoztam, mert a férjem nem nagyon főz rántottán, teán és tésztán kívül semmit, így rákérdeztem nála, áruld már el, mi volt az a finom leves, amit főztél? Gondolom sejtitek, hogy a válasz: zacskós levest - volt.
Persze meglepődve nem voltam, magam is sejtettem a megoldást, és azt is tudjuk, hogy miért.

Zöldbableves

0 megjegyzés

Semmi különös zöldbableves, egyelőre fagyasztott babból.

Zöldbableves



2009. április 9., csütörtök

Mekis fánk - donut

14 megjegyzés

Szerencsére a gyerekeim nem gyorsétterem-függőek. Tiltani nem tiltjuk, néha el is megyünk (egy évben max. kétszer). A legkisebbik fiam pedig inkább a játszótorony miatt szeret oda járni, no meg a fánk. Az a bizonyos mekis fánk, csak a vaníliás, a fehér mázzal, színes cukorgyöngyökkel. Hamburger, sült krumpli abszolút nem izgatja, de a fánkot szereti. Kettőt szoktunk venni, de nagyon irritál, hogy közel 300 Ft-ot adjak egy fánkért (vagy talán már van is annyi), nem is kaphat annyit, amennyit meg tudna enni játszás közben. Így aztán megkaptam a parancsot, csináljak itthon pontosan ugyanolyan fánkot. No én kóstolással kitanulmányoztam, és úgy döntöttem, megpróbálom. Az volt a végkövetkeztetésem, hogy elindulhatok a pillekönnyű farsangi fánktól és tulajdonképp azon kellene "rontanom". A mekis fánk tömörebb, ruganyosabb, más az alakja.
Nos a kisfiam két évvel ezelőtt szülinapjára kapott először ilyen fánkot, letesztelte, és azt mondta, hogy rendben van, olyan (bár az adalékanyagokat én nem tudtam reprodukálni :))). Ebből az adagból 18 db fánk lesz, annyit evett akkor elsőre belőle, hogy majdnem rosszul lett.
Azóta egyszer-egyszer megsütöm, bár néha "nem sikerül", ha nem figyelek, szalagos és könnyebb lesz :)))

Donuts 18 db



Húsvéti tojás "kifújása" festéshez

0 megjegyzés
Állatgyógyászati boltban vásároltam fecskendőt 20 ml-est és 50 ml-est, és hozzávaló néhány vastag tűt. Ezt a szerkezetet pl. arra használom, hogy injekciózással páclevet, folyékony zsiradékot juttassak az egyben sütött húsokba sütés előtt, ezzel szoktam vodkát juttatni a sárgadinnye húsába (be a hűtőbe és mennyei - nálunk a gyerek nem szereti a sárgadinnyét) és ezzel szívom ki a tojásokból a belsejét, ilyenkor húsvétkor.
Szokásos módon éles, hegyes kés hegyével óvatosan apró lyukat fúrok a tojás mindkét végébe. Beleteszem egy tojástartóba (az még jobb, ha valaki meg is fogja a tojást), majd óvatosan nem túl mélyen beleszúrom a tűt, és elkezdem kiszivattyúzni a tojásfehérjét. Ahogy fogy, a tűt egyre lejjebb eresztem, kissé oldalt tartva a tű hegyét a tojáshéj felé, és ha ügyes voltam, akkor a sárgája egyben marad, és a fehérje legnagyobb részét kiszedtem. Közben egyszer-egyszer kiürítem egy pohárba. A végén a sárgáját is kiszívatom, ez mehet másik pohárba. Ha nem kell szétválasztani, akkor még egyszerűbb, csak kiszívatom az injekcióstűvel.

