Anyósommal nézelődtünk, amikor megláttam ezt az indukciós főzőlapot. Elhatároztam, hogy megveszem, és akkor megkaptam tőle ajándékba. Pont van is egy ekkora hely a gáztűzhelyem mellett, mert a 15 éves fritőzömet kitelepítettem. Úgy volt, veszek helyette, de nem találtam olyan jót sehol.(Egy DeLonghi forgókosaras készülék). Most sincs semmi baja, de a tartály alumínium, nem kivehető, nagyon nehéz már takarítani. Megszolgálta a maga idejét bőven. Ennek a helyére állítottam be a főzőlapot, s tulajdonképp bevált a fritőz helyett is. Nagyon hamar fel tudok melegíteni dolgokat rajta, egyenletes hőmérsékletet ad, egy plusz "lángot" jelent, egyszerre több dolgot tudok főzni-sütni. Nyaraláskor lakókocsizáshoz is magammal tudom vinni.
Fiaméktól kaptam ezt az edényt, amely levesestálnak is megfelelne, de valójában egy porcelán sütőtál.
Használd egészséggel én is ilyenen próbáltam ki az indukciós működését. Azóta az új konyhában már a négylapos is indukciós.
VálaszTörlésHa konyhásbolt közelébe mész, vigyél magaddal egy mágnest (pl. konyhabútor ajtóinak mágneszára), amelyik edény fenekén megtapad, a jó lesz az indukciósra.
Bár másoknak kikerekedik a szeme, én imádok konyhai dolgot kapni ajándékba. Szép a tál! :))
VálaszTörlésa tálat irigylem, szép darab :-)
VálaszTörlésNagyon jó kis dolgokat kaptál!:)
VálaszTörlésAz indukciós lapról már rengeteg jót hallottam!
Nagyon szuper dolgokat kaptál, sok boldoságot a használatukhoz. Mindkét darab nagyon gyönyörü és hasznos. Én is imádok konyhai dolgokat kapni akármilyen alkalomra. (van aki ezen felháborodik, de én akkor is szeretem) :))))
VálaszTörlésÉn is örültem nekik.
VálaszTörlésMost nézem,hogy nincs már hó?:-)))
VálaszTörlésSzépséges a tálad,majd mesélj a fözőlapról.:-))
És hol lehet kapni? :o)
VálaszTörlésA főzőlap Lidl, a tál Tesco.
VálaszTörlés