Fehércsokis mandulatorta


Ezt a receptet a Kifőztük Karácsony különszámába készítettem.


A piskóta elkészítése:
Hozzávalók: 21 cm-es tortaforma

6 tojás
120 g finomliszt
30 g kakaópor
60 g darált mandula
180 g cukor
1 kávéskanál citromlé vagy ecet
1 teáskanál étolaj
csipet só
Elkészítés:

A sütőt 220 fokra előmelegítjük. A tortaforma aljára kerek sütőpapírt vágunk. A papírt szilikonecsettel beolajozzuk és liszttel behintjük. Az oldalát a formának ne olajozzuk be!
A lisztet, kakaót, darált mandulát, sót egy tálban elkeverjük.
Egy másik tálban az egész tojásokat és a cukrot mixerrel felhabosítjuk. Ez kb. 7-8 percet vesz igénybe. Ekkor hozzáadjuk a citromlét, és azzal még 2 percig mixeljük.
Ezután kanállal óvatosan elkeverjük benne a száraz hozzávalókat, és a masszát a tortaformába öntjük. Egy hablapát segítségével a masszát középről felhúzzuk a szélekig, így a teteje homorú lesz, a széleken magasabb, középen laposabb. Erre azért van szükség, hogy a piskótánk szép egyenesre süljön.
Azonnal betoljuk a sütőbe, és 5 perc múlva 180-200 fokra mérsékeljük a lángot. Az ajtó kinyitása nélkül 40 percig sütjük. Akkor kivesszük, és hagyjuk a formában kihűlni. Addig elkészítjük a krémet. A piskóta 6 cm magas lesz.


A krém elkészítése:

Hozzávalók:

300 g fehércsoki
50 g keményítő
7 dl tejszín

Kockákra tördeljük a csokit. A tejszínnel csomómentesre keverjük a keményítőt, majd közepes lángon besűrítjük. Folytonos keverés mellett kb. 50 fokra lehűtjük. Ekkor a csokikockákat beletesszük, és addig keverjük, míg elolvad. Hagyjuk a krémet szobahőmérsékletűre hűlni, majd félórára tegyük hűtőbe.

A torta összeállítása:

A kihült piskótát késsel körbevágjuk a forma oldalán. Levesszük a peremet, az aljáról lehúzzuk a sütőpapírt. A piskótalapot megfordítjuk, hogy az alja legyen felül, így szép egyenes felületet kapunk. A piskótát recés késsel 3 lapra vágjuk. A krém harmadát az alsó lapra kenjük, rátesszük a középső lapot, erre rákenjük a krém újabb harmadát, majd a felső lapot is ráborítjuk. Az utolsó harmad krémmel bevonjuk a torta tetejét és az oldalát. (Egy kevés krémet hagyhatunk díszítéshez is, de ez el is maradhat). Vágott mandulaforgáccsal az oldalát körbetapasztjuk, és ha díszítünk, akkor a meghagyott krémet nyomózsákba tesszük, és tetszés szerint mintát készítünk a tetejére. A szabad felületeken a tetejét is megszórjuk mandulaforgáccsal. Hűtőben tároljuk, recés késsel szeleteljük.
 

22 megjegyzés:

  1. Gyönyörű lett! A mandula és a fehércsoki az egyik kedvenc párosításom! Mindenképpen kipróbálom! :-)

    VálaszTörlés
  2. Mestermunka! Az íze is fantasztikus lehet:-).

    VálaszTörlés
  3. Pedig én már kinéztem ezt magamnak a kalendáriumból,mert már ott is megjelent:)A fehércsoki miatt nagyon megfogott,el fogom készíteni.

    VálaszTörlés
  4. @Edó
    Igen, az Erdélyi Konyha Kalendáriumába is elküldtem, csak nem tudtam, hogy megjelent már.

    VálaszTörlés
  5. Gyönyörűűű, főleg hogy fehércsoki fan vagyok

    VálaszTörlés
  6. Istenien néz ki, talán idén már kipróbálom. Ha nem úszom el jószokásom szerint!:-))Keményítő helyett vaníliapuding is jó?

    VálaszTörlés
  7. @Andi/cuki
    Én nem tennék vaníliapudingot bele, mert nagyon intenzív az íze, elnyomja a fehércsokit. Amúgy használható, mert az is csak keményítő és vaníliaaroma.

    VálaszTörlés
  8. Csodálatos, igazi karácsonyra való, ünnepi torta!

    VálaszTörlés
  9. Szeretnék ilyen szép tortát sütni.:))

    VálaszTörlés
  10. Csodálatosan sikerült (ez is, mint minden amit készítesz).
    Nem tudsz elrontani semmit.
    Elfogadnám... :D

    VálaszTörlés
  11. Szió,
    a tejszínt nem kell felverni, jól látom? A keményítőtől besűrűsödik?
    Üdv, Cicó

    VálaszTörlés
  12. Még egy kérdés, ha felverem a tejszínt és abba csorgatok olvasztott fehércsokit, akkor vajon elég lenne 5 dl tejszín? Nem lenne habosabb a krém, ha feverném inkább? Üdv, Cicó

    VálaszTörlés
  13. @Wise Lady

    Köszi, előbb kipróbálom a keményítős változatot. Eddig minden krémhez felvertem a tejszínt. Cicó

    VálaszTörlés
  14. Isteni, a krém. a hétvégén kipróbáltam és nagyon finom, viszont meglepődtem hogy nem kell felverni de így is isteni lett :) Köszönjük a jó receptet.

    VálaszTörlés
  15. Az volna a kérdésem, hogy hogyan lehet jól 3 részre vágni az elkészült piskótát, míg meleg, vagy ha kihűlt? Célszerszámnak nincs ilyen damilom, csak késem :)
    Amúgy már elkészítettem ezt a tortát párszor, mert a többiek imádják, nekem kissé tömény volt.
    Köszönöm a receptet!

    VálaszTörlés
  16. A piskótát mindig a formában hagyom teljesen kihűlni. Utána vágom szét háromba egy recés kenyérvágó nagykéssel.

    VálaszTörlés
  17. Szia muszály hogy a kés recés legyen?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem. Jó éles, vékony pengéjű is jó, vagy cérna, vékony drót, ahogy szoktad.

      Törlés

@templatesyard