2009. április 8., szerda

Rántott hús

4 megjegyzés

A rántott húst mindenki szereti, sok helyen a vasárnapi ebéd elmaradhatatlan fogása. Mi is imádjuk. Borjúhúst már régen nem tudok szerezni, így mostanában sertéskarajból, filézett csirkefelsőcombból, vagy mint most, csirkemellből készítem. A bundázáshoz itthon készített zsemlemorzsát használok. Ez durvább és egyenetlenebb, mint a bolti, de épp az a jó, mert ropogósabbra sül a bunda. Ezt kisfiam (Magicember) szokta elkészíteni, mert szereti az elektromos reszelőt használni. Ez az ő feladata.

Rántott csirkemell



Mivanitthon saláta

0 megjegyzés

Ilyen salátát mindenki szokott csinálni. Én is felkutattam a hűtőt, és összeszedtem a zöldeket. Ez most így készült:

Mivanitthon saláta



2009. április 7., kedd

Kókuszos kanalastorta

5 megjegyzés

Tortaformában készül, de kanállal adagolom, mert a krém egy kicsit lágyabb (hűtőben azért megtartja a formáját), és a morzsa miatt is nehezebb szeletelni. Csak a fotó kedvéért vettem le a tortakarimát. Ezt egy kisebb, 18 cm-es formában készítettem.

Kókuszos kanalastorta



2009. április 6., hétfő

Sárgaborsó krémleves

3 megjegyzés

Ez a lányom egyik kedvence, ha hazajön, mindig főzni kell. Szerencsére nálunk mindenki más is kedveli.

Sárgaborsó krémleves



Pirított zsemlekockák, pirított kiflikarikák

0 megjegyzés



2009. április 5., vasárnap

Kincseim a bolháról 1. - Csészék

4 megjegyzés

Vasárnaponként bolhapiac van nálunk. Most egy szekérnyi kincsre leltem.
Először is két ovális fehér porcelán tálalótányért vettem. Azután találtam egy vajsárga fajansz tálcát, ami alig 10 cm széles, de 30 cm hosszú. Egy régimódi alumínium jégkockakészítőt is leltem a fagyasztóba. Egy angol 25x25 cm-es, egyenesfalú fém sütőtepsinek se tudtam ellenállni. Két félliteres csatos befőttesüveget is vettem. Egy különleges, amfora alakú, fehér üvegből készült - kék festett mintával, csavaros tetővel - olasz befőttesüveg is a szatyromba vándorolt. Nem sok pénzt költöttem, mind 100-200 forintos tétel.



De, aminek nagyon örülök:
Két espresso kávéscsésze aljjal, aztán egy sorral arrébb ugyanolyan aljak, újabb kettő, aztán kicsivel arrébb, két feketemintás kávéscsésze alj nélkül.
Fekete-fehér az összes cuccom itthon, nem azért, mert divat, hanem mert imádom. Már akkor is ezekre utaztam, amikor nem volt ennyire felkapott. Tál, étkészlet, bögre, mind ilyen.
A legvégére hab a tortán, jön az uram, mit talált? Egy fekete (némi fehér csík), alul parafa tányéralátét-szettet, 6 db tányér alá, 2 db kicsit nagyobb a tálak alá, 6 db pohár alá, és az egészet 500 pézé vette. Nagyon megörültem neki.
Lefotóztam a csészéket, alattuk az új alátétek vannak. (Egyébként az összes kép kattintásra kinagyobbodik.)



Azt elfelejtettem mondani, hogy ezek olyan nagyobbacska csészék, nem mokkásak, inkább capuccinosak.

