2014. január 4., szombat

Pilóta keksz házilag

5 megjegyzés


Az alábbi mennyiségből kb. 1 kg kekszet lehet sütni, amely kb. 40 db-ot jelent, a mérettől függően. Az alapanyagok ára épp azonos – talán egy-kétszáz forinttal kevesebb, mintha megvásárolunk 1 kg kekszet. Természetesen a ráfordított idő és fáradság “pluszban” van. Úgy gondolom, remek ajándék is lehet, pl. süthetünk monogrammos kekszet. A mintázást a tészta gyönyörűen megtartja, lehet rá bátran sütipecsétekkel dolgozni. A vajtartalom miatt hűvös helyen kell tárolni (zárt dobozban), így egy-két hétig biztosan avasodásmentesen eláll, megőrzi a minőségét.



Nem utolsósorban nem használtam pótlékanyagokat, ebben tényleg vaj, tojás stb. van. Az eredmény: pilóta de luxe.



Elkészítési idő: 2 óra.

Tészta:
300 g finomliszt
200 g vaj
100 g porcukor
25 g porkakaó
1 tojás
csipet só

A lisztet elkeverjük a porcukorral, csipet sóval, majd hozzáadjuk a lágy vajat, és alaposan összedolgozzuk. A morzsalékos tésztához adjuk a villával összehabart tojást is, és egyneművé gyúrjuk. Ezután elfelezzük, és az egyik felébe beledolgozzuk a kakaót is.  A két tésztagombócot letakarjuk, és hűtőszekrényben 1 órát pihentetjük.
A tészta összeállítását egy robotgéppel (keverő vagy aprítókés segítségével) pár perc alatt elvégezhetjük. Ekkor nem kell sem a vajat lágyítani, sem a tojást elhabarni.



 
 




Krém:

100 g finomra darált törökmogyoró (nem amerikai mogyoró)
100 g porcukor
2  kávéskanál keményítő
100 g magas kakaóvajtartalmú étcsoki (nem magas kakaótartalmú!)

Amíg a tészta pihen, száraz serpenyőben pirítsuk meg a törökmogyorót, hagyjuk kihűlni. Diódarálóval daráljuk le (barna héjával együtt). Adjuk hozzá a porcukrot és a keményítőt, és egy elektromos darálóban még őröljük a lehető legfinomabbra. (Ha nincs elektromos darálónk, akkor a krémben egy kicsit darabosabb lesz a mogyoró, ez egyáltalán nem baj, az íze és állaga megfelelő lesz.)
Olvasszunk fel mikróban 100g étcsokoládét. Kifejezetten NE a magas kakaótartalmút vegyünk! 50%-os megfelelő (pl. Szerecsen). Az olvasztott csokiba 2-3 részletben keverjük bele a cukros-mogyorót. A vége felé már szinte gyúrni kell, de fel fogja venni. Dolgozzuk homogénre. Egy jól formázható, gyúrható nugátmasszát kell kapnunk.



Sütés:

A sütőt 180 fokra melegítjük. Először a világos tésztával dolgozunk. Két részletben kinyújtjuk 2 mm vastagra, és 4,5 cm-es köröket szaggatunk (pl. pogácsaszaggatóval, vagy egy vékonyfalú pohárral). A tészta alá lisztezni kell, de mindig csak keveset. A hulladékot ismét összegyúrjuk, és szaggatjuk. Ha van sütipecsétünk, akkor szaggatás előtt kell használni. Ha nincs, hagyhatjuk minta nélkül, vagy egyéb módon mintázzuk. Egy tortalapáttal sütőlapra tesszük és kb. 8-10 perc alatt megsütjük. Vigyázat, könnyen megég! Ugyanezt a kakaós tésztával is végigcsináljuk.



Töltés:

A nugátmasszából kis golyót formázunk, kicsit meglapítjuk, ráhelyezzük egy kakaós korongra, lefedjük egy világos koronggal, és óvatosan összenyomjuk, laposra.

Megjegyzések

5 megjegyzés ehhez: "Pilóta keksz házilag"

marisz57 írta... [Válasz erre...]
2014. január 8. 11:22

Nagyon jó recept, szépek lettek a kekszeid! Azt hiszem, az óvodai farsangra megsütöm! :)

hortobagyianna írta... [Válasz erre...]
2014. január 12. 11:08

De jó, ez szuper! El is mentettem. Megsütöm majd diabetikus verzióban. Köszi az ötletet :)

Névtelen írta... [Válasz erre...]
2014. május 13. 5:36

www.hatvan.hu
www.hatvanonline.hu
www.ocsa.hu

Mucus írta... [Válasz erre...]
2014. augusztus 3. 13:33

Szia, megcsinaltam tegnap. Nagyon finom a teszta es a toltelek is, Ellenben a toltelek nem ragasztotta össze a ket felet... Esetleg több csoki, v kis vaj, v tejszn? ;-) Köszi szépen.

Wise Lady írta... [Válasz erre...]
2014. augusztus 5. 18:43

@Mucus
Ha kicsit több lett a mogyoró, előfordulhat.
Vagy mostanában 90 g-os egy tábla csoki, esetleg ez az oka?
Ilyenkor pár csepp tejszínnel lazítható.
Vagy nagyon meghűlt már a töltelék, megszilárdult a csoki. Töltés előtt pár másodperc mikrózással lágyítható.

Megjegyzés küldése

Blogarchívum

Translate this blog

English French German Spain Italian Dutch Russian Portuguese Japanese Korean Arabic Chinese Simplified
this widget by www.AllBlogTools.com

Blogstat

eXTReMe Tracker

online


Related Posts Widget for Blogs by LinkWithin
 

Copyright 2008 All Rights Reserved Revolution Two Church theme by Brian Gardner Converted into Blogger Template by Bloganol dot com