Tilapia - semmi fakszni

Most először vettem tilapia halszeleteket, ezért nem is bonyolítottam túl a dolgot. Kíváncsi voltam, milyen a saját íze, ehhez képest fogom legközelebb fűszerezni. Ezért felengedés után besóztam, pár csepp citrommal megcsepegtettem, 1 kávéskanál pirospaprikával kevert finomlisztben hempergettem, kevés vajon mindkét oldalán kisütöttem. Mivel a szeletek vékonyak, így 1-2 percig elegendő sütni. Nagyon finom lett. Abszolút szálkamentes folyami hal, gyereknek is adható.


7 megjegyzés:

  1. Nagy kedvenc, mi simán vajon pici sóval, néha fokival pároljuk. Nagyon finom hal! Egészségünkre!

    VálaszTörlés
  2. Én is erre gondoltam, hogy legközelebb csak egy natúr vajonsütés jön. Önmagában ízletes, nem szükséges nagyon bonyolítani.

    VálaszTörlés
  3. No, most hallok másodszor erről a halfajtáról, múltkor olvastam Trinitynél róla és azt sem tudtam eszik-e vagy isszák.
    Biztos finom lehetett, mindenesetre, nagyon jól néz ki.:) Árban milyen kategória? (Utánanézek én is errefelé van-e, hogy hívják, stb. )

    VálaszTörlés
  4. Hát itt gondolom most hozzák be, s mindenfelé lehet kapni. Ha jól hiszem, nílusi tilapia (de talán van más verzió is). Élőben elég ronda (szerintem :D). Kb. 2000 Ft kilója, ami elég húzós, de ahhoz képest, hogy nálunk pontyon kívül nehéz más halat szerezni, nem sok. Nekünk egy fél kiló elég (3 fő). Nagyon szeretjük a halat, és örülök, hogy van választék, ha csak fagyasztott is. (Régebben, horgászat révén ehettünk harcsát, csukát, süllőt, angolnát stb., de ma már nincs ilyen forrás.)

    VálaszTörlés
  5. Finom is!!! nem is kell a halakat nagyon túl bonyolítani, mert önmagában szinte mind nagyon finom! és egészséges!! :)

    VálaszTörlés
  6. Amióta az orvosok azzal küldik haza a szív- és érbetegeket, hogy ügyeljenek az étkezésükre és fogyasszanak omega 3 zsírsavakban gazdag tengeri halat, azóta a tengeri hal farmokon való tenyésztése föllendült. Olcsó kukorica-alapú táppal etetik a halat, így olcsón tudják piacra vinni, és a szegényebb családok "egészségtudatos" étkévé válik.

    Az Egyesült Államokban a tilapia lett az első a tengeri halak közt a népszerűségi listán. 2003-ban már másfél millió tonnát fogyasztottak belőle, és a fogyasztás egyre nő.
    A Wake Forest Egyetem Baptista Orvosi Központjának kutatói figyelmeztetnek, hogy igen kis mennyiségben tartalmaz csak a tenyésztett tilapia omega 3 zsírsavakat, és igen nagy mennyiségben vannak benne gyulladást előidéző omega 6 zsírsavak.

    VálaszTörlés

@templatesyard