Ezt a köretet a múltkor említett karfiol ihlette, Edith pedig tanácsolta, hogy sajtot is tegyek rá, így született ez az isteni étel. Az is igaz, hogy gyönyörű, zsenge brokkolit kaptam a piacon, ez is hozzájárult az eredményhez.
Hozzávalók:
1/2 kg zsenge brokkoli
100 g vaj
2 evőkanál finomliszt
2 evőkanál tejföl
3 dl húsleves
2 dl tejszín
őrölt szerecsendióvirág
őrölt fehérbors
100 g kemény sajt
só
Elkészítés:
A brokkolit rózsáira szedem (szárát elteszem levesnek), vizet forralok 2 kávéskanál sóval, s a brokkolit roppanósra főzöm (7-8 perc). Addig elkészítem a mártást. A vajat felforrósítom, beleteszem a lisztet és lepirítom, kapjon színt is. A húslevessel felengedem. Sóval, borssal és szerecsendióvirággal ízesítem. Beleteszem a tejfölt, és szép símára forralom. Legvégül hozzáöntöm a tejszínt is, annyit, hogy egy hígabb mártást kapjak. A brokkolit elrendezem egy tálban, ráöntöm a forró mártást, megszórom durvára reszelt sajttal, és 5 percre forró sütőbe teszem, hogy a sajt ráolvadjon.
Mi rántott csirkecombbal ettük, de natúr húsokhoz is nagyon finom.
A brokkolit nem szeretem, viszont az edénykéje nem semmi!:)
VálaszTörlésMegint nem jelent meg kép a bejegyzéshez a gasztro.blog oldalon. Ez direkt van, vagy valami hiba?
Már régóta nincs kép. Én beállítottam a feedet, jeleztem is a gyűjtőoldalon a gondot, de nem kezdtek vele semmit. Előtte meg a teljes cikket megjelentették.
VálaszTörlésIgen, már egy ideje nincs. Azt hittem, hogy direkt. Szerintem amikor pár napig nem voltál, mintha utána történt volna valami.
VálaszTörlésÉs miért nem csinálnak semmit???