Latte art - Tejhabosító Úr kávét főz

7 megjegyzés

Egyik fiunk Pesten van, vendéglátózást tanul és egy kávézóban dolgozik. Most, hogy hazalátogatott, kávét főzött nekünk. Nemrégiben vettünk egy 15 bar-os kávégépet (no nem drágát), mert imádunk kávézni. Kávédarálónk már régóta van, a bolhán vettünk egy félprofit. Fiunk nagyon érdeklődik a tejhab-művészet (latte art) iránt, és szorgalmasan tanulgatja a kávézóban. Ilyen latte macchiatot kaptunk tőle most ebéd után (kávé sok tejjel), alul forró tej, felette tejhab (tej és nem tejszín), és a kettő közé van berétegezve a finom presszókávé. Nincs hozzávaló poharunk, így pezsgőspohárból ittuk a tejeskávét - bizony, ilyen jól megy nekünk:))). Nagyon szép és látványos ez az ital. Lefényképeztem, de a gépem se profi (igazából egy nagyon egyszerű kis masinával fotózom), és lefényképezni is nehéz.
A lányok a kávézóban üzenetet hagynak neki (jóképű ám a mi srácunk), a Tejhabosító úrnak, ezt írják rá, és rajta telefonszám.
Elhatároztam, venni fogok olyan poharakat, ami ehhez a művészethez jó lesz, no meg megrendelte nálam a csokiszószt is, amivel a tejhabra szebbnél-szebb mintákat tud rajzolni.
Gyönyörködjetek a délutáni kávémban ti is (és finom is volt!).



Reggel pedig olyan capuccinot ittunk, aminél a tejhabra körben felfutott a kávé, és egy szép barna karimát alkotott rajta (hát ez a kép még gyalázatosabb lett, a hófehér tejhabot nagyon nehéz fotózni, annyira szórja a fényt).

2009. április 4., szombat

Citromtorta - házi krémsajtból

5 megjegyzés

Nagyon sokszor megcsináltam már, és az egyik slágersüti nálunk. Hasonló receptek sokasága kering a világhálón, én a saját változatom írom. Nagyon finom! Az utolsó szeletnél tényleg le kell oltani a villanyt.

Citromos sajttorta



2009. április 3., péntek

Sonkás tészta krémsajttal

2 megjegyzés

Gyorsan egy tésztát vacsorára, abból, ami van itthon.

Sonkás tészta



Házi krémsajt - "mascarpone" házilag

84 megjegyzés

A tejföl valójában oltott (savanyított) tejszín. A teljes tejből nagyanyám a legszínét leszedte rögtön fejés után, ebből készült a vaj, aztán a tejet korsóba vagy szélesszájú kannába öntötte, és egy nap múlva leszedte a fölét, az alatta keletkezett aludttejből pedig túrót készített. A második fölözést leggyakrabban így oldotta meg, tanyasi konyhájában nem sokszor használt tejszínt, tejfölre viszont szüksége volt.
A tejföl a tejiparban is tejszínből és pasztörizált tejből készül, oltással. A homogénezés az az eljárás, amely a savó kiválását megakadályozza, így lesz egynemű a tejföl.
Imádom a mascarponet, a belőle készült krémeket, sütiket. Az árát viszont nem szeretem. Kutattam olyan recept után, mellyel házilag is megfelelőt készíthetek. Találtam is, tejszínből, citromos savanyítással magunk is kiváló krémsajtot csinálhatunk. Csakhogy a tejszín ára is magas, kétségeim voltak, megéri-e, hisz ennyiből akár meg is vehetném készen a mascarponet. De elgondolkodtam: citrommal savanyított tejszín? Hisz akkor a tejfölnek is meg kell felelnie! Megcsináltam natúr, és felhasználtam egy mascarponés recepthez. Kiváló lett. Minden hónapban legalább egyszer készítek.
Fontos, hogy a tejföl ne legyen savanyú, én legtöbbször a 450g-os Spar tejfölt használom.

Házi krémsajt



2009. április 2., csütörtök

Köszönöm

0 megjegyzés
Kedves Vendégeim!

Pontosan egy hónapja indítottam a blogot, és ez alatt több, mint 1000-en látogattatok meg. Hogy pontosan mennyien, azt nem tudom, mert az első bejegyzést 03-03-án írtam, de a blogstatiszikát csak 03.23. óta vezetem. Szeretettel várlak titeket továbbra is, ha kell kritizáljatok (azért ne nagyon), ha valamit kipróbáltok, jelezzetek vissza.
Köszönöm az eddigi figyelmeteket és gyertek továbbra is.

