Tejfölös pogácsa - Lucapogácsa


Szent Lucia tiszteletére ünnepeljük december 13.-án Luca napját. Ehhez a naphoz számos népi szokás, hagyomány és hiedelem fűződik. 1600 körül ez a nap volt az év legrövidebb nappala (téli napforduló), ez mostanra már december 21-ére tolódott.

Miután Szegeden születtem és sokáig ott is éltem, most pedig Zalában élek, mindenképp  sütnöm kellett Luca pogácsát ugye. 12-én sütöttem, mert a hagyomány szerint Luca napján tilos a sütés. Amolyan lustácskásan én most kockára vágtam, minél hamarabb kész legyen, nem bajlódtam a szaggatással.


"Luca napját Európa számos népe kultikus célzatú sütemény evésével is megünnepli.
A szegedi tájon máig sütött lucapogácsa jó sok zsírral készül. Sütés előtt kis tollakat szúrnak bele minden családtag számára külön-külön. Akié sütés közben elég, hamarosan meghal. Így van ez Bátyán, Dusnokon, Bócsán is. A szegedi gazdasszony még ércpénzt is szokott belesütni. A pénzt azután vagy az eleséggel keverve a jószágnak, főleg disznónak adják, vagy pedig a legközelebbi vásár alkalmával az állat vételárába fizetik bele, hogy szerencséjük legyen hozzá. Az is szokás, hogy a pogácsába rejtett pénzt koldusnak adják oda. Akadnak olyanok is, akik azért vetik a templomi Szent Antal-perselybe, hogy a jószághoz szerencséjük legyen. Legújabban azonban már azé lesz, főleg gyerekeké, aki éppen megtalálja.
A lucapogácsa morzsájából a tápaiak a tehén elé, a ló abrakjába is szoktak szórni. A pogácsa egyébként már vagy az ünnep estéjén, vagy pedig napján ebéd után kerül fogyasztásra.
A Zala megyei vendek Luca hajnalán napkelte előtt kenyérlisztből nagy pogácsát sütnek, amelyet még aznap a jószágokkal etetnek meg. Némely helyen az asztalfiókba is tesznek a pogácsából, hogy alkalomadtán porrá zúzva, valamelyik megbetegedett jószágnak adják. Főleg akkor veszik elő, ha az állat szája habzik, vagyis megveszett."

Hozzávalók:

600 g finomliszt
150 g vaj (vagy sertészsír)
20 g só
20 g friss élesztő (vagy egy tasak szárított)
1 teáskanál cukor
1 dl tej
1 db tojás + 1 fehérje
3 dl tejföl
a kenéshez 1 tojás sárgája

A tejet a cukorral meglangyosítjuk, és az élesztőt felfuttatjuk.
A liszthez adjuk a sót, és a vajjal elmorzsoljuk.
A vajas liszthez hozzáütjük az egész tojást és 1 tojás fehérjét, beleöntjük az élesztőt, és a tejföllel összegyúrjuk.
Kinyújtjuk 1 cm vastagra, négyrétegűre összehajtjuk, 15 percig pihentetjük. Ismét kinyújtjuk, hajtogatjuk, pihentetjük.
Utolsó nyújtásnál 2 cm vastagra nyújtjuk, és pogácsaszaggatóval kiszaggatjuk. (Vagy késsel felkockázzuk.)
Tepsire rakjuk, tetejét megkenjük a tojássárgájával, és megszórjuk (reszelt sajt, köménymag, szezámmag, mák stb).
Tepsire tesszük, 1 óráig kelesztjük.
200 fokra előmelegített sütőben kb. 20 percig sütjük.

3 megjegyzés:

  1. Most találtam rá a receptre. Azért választottam ezt,mert én is szegedi vagyok. Zsírral készítettem. Már az összeállításánál éreztem,hogy jó lesz.Könnyű volt összegyúrni. Olyan simogatóan bársonyos lett a tészta. Nagyon finom lett,puha omlós belső,ropogós külső. Pedig még 5 perces áramszünetem is volt közben. Köszönöm.

    VálaszTörlés
  2. @Barbara
    Örülök neki, hogy ízlett. Én is sütöttem.

    VálaszTörlés
  3. Nagyon-nagyon finom tk tönköly (+kis sikér) lisztel is!!
    Köszönjük, igazi kirándulásra vihető pogi!
    Eszti

    VálaszTörlés

@templatesyard