Angyalka - az én karácsonyi történetem



Karácsonyi díszeink közt szeretettel pátyolgatom azokat az angyalkákat, melyeket magam készítettem. A legbüszkébb erre a mindössze 2,5 cm magas gyöngyangyalkára vagyok.

Egyszer, kb. 4-5 éve leültünk a lányommal, hogy gyöngyökből karácsonyfa díszeket készítsünk, s míg ő sorra gyártotta a szebbnél-szebb díszeket, én ezt az angyalkát fűztem. Sok-sok óráig tartott, mert ügyetlen vagyok, immár 15 éve. Egy baleset folytán (amely szintén karácsony előtt történt) ugyanis a jobb kezemen teljesen átvágódott egy vastag mozgató ín, és a hozzátartozó idegek is megsérültek. Megműtöttek, összevarrták. Azóta a hüvelyk-mutató-középső ujjam, majdnem teljesen érzéketlen, és nagyon ügyetlen. A gyerekeimmel együtt persze sokat derültünk rajta, hogy anyának hőálló keze van, ha akarja, kézzel fogdossa a forró lábasfület, mert nagyon kellett vigyáznom arra, meg ne sérüljön, hisz nem vettem észre. Hasonlóan vidám perceket okozott az, hogy folyton elejtettem a dolgokat, ha elfelejtettem, hogy tudatosan szorítani kell őket. Először rengeteget szenvedtem tőle, hogy elvesztettem a kézügyességem. Kellemetlen volt, hogy már nem tudtam odaülni a zongorához. Erőltettem én, de sehogyse ment. Azelőtt, karácsonykor én és a lányom négykezestünk a pianínónál, a fiam fújta a fagottot, és így énekeltük a karácsonyi dalokat. Maradt az éneklés.
Nem tudtam a kezembe fogni egy varrótűt, odalett a kötés, horgolás, hímzés, a billentyűzeten való 10 ujjas gépelés. Rémálommá változott a boltban való aprópénzzel fizetés, mindig csak csodálkoztak az ügyetlenkedésemen a pénztárosok. Az egyszerű tollal való írás sem ment.
Az első munkám, egy gobelinnel hímzett tűpárna volt, szándékosan erőltettem, de még könnyet is csalt a szemembe, hogy nem megy - a düh és a tehetetlenség. De vitt a dafke, a csakazértis, majd megmutatom én, hogy nem fog ki rajtam. Ez a szív alakú párnácska azóta is a tűtartóm, ha előszedem, mindig eszembe jut, ez volt az első torna, kézügyességfejlesztő.
Az évek során sokat ügyesedtem. Némileg vissza is tért valamennyi érzékelés, megtanultam mozgatni az ujjaim, figyelni rá, de legfőképpen átvette a szerepüket a gyűrűs és a kisujjam.
Így fűztem én ezt az apró gyöngyangyalkát, sokáig, ügyetlenkedve. Kissé csálé is lett, de nagyon nagy becsben tartom.
Nem azért meséltem el a történetem, hogy bárkiből is szánalmat vagy akár együttérzést csikarjak ki. Csak azt a mérhetetlen büszkeséget szerettem volna érzékeltetni, amit érzek, valahányszor a karácsonyi díszek közül előbukkan ez az apró angyalka.

Szeretnék körkérdést indítani. Arra kérem a bloggereket, hogy meséljék el a saját történetüket, ami a karácsonyhoz kapcsolódik. Legyen az szomorú, vidám, humoros vagy megindító. Ha van kedvetek, csatlakozzatok.
Először megkérem
Szepykét
Raindropot
Trinityt
Andit
Duendét
írják meg a történetüket, és adják a kérdést tovább.

8 megjegyzés:

  1. Köszönöm a kérdést,igyekszem választ adni!:-))

    VálaszTörlés
  2. Azt nem is írtam:Gyönyörű az angyalkád!:-)))

    VálaszTörlés
  3. Valóban nagyon szép angyalka!!!

    Mellé a történet szintén elgondolkodtató. Nem, nem szánalmat éreztem , ahogy írtad, azt szerintem senki sem szereti kiváltani.....Együttérzést, azt igen, akiből ez az érzés hiányzik, azt sajnálom.
    A zongorás rész különösen meghatott-tudom, nem akartad, de akkor is.
    Azt is tudom, bár csak rövid ideig és másképp tapasztaltam, mennyire fontossá válnak az ujjaink, ha nem úgy működnek, ahogy kellene. Nekem csak inhüvelygyulladásom volt jó 3 héten át a hüvelykujjaimban, de sokat kínlódtam vele. Egy tányér megemelése is próbatétel volt, a pénztárnál pedig folyamatosan magyarázkodnom kellett, miért kaparom ilyen nehezen össze az aprót.
    Számomra a történeted inkább arról szólt, hogy a kitartás, az akarat, a fel nem adás csodálatos dolgokra képes....
    A karácsonyi történetet örömmel megírom, már tudom is, hogy mit...Ehhez el kell anyukáméktól hoznom egy apróságot, úgyhogy türelmet kérek, szerintem keddig sikerül!

    VálaszTörlés
  4. Nagyon szépen köszönöm a felkérést Whise Lady! Kicsit bajban vagyok... de csak eszembe jut majd valami.

    A történeted fantasztikus, köszönöm hogy megosztottad! Nagyon inspiráló ez számomra is, és azt hiszem még sokak számára. Egy igazi harcos vagy, Whise Lady, a legszebb, legjobb értelemben.

    Az anzsalkád pedig... gyönyörű! :)
    Igazi erőtárgy lett belőle, erővel teli amulett. Vigyázz rá! És Ő is vigyáz Rád.

    VálaszTörlés
  5. Én sem szánalmat, vagy sajnálatot éreztem a szavakban, az írás mögött, hanem az akaratot. Hülye szó lehet ide, de az életösztön, az akarat nagyon sokszor több erőt ad, mint azt addig hittük.

    Köszönöm, átgondolom, és örömmel írom meg!:)

    VálaszTörlés
  6. én is az akaraterőt érzem a szavak mögött. az "összeszorítom a fogam és akkoris megcsinálom"-at. én sem tudok fűzni, csak ha erőt veszek magamon. mert teljesen íves a hüvelykujjam, nem tudom mi a neve ennek az alaknak, de amikor "kinyújtom" akkor majdnem derékszöget zár be a két felső ujjperc. így a gyöngy fogása erős izommunka, és hihetetlenül hamar elfárad és remegni kezd és fájni. átérzem a hímzős fűzős dolgokat és csomó egyebet is hogy nem tudsz dolgokat megcsinálni ami másnak természetes...
    és szép lett az angyalod.

    VálaszTörlés
  7. Meghatott a kérdésed, a történeted. Nem éreztem sajnálatot, mert nem olyannak "ismertelek" meg így blogon keresztül, hogy elveszett, beletörődő ember lennél. Ilyennek gondoltalak, és örülök neki!
    Gyönyörű az angyalkád!
    Egyszer én is csináltam fából készült gyöngyből van a feje, lila filc ruhája, rajta ragasztott flitterek, filccel rajzolt szem. Kb. 9 éves voltam amikor a zeneiskolában karácsonyi koncert volt, és azt adtuk a szüleinknek ajándékba. Nagy becsben van tartva. :)
    A történemet most este megírtam, kicsit meg is könnyeztem, holnap felteszem.
    Köszönöm, hogy gondoltál rám!

    VálaszTörlés
  8. Köszönöm lányok, várom a történeteket.

    VálaszTörlés

@templatesyard