Habkönnyű, óriás grízgaluska

11 megjegyzés

Imádom a grízgaluska szót. Olyan lágyan, tartalmasan, harapnivalóan lehet kiejteni. És zenéje van, ritmusa. Az egyik kedvenc magyar szavam.
Imádom levesbe is. A lágyan omló, de mégsem széteső, hatalmas, evőkanálnyi grízgaluskát, finom húslevesben.
Ahány ház, annyi szokás, elkészítésében és nagyságában is. Én így szoktam csinálni, nem kell várni vele, gyorsan kész van és mindig sikerül.



Kenyér 2.

0 megjegyzés

Ismét kenyérsütős recept, nagyon szeretem, finom, puha, magas. Három napig is jó.

Kenyér 2.

Hozzávalók:
50 g kukoricakeményítő
200 g tönkölyliszt
100 g finomliszt
150 g rétesliszt
1 evőkanál sikér
1 teáskanál savó (író, tejföl, kefír, joghurt, aszkorbinsav, ecet szóval valami savanyú)
1,5 kávéskanál só
1 teáskanál olaj
15 g élesztő
290 g víz
1 evőkanál szezámmag

Elkészítés:
Kimérem a hozzávalókat és beleteszem a kenyérsütőgépbe. Bekapcsolom, a szezámmagot akkor adom hozzá, amikor a gép jelzi - a második dagasztás után. 600g-os lesz. Nagyon finom gépi kenyér lesz, ez nálam egy jól bevált keverék. Külön szoktam a dagasztó-kelesztő és külön a sütő programot alkalmazni, nehogy túlkeljen, hisz elég kicsi a kenyér, hamarabb leállítom.

2009. április 1., szerda

Egyensúly kifli

4 megjegyzés

A lényeg: minden hozzávalóból egyenlő mennyiséget mérünk ki, és ehhez annyi lisztet adunk, mint ezek együttes súlya. Egy tojás kb. 50g, így ez tekinthető egységnek.
Az eredmény egy nagyon könnyű és puha kifli lesz. Pl. bab- vagy lencseleveshez, gulyásleveshez, paradicsomos káposztához stb. szoktuk enni.
Ez a kifli a saját "találmányom". Gondoltam, ha van édes egyensúly tészta, akkor próbálok egy sósat kreálni. A tészta ripsz-ropsz megvan, és a szaggatással se telik sok idő, mert félholdakat szaggatok. Finom lett, így a recept bekerült a repertoárba.

Egyensúly kifli



Készletek

0 megjegyzés
Óhatatlanul veszek ezt-azt. Meglátom, hogy van friss belsőség, gyönyörű libacomb, jó áron kapok zöldséget, valamilyen gyümölcsöt, vagy akciós a mák (amit már lassan aranyáron mérnek), felhalmozódik a tojásfehérje, a lefagyasztott megmaradt ételek egy-egy adagja. Nagyjából két hónaponként jön rám, hogy most aztán abból élünk, amit felhalmoztam. Most ismét ehhez az időszakhoz érkeztem. Szétnéztem a fagyasztóládában, hűtőben, kamrában, pincében és addig nem veszek semmit, amíg le nem fogyasztom a készleteimet. Na jó, legfeljebb ezt-azt, épp csak ami hiányzik, hogy le ne maradjak az idényről, esetleg ha tényleg nagyon-nagyon jó áron...

Blogarchívum

Translate this blog

English French German Spain Italian Dutch Russian Portuguese Japanese Korean Arabic Chinese Simplified
this widget by www.AllBlogTools.com

Blogstat

eXTReMe Tracker

online


Related Posts Widget for Blogs by LinkWithin
 

Copyright 2008 All Rights Reserved Revolution Two Church theme by Brian Gardner Converted into Blogger Template by Bloganol dot com