Hozzávalók: 6 adag
50 dkg sertéshús (comb, lapocka vagy tarja)
1 vöröshagyma
2 gerezd fokhagyma
2 zöldpaprika vagy kápia
2 paradicsom (vagy 1 evőkanál sűrített paradicsom)
1-1 csapott kávéskanál őrölt kömény és őrölt bors
1 evőkanál pirospaprika
2 evőkanál zsír (vagy 4 evőkanál olaj)
opcionálisan csípős paprika
só
25 dkg rizs
Elkészítés:
Mérjük meg bögrével a rizs térfogatát, hogy majd tudjuk, mennyi vizet tegyünk hozzá a végén.
Tulajdonképp először főzünk egy lecsós pörköltöt.
A hagymákat és a paprikákat apróra vágjuk, és a zsiradékon elkezdjük pirítani, pár perc múlva hozzáadjuk a paradicsomot. Ezt gyakori kevergetéssel 5 percig pirítjuk közepes hőn. Hozzáadjuk a felkockázott húst, és ezzel is pirítgatjuk még 5 percet (fehéredésig). Beleöntünk 1 dl vizet, hozzáadjuk a borsot, köményt, lefedjük, és addig főzzük, míg a hús megpuhul. Ezután elkeverjük a pirospaprikával és teszünk bele annyi sót, amely a húshoz és a rizshez is elég. Beletesszük a megmosott rizst, és annyi vizet öntünk még hozzá, amennyi a rizs térfogata volt. Fedjük le, forraljuk fel, és 10 percig főzzük, ezután levesszük a hőt takarékra, és 20 percig hagyjuk párolódni. Ellenőrizzük a rizs megpuhult-e, kell-e még hozzá löttyintésnyi víz. Majd fedjük le újra, és főzés nélkül hagyjuk még tálalás előtt is egy negyedórát állni.
1 adag 329 kcal
1 adag tartalmaz:
zsír | szénhidrát | fehérje |
---|---|---|
9 g | 37 g | 22 g |
26 % | 46 % | 27 % |
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése