2010. január 15., péntek

Póréleves

9 megjegyzés

Nem ebédelek a munkahelyemen, csak este eszem főtt ételt. Így viszont nem mindig főzök levest. Most hazaérve, nagyon levesehetnékem volt, így gyors szétnézés után ezt főztem. Egy zsemlét szeletekre vágtam, vékonyan megvajaztam mindkét oldalát, és a teflonserpenyőben megpirítottam. Ezzel megettem két tányér levest, már nem is bírtam mást enni. Ez a leves hamar kész, nem kell sokat foglalkozni vele, és nagyon finom.



Hozzávalók:
1 szál póréhagyma
1 gerezd fokhagyma
3 közepes krumpli
30 g vaj

csipet őrölt fehérbors
csipet őrölt szerecsendió
1 szál petrezselyemzöld
1 l alaplé vagy 1 leveskocka
1 evőkanál durvára reszelt füstölt sajt

Elkészítés:
A krumplit apró kockára vágom, és megfőzöm vagy alaplében, vagy egy leveskockával ízesített vízben. Belefőzök 1 szál petrezselyemzöldet is. Ha puha, forrón, főzőlevével együtt botmixerrel turmixolom.
Egy lábosban felforrósítom a vajat, ráteszem az apróra vágott fokhagymát és a félcenti vastagra felkarikázott póréhagymát. Kb. 5 percig dinsztelem. Hozzáadom a krumplis levet, sót, borsot, szerecsendiót, annyi vizet, hogy a sűrűsége jó legyen, kb. 10 percig forralgatom. Lehúzom a tűzről és belekeverem a reszelt sajtot is.

Megjegyzések

9 megjegyzés ehhez: "Póréleves"

Raindrop írta... [Válasz erre...]
2010. január 15. 11:55

Nagyon szeretem ezt a levest, de máshogy készítem. Felírtam a recepted, kifogom próbálni.

Thrini írta... [Válasz erre...]
2010. január 15. 16:46

Mennyi arca van egy krémlevesnek, mint pl. a pórélevesnek is. Biztos finom ez a verzió is!

duende írta... [Válasz erre...]
2010. január 15. 18:25

Isteni! :) A hagymaleveseknek nincs párja. legközelebb kipróbálom a Te változatodat is, ezt. Nagyon tetszik! :)

Mónika írta... [Válasz erre...]
2010. január 15. 18:31

Ez tényleg nagyon finom leves!:))

Andi/cuki írta... [Válasz erre...]
2010. január 15. 19:13

Nahát,krumplival még nem próbáltam,de nagyon guszta!:-)))

szepyke írta... [Válasz erre...]
2010. január 16. 0:15

Ismerem ezt az érzést, amikor csak egy levest szeretnék enni. Egy finom, forró levest. Ez tökéletes megoldás ezekre az alkalmakra!

trinity írta... [Válasz erre...]
2010. január 18. 7:42

A krémlevesnek télen nincs is párja!!! Ez is nagyon finom, legközelebb így is kipróbálom!!!

Wise Lady írta... [Válasz erre...]
2010. január 18. 21:11

Nem krémleves, a pórékarikák benne vannak, csak az alap van turmixolva, a hagyma nincs.
Nagyon finom volt.

Andi/cuki írta... [Válasz erre...]
2010. január 20. 22:32

Jössz játszani, megmutatod a táskád?:-))

Megjegyzés küldése

Blogarchívum

Translate this blog

English French German Spain Italian Dutch Russian Portuguese Japanese Korean Arabic Chinese Simplified
this widget by www.AllBlogTools.com

Blogstat

eXTReMe Tracker

online


Related Posts Widget for Blogs by LinkWithin
 

Copyright 2008 All Rights Reserved Revolution Two Church theme by Brian Gardner Converted into Blogger Template by Bloganol dot com