Aki nem kóstolt még házilag gyúrt tésztát, az nem is tudja, milyen az igazi. Akkora különbség van a gyúrt és a száraztészta között, mint mondjuk az otthoni és a zacskós leves között. Gyerekkoromban anyukám mindig maga gyúrta a tésztát, leveshez is, másodikhoz is. Pedig volt már száraztészta, de mégis. Sokszor néztem, hogyan gyömöszköli, nyújtja, minden kézmozdulata előttem van. A gyúrótáblán szép áttetszően vékony levestésztát nyújtott, körzővel sem lehetett volna kerekebbet rajzolni. Leterítette a nagy hokedlit egy tiszta abrosszal, rátette a tésztalapot és kitette szikkadni vágás előtt. A széle körbe-körbe lelógott, és állandóan vigyázni kellett, nehogy a macska megrágja a szélét. Akkoriban egyet jelentett ez az otthonosság érzésével, hangulatos volt, ahogy ott sertepertéltem körülötte, lestem, figyeltem. Pedig nehéz munkát végzett édesanyám, nem nagyon örült, hogy még tésztát is kell csinálnia.
Ha finom tésztát akarok készíteni, egyszer-egyszer én is nekifogok. Most már nem kézzel gyúrok, de régebben, amikor egy-egy finom mákos vagy túrós tésztához valónak tésztát gyúrtam, úgyanúgy mozdult a kezem, mint az övé. Belém ivódtak azok a mozdulatok.
Megfordultunk egy párszor Olaszországban is, a tészta hazájában. Egy római utunk alkalmával háziasszonyunk mesélte, hogy az olaszok egy-egy esemény után éjjel még gyakran felugranak a barátaikhoz, és ott spagettit esznek, olivával, fokhagymával és sajttal. Egyik este nekünk is volt ebből kóstolónk, gyúrt tésztából (ezt csomagolva, hűtve kapni lehet) ettünk finomat. Azóta ez a kedvencem, semmilyen feltéttel nem szeretem annyira, mint ezt az egyszerű változatot.
Ha tésztát gyúrok, rögtön dupla adagot készítek, a fagyasztóban remekül lehet tárolni.
Hozzávalók:
100 g spenót
3 tojás
250 g finomliszt
250 g rétesliszt
só a főzővízbe
A tetejére személyenként 2-3 gerezd fokhagyma, oliva olaj, parmezán
Elkészítés:
A spenótot 1-2 percre lobogó forró vízbe dobom, leszűröm, a főzővízből 2-3 evőkanálnyit rajta hagyok. A botmixerrel nagyon pürésre mixelem.
A liszteket összekeverem, a kenyérsütőgép üstjébe teszem. A közepébe mélyedést húzok, beleütöm a 3 tojást. Bekapcsolom a dagasztóprogramot, elkezdi összekeverni a tésztát. Közben evőkanállal hozzáadagolom a spenótpürét is. A gép kb. 10 perc alatt szépen meggyúrja. Közben ellenőrzöm a tészta keménységét, egy közepesen kemény, rugalmas tésztát kell kapni, ragadnia nem szabad.
Kiveszem a tésztát, gömböcöt formázok, lisztezett deszkára teszem, tetejét is megszórom, egy tállal leborítom, és félórát pihentetem. Két részre osztom, 1 mm vastagra nyújtom, vagy kézzel vagy tésztagéppel. A kinyújtott lapot (lapokat) enyhén lisztezve, letakarás nélkül pihentetem vágásig, hogy szikkadjon. Tetszés szerint késsel, vagy géppel vághatjuk.
Egy nagyobb fazékban vizet forralok. A vízbe dobom a pucolatlan fokhagymagerezdeket, és 30 másodpercig forralom, lapáttal hideg vízbe szedem őket (blansírozom). 2 kávéskanál sót teszek a vízbe, a tésztát 2 adagban főzöm ki. A víz folyamatosan forrjon. Széles lapáttal alányúlok a vágott tésztának, beleteszem a vízbe, villával megkavarom, szétszedem a szálakat. Nem kell félni, nem ragadnak össze. 1-2 percig főzöm, szűrőkanállal kiszedem. Ne öblítsük le vízzel! Ha az összeset kifőztem, addig a felesleges forró víz elpárolgott róla, egy-két evőkanál oliva olajjal megöntözöm, megkeverem. A fokhagymagerezdeket megpucolom, éles késsel vékony szeletekre vágom, ráteszem a forró tésztára, sajtkéssel parmezánt forgácsolok, azonnal tálalom. Egy pohár száraz fehér bor remekül illik hozzá.
Egyetértek Veled, ami a házitésztát illeti. Télen nálam is készült spenótos változat (püréből), isteni volt!!
VálaszTörlésAnyukámnak van gépe, amivel lehet nyújtani, kölcsön szoktam kérni, mert sajnos én kézzel nem tudnék. Nem gyakoroltam eleget ..:)
Nekem is mind a 2 nagymamám máig otthon gyúrja a tésztát.Az egyik most kapott egy gépet,a másik még kézzel csinálja.De már nekem se megy,azért ez kemény fizikai munka...:)
VálaszTörlésKenyérsütőgéppel dagasztom, és tésztagépem is van. Semmi kemény munka.
VálaszTörlésHát így könnyű :)))
VálaszTörlésCsodálatos! :)
VálaszTörlésNálunk otthon is a hokedliken száradtak a kinyújtott tésztalapok, szerte a konyhában! :)
Nagyon jól néz ki. én még sosem készítettem
VálaszTörlésHú,de jópofa, ezt Shrek is hogy szeretné!:-))
VálaszTörlésOlvastam a drága spenótról.Mi is szeretjük,de anyukám kertjében terem,meg sóska is.Pont tegnap szedte le,két diszperzites vödörrel lett.:)
VálaszTörlésEz egyszerűen csodálatos!
VálaszTörlésMinden elismerésem, gyönyörű tésztát gyúrtál!
Ráadásul spenótos? Imádom! :)
Jaj de jó, hogy megkerültél! Remélem jól vagy! Majd főzzél is, jövök szemmel enni!
VálaszTörlésMár egy ideje gondolkodtam a spenótos tésztán, de jó, hogy leírtad :)
VálaszTörlésEl fogom készíteni, isteni lehet!
Ami, csak bátran, megéri!
VálaszTörlésSzia !Nagyon jó olvasmányos jó ide jönni üdv :) további kellemes főzőcskézést:)
VálaszTörlésKöszönöm, gyere máskor is, szívesen látlak!
VálaszTörlés