Kincseim a bolháról 19. - A robotgép


Elvileg nem szabadna elektromos gépeket illetve használt háztartási gépeket venni a bolhán, mert egyrészt veszélyesek lehetnek, másrészt valószínűsíthető, ha valamit már egyszer kidobtak egy háztartásból, akkor az már nem lehet valami jó. Ez nagy igazság, de a kanizsai bolhán egyszer-egyszer, alaposan megnézve bizony nagyon jó dolgokra bukkanhatunk ilyen eszközökből is. Egyrészt nagyon sok holmi származik Ausztriából, ezek között olyanok is vannak, amit csak divatból cserélés miatt selejteztek ki. Másrészt lehetőség van a Vásárcsarnokban kipróbálni a készülékeket. De ami a legfőbb, időnként felbukkan olyan holmi, amit sosem használtak, csak hevert a szekrényben vagy a padláson, azaz gyakorlatilag új. Több ilyesmit vettem már, pl. a rotofritőzt, a raviolikészítőt vagy a tésztagépeim. Ezek mindegyikén látszott, hogy legfeljebb egyszer próbálták ki, s aztán csak porosodott valahol.
A többfunkciós robotgép nagyon hasznos eszköz, a sok tartozékkal együtt azonban sok helyet foglal el, állandóan elöl, kéznél kell lennie. Erre pedig nem mindenkinek van helye. Sokan elteszik tehát a gépet, amit aztán nem vesznek elő, nem szerelik össze, hanem inkább máshogy oldják meg a konyhai feladatot, túl sok macerával jár. Nagyon valószínű, hogy ez a robotgép - amit kb. 1,5 hónapja találtam a bolhán - is így járt. Annyira tiszta és karcmentes volt minden része, főleg a műanyagok, hogy egy alig használt - vagy inkább sosem - gépről van biztosan szó.

A gép: Moulinex Masterchef 700 Duotronic, ára: 4000 Ft.


Egy kartondobozban volt ömlesztve, makulátlanul tisztán, a dobozfedélre rá volt írva: választási malacok eladók. A géppel elküldtem a férjem, próbálja ki, én meg ottmaradtam zálogban. Kisvártatva azzal érkezett vissza, hogy sajnos, nem működik, nem forog. Az eladó úr erre persze azt mondta, hogy az nem létezik, na majd ő eljön velem kipróbálni, mert biztosan jó. Második körben is elmentünk hát, most a férjem maradt ott a stand őrének, egy másik konnektornál próbálkozva sikerült bekapcsolni a gépet, de a két hajtott tengely közül csak az egyik forgott, a másikat sehogy sem sikerült működésre bírni. Visszmentünk, közben az úr egyre csak lamentált, hogy ő nem tudja, hogyan lehet, de tuti működik és hibátlan. Megtanácskoztam a férjemmel, mi legyen, mert nagyon tetszett a masina, ő azt mondta, ha az egyik tengely forog, akkor a másiknak is kell, valószínűleg valamit nem jól csináltunk, sok az ilyen készüléknél a biztonsági védelem, valamire nem jöttünk rá. Kis töprengés után így megvettem a gépet, amit aztán otthon, megtanulmányozva részletesebben, sikerült is működésre bírni, és azóta a legnagyobb megelégedéssel használom - mert az új konyhában van neki hely a pulton.

A motor két tengelyt tud hajtani (nem egyszerre).



A fordulatszám állítható, és van folyamatos illetve szakaszos (pulzáló) üzemmód is.


A felső tengelyen használható a daráló, ezzel porcukrot, mákot, diót szoktam darálni.


Szintén ezen működik az 1 literes turmix, a kisfiam nagyon örült neki, mert azóta turmixolhat magának italokat.


Az alsó tengelyre egy 1 literes műanyagtál illeszkedik, amelyhez 2 fedél van.


Gyümölcscentrifuga:


Habverő:


Aprító:


Tésztabekeverő kés: omlós tésztákhoz, kekszekhez szuper!


Dagasztó:


3 darab szeletelőtárcsa 5 féle funkcióval:

Vékonyra szelő (pl. uborka)


Kis lyukú reszelő:


Vastagra szeletelő kés:


Nagy lyukú reszelő:


Hasábkrumpli szeletelő:

10 megjegyzés:

  1. Igen, csábosan néz ki, 4000-ért szinte ajándék volt :)

    VálaszTörlés
  2. Szuper kis masina!

    Én is a bolhán vettem az enyémet, jó 6 éve már és most is tökéletesen műxik. (És én is 4000-ért vettem anno) De a tiéd még komlexebb, mint az enyém, az egy Philips. Minden van rajta-hozzá, csak daráló nem. Szeretem. Azóta csinálok csak pl. káposztás tésztát, mióta megvan. Ezzel a géppel 2 perc lereszelni a káposztát, míg kéz reszelővel... sosem álltam neki régebben.

    VálaszTörlés
  3. Hogy milyen ügyesek vagytok, és szerencsések, ilyen dolgokat csak nagy szerencsével lehet kifogni
    szerintem
    klassz

    VálaszTörlés
  4. Nagyon jó vétel volt!
    Használd egészséggel!:)

    VálaszTörlés
  5. Nahát ez egy főnyeremény tényleg! Használjátok sok-sok évig egészséggel! Ügyes vagy és sasszem, mint mindig, tényleg kincseket találsz!

    VálaszTörlés
  6. Neked mekkora konyhád van? Minden elfér benne? :-)
    Én épp abba a kategóriába tartozom, aki szekrényben tárolja a robotgépet, mixert, szeletelőt... a helyhiány miatt. Gyakran bizony tudom, használni kellene, de amíg előveszem, összerakom... :-S
    Ez a gép nagyon jó! Megérte az árát! :-)

    VálaszTörlés
  7. @Kati
    Eddig kicsi konyháim voltak, de most csináltunk egy "nagyot" az emeleten, 12 négyzetméter. (De a földszinti konyhám is megmaradt, lent pici kamra is van, sőt a garázs alatt egy pici pince is).

    VálaszTörlés
  8. Én is vettem kincseket már a kanizsai bolhán:)

    VálaszTörlés
  9. Nagyon nagy mázli, igen szerencsés vagy ezzel a masinával!Sok mindent tud, töredék árért, mint ahogy újonnan most megvennéd! Gratulálok és készítsél sok finomságot!

    VálaszTörlés
  10. Nekünk az egyszerübb van, darálo és gyümölcscentrifuga nincs hozzá, tetöböl csak az amelyik magasabb. A mixerje az eltört, de nem gond, botmixert szeretek használni.
    Tizenéves már, (azt hiszem már lányom babakorában is megvolt s Ö már majdnem 15) ezeket még "anyagbol" készitették, heti többször használatban van le nem cserélném;) Még mackohoz (lepcsánka) a burgonyát is ezzel "reszeljük" csak elöbb feldaraboljuk.
    Használd egészséggel!:)

    VálaszTörlés

@templatesyard