Hagymás rakott krumpli


Hasonlóan készült, mint a hagyományos rakott krumpli, de nem tettem bele főtt tojást, helyette salottahagymát választottam. Ennek egy kicsit szelídebb az íze, mint a hagyományos vöröshagymának.



Hozzávalók: 3-4 adag

1 kg krumpli
1 nagyobb salotta hagyma
1 szál lángolt kolbász
2 tojás
3 dl tejföl
1 teáskanál zsír (esetleg olaj), ha a kolbász szárazabb, akkor több
só, őrölt bors, őrölt szerecsendió
reszelt sajt a tetejére

Elkészítés:

A krumplit héjában jó előre megfőzöm, és főzővizében hagyom kihűlni. A kolbászt felkarikázom. A hagymát elfelezem, és vékony szeleteket vágok belőle.
A zsírral kikenem a serpenyőt, felforrósítom, és a kolbászt meg a hagymát 2-3 percig dinsztelem-pirítom rajta. Lehúzom a lángról. A krumplit meghámozom, és azt is felkarikázom, nagyjából 3 felé osztom. Egy cseréptálat kirakok egy sor krumplikarikával úgy, hogy kissé fedjék egymást (mint a halpikkelyek). Sózom, csipet bors és szerecsendió jön rá, és a kolbászos-hagymás keverék felével meghintem. Újabb sor krumpli, sózás, fűszerek, majd a kolbász-hagyma másik fele. Tetejére jön a maradék krumpli, só. Alufóliával lazán lefedem, és félórát sütöm 220 fokon. A tejfölt elhabarom a tojással, ebbe is teszek kevés sót, ráöntöm a krumplira. Újabb félóra alatt készre sütöm. A legvégén reszelt sajtot teszek rá, kivétel előtt 10 perccel.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

@templatesyard