Hagymás tojásrántotta eperlekváros buktával


Megvolt a tanévzáró tegnap. Mivel negyedikes volt a fiam, ez búcsút jelentett a tanítóktól. Nagy szerencsénk, hogy ehhez a tanítópároshoz került a fiunk, fantasztikus személyiségek. A gyerekek és szülők műsorral búcsúztak tőlük, utána volt egy kis sütis parti. Érzékeny búcsú volt na. Már fél nyolc volt, hogy hazaértünk, a sütizés miatt nem volt éhes a fiam, majd csak úgy 9 felé mondta, hogy enne valamit. Volt ebéd maradék, mert sütöttem egy kisebb tepsi barack- és eperlekváros buktát, de azt mondta, rántottát kér.
A rántottavacsora készítését nem kedvelem, mert eddig mindig kétfélét kellett sütni, a felnőtteknek hagymával, neki anélkül. Volt egy ilyen hagymaellenes korszakunk, még a krumplilevesbe aprított hagymát is kiszedegette, győztem reszelni (és sírni közben) a hagymát az ételekbe. Aztán egyszercsak elmúlt a hagymautálat, most már a rántottát is kifejezetten hagymával kéri, nohát beizzítottam a kisserpenyőt, aprítottam hagymát, ráütöttem két tojást, kanálka tejjel, csipet sóval és megsütöttem. Míg a rántottával bíbelődtem, kértem a fiam, vegye elő a kenyeret, és szeljen egy szeletet. - De én buktával eszem!
Hát ez eddig nem volt szokás nálunk, elcsodálkoztam. - Dehát a bukta édes, nem lesz az finom! - Akkor is azt kérek!
Jól van, nem szokásom, hogy belebeszéljek ilyesmibe, hát gondoltam, kóstolja meg, majd elválik.
Kiválasztott egy eperlekvárosat, és eszegetni kezdett. Jóízűen. Aztán még egy buktát is. Szóval megette. Én meg csak néztem. Végülis semmi ehetetlen nem volt ebben a menüben :D
Nálatok esznek furcsa dolgokat a gyerekek?

13 megjegyzés:

  1. Hát, tényleg, felkaptam a fejem a címre!:) Érdekes párosítás lehetett!
    Egészen pici korukban kevertem nekik furább dolgokat (főleg zöldségeket és húst gyümölccsel), de amióta a felnőttkoszton vannak, ritkán adódik valami egészen furcsa. de amint nőnek, biztos, hoyg jönnek ilyesmik is!:)

    VálaszTörlés
  2. Csúcs, miket ki nem találnak. Nekem még nincs gyerekem, de én ettem savanyúságot süteménnyel

    VálaszTörlés
  3. A gyerekeken nem lehet csodálkozni. Én azt mondom, ha így tetszik neki, váljék egészségére. Egy helyre megy ugyebár.:))

    VálaszTörlés
  4. Ez jó!:-))
    Nálunk a fiam a lángost lekvárral kérte régebben. Aztán leszokott róla.Az uram meg rászoktatott minket a szalonnás-túrós-tejfölös-cukros tésztára.
    Már lassan hét éve úgy eszem, szeretem!:-))

    VálaszTörlés
  5. Sziasztok!
    Már egy ideje olvasom a blogot, és nagyon kedvelem, de ehhez muszáj hozzászólnom.
    Talán 3 éve lehetett, ebédről megmaradt rántott hús, az öcsém pedig kevert magának csokipudingot. Mikor bejöttünk a kertből, az öcsém és a húgom a lehető legnagyobb egyetértésben nyomkodta a rántott húst a csokipudingba. Mi is mondtuk nekik, hogy ez nem jó, de szerintük finom volt, és elég sokat is ettek akkor. Mondjuk azóta egyszer sem, de gondolom elfelejtették. Mindenesetre jót szórakoztunk rajtuk.

    További jó főzőcskézést kívánok,
    Julia

    VálaszTörlés
  6. Újabb szuper kaja:
    Rántott hús csokimártással :D

    VálaszTörlés
  7. De esznek ám!!! Ettől "jobbkor" nem kérdezhetted volna. A mai reggeli nálunk (4 éves a lányom, 2 a fiam): lekváros (vajas) kenyér hagymával!!! Majdnem, mint nálatok! :-DDD

    VálaszTörlés
  8. Kati :DDD
    Legnagyobb fiam evett lekváros kenyeret parizerrel a tetején. De nem egyszer, hanem RENDSZERESEN! Imádta.

    VálaszTörlés
  9. :)) Nálunk még nem esznek, de eszembe jutott a hideg tökfőzelék lecsóval, én gyerekként azt imádtam. :)

    VálaszTörlés
  10. .. és pattogatott kukorica epres-vaníliás jégkrémmel? =D Ez volt a vacsi. =O
    Mi van ezekkel a gyerekekkel? =O

    VálaszTörlés
  11. Nálunk az édes kalács jó kis csípős kolbásszal nagyon megy mai napig. Én magam is imádom.
    Több barátom pedig a sült krumpli-fagyi kombinációért van oda. Azt én annyira nem bírom, de ugyebár ízlések és pofonok... :)

    VálaszTörlés
  12. Sült krumpli és fagyi? Ez tényleg extrém :)

    VálaszTörlés

@templatesyard