Tejbegríz


Mi akkor szeretjük a tejbegrízt, ha lágy, azaz pont jó. Nem kemény és nem is folyik. Ezt kell eltalálni. Ez az arány garantáltan azt a sűrűséget adja, amit kapni szeretnék. A másik követelmény nálunk, hogy a gríz ne ázzon el teljesen masszává, hanem még érezhetőek legyenek a szemcsék evés közben.



Hozzávalók:
5 dl tej
1 dl búzadara
1 csipet só
1 darabka vanília, vagy egy-két csepp kivonat.
1 kávéskanál vaj
3 evőkanál cukor

Elkészítés:
A tejet forrás közelébe melegítem a csipet sóval, darabka vaníliával. Ekkor folytonos keverés közben hozzáadom a grízt, és 2 percig kevergetem forrásközelben, míg besűrűsödik. Elzárom a lángot, belekeverem a cukrot és a vajat. 2 percig állni hagyom, egyszer-kétszer megkeverem. Ezután tálkákba vagy tányérokba adagolom. Mire ehetőre hűl, épp megfelelő állagú lesz, a dara megduzzad, de nem ázik szét. Fahéjjal, kakaóval fogyasztjuk. Ha épp van otthon, csokidarabokat is tördelek a tetejére, ami a melegtől megolvad.
Gyümölcsökkel is finom.

21 megjegyzés:

  1. Csakis kakaóval, nem összekeverve. Szeretem!:)

    VálaszTörlés
  2. Sok-sok kakaó a tetejére:) Nagyon guszta! Én kifejezetten folyósan szeretem, szerinted mennyivel több tejet adjak hozzá? vagy kevesebb grízt?:-)

    VálaszTörlés
  3. Szerintem fagyival a legfinomabb!:) A lányok nagyon szeretik, de ők egyelőre nagyon kevés cukorral kapják vagy mézzel, esetleg egy kis fahéjjal, lekvárral, házi szörppel.

    VálaszTörlés
  4. Mar nehany napja tervezem, hogy ez lesz vacsira. Talan ma este :)
    Uj volt szamomra a vaj hasznalata! Igy fogom elkesziteni, remelem sikerul. Igazabol a dara miatt felek, mert itt meg az is masabb...

    VálaszTörlés
  5. Daraügyben nem tudok segíteni :D Mi a másabb egyébként? Kisebb, nagyobbszemű, vagy mi?
    A kanálka vaj kiemeli az ízeket.

    VálaszTörlés
  6. Nagyon guszta!:-))Még sose raktam vajat a végén...Jobb tőle?:-))
    S a kakaóra szavazok,de nem összekeverve!:-))

    VálaszTörlés
  7. anyukam szerint a vaj akadalyozza meg, hogy bebőrösödjön a teteje.

    imadom a tejbegrizt! fahejjal, kakaoval isteni és egyszeru.

    VálaszTörlés
  8. Zsiri: igazából ezek az arányok nem sűrű tejbegrízt eredményeznek, de nem tudom, mit jelent nálad a folyós.

    Oximoron: igen, anyukád jól mondja, én a pudingokba is szoktam tenni emiatt, de a vaj az ízhatáshoz is hozzájárul.

    VálaszTörlés
  9. Csakis fahéjjal és nálunk jó sokáig pépesre főzve, de lágyan. Nyami!:))

    VálaszTörlés
  10. Itt a dara sokkal aprobb, mint otthon. Amugy a rizs is mas, ketszer annyi tejet vesz fel, mint az otthoni, ha tejberizst fozok. A cukor es so gyengebb izu...
    Mindenkeppen ki fogom probalni! Es vajjal! :)

    VálaszTörlés
  11. Bevallom, én még sosem készítettem, Anyukám csinálta mindig. Kipróbálom a receptedet, meglátjuk olyan "folyós"-e, mint amire gondolok :) Köszönöm!

    VálaszTörlés
  12. Korábban említették a lekvárt - próbáljátok ki eper dzsemmel. Lehetőleg házi készítésűvel!

    VálaszTörlés
  13. Az én nagymamám a tejbegrízbe cukorral kikavart tojássárgáját kevert, főzte egy kicsit, aztán a végén a tojáshabot is belekavarta. Mi ezt szoktuk meg, nagyon finom volt fahéjjal, de a gyerekem már kakaóporral eszi. Eddig minden ismerősömnek új volt ez a szokás, én meg azt hittem, ez az igazi. Üdv. Judit

    VálaszTörlés
  14. @Névtelen
    Ez nagyon jó változat, ki fogom próbálni!

    VálaszTörlés
  15. Én nagyon folyósan és pépesen szeretem))

    Reszelt almát/répát dinsztelek és arra jön a tej, kevesebb cukor kell miatta és a fahéj ízét is kiemeli..

    Sütőtökkel is finom, most úgyis szezonja van.

    Ja a fahéjas jó saját héjában sült banánnal (sütő), nagyon különleges íze van))

    VálaszTörlés
  16. @MONTANOSZ:
    Jól hangzik mindegyik! Ez az egyszerű étel milyen változatossá tehető.

    VálaszTörlés
  17. Reszelt citromhéjat senki nem tesz bele főzéskor? Úgy a legjobb! Próbáljátok ki!

    VálaszTörlés
  18. Én karamellel szoktam csinálni. Annyi az egész, hogy a bele szánt cukor felét bedobom a lábas aljára, egy fél kiskanál vizzel. Ez azért kell, mert máskülönben nagyon odakap a karamell, így meg meg tudom pontosan mondani, mikor elég a karamellböl.
    Megvárom, mig elég karamell képzödik, megy rá a hideg tej, megvárom, míg a karamell-kéreg maradéktalanul felolvad (a fakanállal már nem érzem), megy bele a maradék cukor, a dara, készre fözöm, fedö, pihentetem, fahéj, megeszem.

    VálaszTörlés
  19. Kokuszreszelekkel is isteni, ferjem igy szereti. No meg en es a fiunk is. :)

    VálaszTörlés

@templatesyard