Új konyha 4.- Minden másképp alakult

Már tavaly megfogalmazódott bennem, hogy télre költözzünk az emeletre, hisz ott melegebb van, és tulajdonképp egy komplett kis 62 négyzetméteres lakás - kivéve, hogy konyha nincs. Itt laktak a gyerekek, amikor még heten voltunk, így fent található 3 kis szoba, és egy még kisebb félszoba, egy elég nagy fürdőszoba, külön WC, és még egy mosó-szárító helyiség is van (itt lakik a kazán is).
Kigondoltam, hogy az egyik szoba a nappali, a másik a Bencusé, a harmadik hálószoba, a félszobából pedig legyen konyha. Annak idején, amikor az emeletet ráépítettük, gondoltunk konyhára is, azaz a félszobába betettük a hideg-meleg víz és a lefolyó végződéseit.
Minthogy új konyhára tavaly pénz nem volt, így nem költöztünk föl. Az idén októberben viszont csak motoszkált bennem a dolog, bár pénz ugyanúgy nincs számolatlan, és mondtam a férjemnek, szokjon a gondolathoz, az idén felmegyünk.
Alighogy a döntés megszületett, rá egy hétre megvettem a konyhabútort, vagyis a lehető leghelytelenebbül csináltam, a gombhoz kellett a kabátot megvarratni. Mentségemül szolgál, hogy alkalmi vétel volt, potom pénzért vettem. Ezután tervezgettem, hogyan férnek be a megvásárolt elemek a félszobába. Elkészültek a tervek, ti is láthattátok. Szóltunk a vízszerelőnek, jöhet arrébb tenni a vizet. Vártunk és vártunk, nem akart ideérni. Közben a többi szobát is abszolút felforgattam, a bútorokat teljesen átrendeztük, földszintről fel, emeletről le, egyik szobából át a másikba, nagy szekrényeket, ágyakat, ülőgarnitúrát. Amikor már biztosra ígérte a vizes, hogy holnapután jönni fog, jöttem haza a munkából, és séta közben egyszercsak bevillant egy ötlet. Mi lenne, ha nem is így lenne az elrendezés, hanem a félszoba maradna a háló, ami eddig is volt, a gyerekszoba a középső (amit hálónak terveztem), a nappali legyen az, amit gyerekszobának szántam, és amit nappalinak terveztem, az legyen a konyha.
Vagyis teljesen másképp. A konyhának szánt szoba ugyanis a fürdőszoba mellett van, épp csak át kell fúrni a vizet, vezetni nem kell sehova. Elférne az asztal is kényelmesen. Hazaért a férjem, kérdezem tőle óvatosan, hogy mégis mit szólna hozzá, ha nem is így, hanem teljesen másképp lenne, amire meglepő módon azt mondta, hogy ez neki is tetszik.
Így aztán újra átrendeztünk mindent, visszatologattuk a szekrények egy részét is, amit feleslegesen vittünk át máshova, s mire a vizes ideért, addigra már az új helyiségbe vezettettük a vizet. Rengeteg bonyodalom volt, várni kellett mindenre. A vizesre, a villanyosra, a burkolóra, a csempére magára is, az új pultra, a sarokszekrényre, vagyis karácsony előtti héten, még üzemelő konyhának nyoma sem volt. A tél meg telik, a fűtésspórolás nem valósul meg, az ünneppel nem tudok semmit se törődni.
Bevallom, az ünnep előtti pénteken sírvafakadtam, annyira csalódott voltam. Hónapok óta csak dolgoztunk, szerveztünk, cipekedtünk, szereltünk, és az én elképzelésem, hogy a karácsonyt már az új helyen készítem elő, romba dőlt. Se konyha, se karácsony. Egy napig keseregtem, aztán mondtam az embernek: ha nekiduráljuk magunkat, még kész lehet. Már csak a bepakolás volt hátra, amit két napos megfeszített munkával végre is hajtottunk. Közben persze jöttek a galibák. A fal nem derékszögű, a pultból vágni kell, a hűtő mégse fér be a pult alá, az üzembehelyezett (és előzőleg kipróbált) mosogatógép az első indításra folyni kezdett, veszélyeztetve a laminált parkettát. És még mindig vannak feladatok.

7 megjegyzés:

  1. Megmondom őszintén, hogy mikor először olvastam a terveidről, akkor nagyon irigyeltelek, hogy, Ti aztán nagyon tudtok szervezni, mert írtad, hogy 3 hét alatt minden a helyén lesz.
    Én is ugyanis mindennel így járok. Most például dec. eleje óta próbálunk kicserélni egy régi gázkazánt egy újra egy kicsi lakásban. Hát én is tudnék mesélni...

    VálaszTörlés
  2. @Nóra
    Ha nem is 3 alatt, de 5 alatt meg is lett volna az egész, ha nem variálom át az utolsó pillanatban.
    Persze azért számítottam csúszásra már eleve, na meg egy építkezéssel már szereztünk tapasztalatot :)

    VálaszTörlés
  3. De most már kész van végül is? Már ott laktok?

    VálaszTörlés
  4. @Andi/cuki
    Karácsony óta működik, nagyon élvezem a "nagy" konyhát, mert 13 négyzetméter. Imádom, nagyon jó lett. Még van egy-két apróság, ha kész, le is fotózom.

    VálaszTörlés
  5. Én is erre akartam rákérdezni: hogy remélem, megosztod velünk a szép új konyhádat képekben is! :)

    VálaszTörlés
  6. Én is várom a képeket, most még kíváncsibb lettem. :o)

    Jó munkához idő kell - vagy valami ilyesmi! És még két hónap úgyis hátravan a télből.

    VálaszTörlés
  7. Már nagyon várom a képeket! :)

    VálaszTörlés

@templatesyard