Póréleves


Nem ebédelek a munkahelyemen, csak este eszem főtt ételt. Így viszont nem mindig főzök levest. Most hazaérve, nagyon levesehetnékem volt, így gyors szétnézés után ezt főztem. Egy zsemlét szeletekre vágtam, vékonyan megvajaztam mindkét oldalát, és a teflonserpenyőben megpirítottam. Ezzel megettem két tányér levest, már nem is bírtam mást enni. Ez a leves hamar kész, nem kell sokat foglalkozni vele, és nagyon finom.



Hozzávalók:
1 szál póréhagyma
1 gerezd fokhagyma
3 közepes krumpli
30 g vaj

csipet őrölt fehérbors
csipet őrölt szerecsendió
1 szál petrezselyemzöld
1 l alaplé vagy 1 leveskocka
1 evőkanál durvára reszelt füstölt sajt

Elkészítés:
A krumplit apró kockára vágom, és megfőzöm vagy alaplében, vagy egy leveskockával ízesített vízben. Belefőzök 1 szál petrezselyemzöldet is. Ha puha, forrón, főzőlevével együtt botmixerrel turmixolom.
Egy lábosban felforrósítom a vajat, ráteszem az apróra vágott fokhagymát és a félcenti vastagra felkarikázott póréhagymát. Kb. 5 percig dinsztelem. Hozzáadom a krumplis levet, sót, borsot, szerecsendiót, annyi vizet, hogy a sűrűsége jó legyen, kb. 10 percig forralgatom. Lehúzom a tűzről és belekeverem a reszelt sajtot is.

9 megjegyzés:

  1. Nagyon szeretem ezt a levest, de máshogy készítem. Felírtam a recepted, kifogom próbálni.

    VálaszTörlés
  2. Mennyi arca van egy krémlevesnek, mint pl. a pórélevesnek is. Biztos finom ez a verzió is!

    VálaszTörlés
  3. Isteni! :) A hagymaleveseknek nincs párja. legközelebb kipróbálom a Te változatodat is, ezt. Nagyon tetszik! :)

    VálaszTörlés
  4. Ez tényleg nagyon finom leves!:))

    VálaszTörlés
  5. Nahát,krumplival még nem próbáltam,de nagyon guszta!:-)))

    VálaszTörlés
  6. Ismerem ezt az érzést, amikor csak egy levest szeretnék enni. Egy finom, forró levest. Ez tökéletes megoldás ezekre az alkalmakra!

    VálaszTörlés
  7. A krémlevesnek télen nincs is párja!!! Ez is nagyon finom, legközelebb így is kipróbálom!!!

    VálaszTörlés
  8. Nem krémleves, a pórékarikák benne vannak, csak az alap van turmixolva, a hagyma nincs.
    Nagyon finom volt.

    VálaszTörlés
  9. Jössz játszani, megmutatod a táskád?:-))

    VálaszTörlés

@templatesyard