Ha húslevest főzök, mindig két napra készítek. Az első napon esszük hagyományosan, a második nap egy kicsit trükközök vele.
A megmaradt húst falatokra vágom, a zöldségeket is kisebb darabokra szelem, mind hozzáadom a leveshez, beleteszem a maradék levestésztát is, majd teszek bele 1-2 kávéskanál szárított tárkonyt (vagy frisset), ez a leves mennyiségétől függ. Felforrósítom, 5 percig forralgatom. Tálalás előtt egy tál aljára 1-2 evőkanál tejfölt teszek, kevés leveslével elkeverem, a levest ráöntöm, pár csepp citromlével ízesítem. Ne legyen savanyú, csak pikáns.
Ezt mi is nagyon szeretjük. Mondjuk hús nem nagyon szokott maradni hozzá, így egy felkockázott csirkemellet főzök bele, és kész is a teljesen új fogás :-)
VálaszTörlésNa ez az aminek nem tudok ellenállni. :)
VálaszTörlésÉn szinte az összes levest tejföllel eszem, még a gulyáslevesbe is teszek egy picit. Imádom!
Én is tejföllel eszem a leveseket, a zöldborsót például tejföllel, citrommal! És milyen finomak így!:)
VálaszTörlésÓriási ötlet! Én nagyon szeretem a húsleveseket, a főtt húst, a csirkeaprólékot stb.. a férjem azonban csak a zöldséget, tésztát eszi a levesben. Érdekes módon azonban a tárkonyos raguleveseket gond nélkül megeszi, húskockákkal együtt. Meg is adtad tehát a megoldást! Sokszor előfordul ugyanis, hogy a kukában végzi a főtt csirke csontos apróléka, mert én egyedül nem eszem meg annyi húst, előbb elfogy a leve... így viszont megoldódik a probléma, kockázva, tárkonyosítva megetetem a férjemmel is! Nagyon örülök, köszi! Már megyek is, és feldobom a mai maradék libahús levesünket! Még egyszer köszi, jó ötlet!
VálaszTörlésHm, nagyon finom lett! Ééés, elfogyott a hús is végre!
VálaszTörlésNagyon örülök!
VálaszTörlésIlyet én is gyakran szoktam csinálni, vagy ha hús nem marad bele, akkor még krémlevesek szoktak születni.:)
VálaszTörlésMilyen jó ötlet!:-))
VálaszTörlés