2010. június 17., csütörtök

Saláta a készletből

5 megjegyzés

Nem recept, csak a szokásos ötletelés, amit mindenki szokott csinálni. Kihúzom a zöldségesdobozt a hűtőben, s abból készül saláta, amit épp benne van. Az öntetek hasonlóan, nyilván van egy két fő összetevő, de a többi hozzávalót épp pillanatnyi hangulat és ötlet szerint teszem bele. Most pl. a fahéj, ami kissé durvának tűnik, pedig nagyon-nagyon finom volt.


Ebben most a következők vannak:

1/2 uborka hámozva, szeletelve
1 hegyes, de édes és sárga csövespaprika szeletelve (csak tudnám a nevét, nagyon finom, a piacon vettem)
1 paradicsom gerezdekre vágva
1/2 lilahagyma vékony félkarikákra szelve
1 római saláta "szíve", azaz a belső zsenge rész, a levelek keresztben kettétépve

Az öntet:
2 teáskanál mustár
4 teáskanál olivaolaj
1 fokhagymagerezd pépesre nyomva
1 teáskanál balzsamecet
ízlés szerint chili, nagyon apróra vágva, én egy késhegynyit tettem
csipet fehérbors
csipet őrölt fahéj

A fokhagymát szétnyomom és ráöntöm az olivát. Beleteszem a chilit is. Jó félórát hagyom ázni, ezalatt az olaj kioldja az aromákat. Beleteszem a mustárt és a balzsamecetet, jól elkeverem. Jöhet a bors, fahéj. Ezután egy-két evőkanál meleg vízzel simára keverem, leöntöm vele a salátát, alaposan átforgatom, hogy minden darabkára jusson, hagyom tálalásig állni kb. félórát. Közvetlenül tálalás előtt megszórom sóval, ismét átforgatom, azonnal fogyasztjuk.

Megjegyzések

5 megjegyzés ehhez: "Saláta a készletből"

Névtelen írta... [Válasz erre...]
2010. június 17. 18:13

szia
nagyon sokféle étel receptjét tudod, ezért szeretném megkérdezni Tőled, hogy ismered-e ezt az ételt.
Marhahúsba beleklopfolják a zsemlemorzsát, majd valamilyen szaftban puhára párolják.Ha tudnád ezt a receptet nagyon örülnék ha leírnád.Előre is köszönöm.
Sok sikert kívánok a blogodhoz, sokat tanultam belőle.
Márti

Wise Lady írta... [Válasz erre...]
2010. június 17. 18:18

Szia Márti!
Ezt a receptet szívvel ismerem, és próbáltam is, marhahússal még nem csináltam, de jó, hogy eszembe juttattad, meg fogom csinálni és beszámolok róla!

Névtelen írta... [Válasz erre...]
2010. június 17. 22:10

szia Wise Lady
nagyon köszönöm, hogy válaszoltál, és türelmesen várom a bejegyzésedet
Márti

Mónika írta... [Válasz erre...]
2010. június 18. 8:51

Isteni saláta!
Fotózástechnikával kapcsolatosan tudsz tanácsot adni?

Wise Lady írta... [Válasz erre...]
2010. június 18. 10:08

Mi a kérdésed? Írj mailt a Kapcsolat oldalról!

Megjegyzés küldése

Blogarchívum

Translate this blog

English French German Spain Italian Dutch Russian Portuguese Japanese Korean Arabic Chinese Simplified
this widget by www.AllBlogTools.com

Blogstat

eXTReMe Tracker

online


Related Posts Widget for Blogs by LinkWithin
 

Copyright 2008 All Rights Reserved Revolution Two Church theme by Brian Gardner Converted into Blogger Template by Bloganol dot com