No, ez érdekes étel. Annak idején, mikor még egyetemista voltam, a férjem pedig egyszerű kutató, és már egy gyerkőc is szaladgált a háznál, a hóvégéken elő-előkerült. Ennek ellenére én nagyon kedvelem, és ha már nem is szorulok meg filléres módon, szívesen készítem.
Hozzávalók:
4 tojás
fél fej vöröshagyma
2 teáskanál pirospaprika
1 dl tejföl
2 evőkanál olaj
1 teáskanál finomliszt
Elkészítés:
A tojásokat keményre főzöm, hideg vízben hűtöm. A vöröshagymát nagyon apóra vágom (ha van türelmem, akkor reszelem). Felforrósítom az olajat és a hagymát megdinsztelem rajta. Rádobom a lisztet, keverek egyet-kettőt, félrehúzom, hozzáadom a pirospaprikát is. 1 dl vízzel elkeverem, beleteszem a tejfölt, ezt is elkeverem. Ráöntök még 1 dl vizet és visszateszem 5-6 percre főni. A tojásokat megpucolom, és tojásszelővel 6-6 gerezdre vágom. Egy laposabb tálba vagy lábosba sorakoztatom őket, és a forró pörköltlével leöntöm, állni hagyom, hogy összeérjen. Tálaláskor ha kell, kissé megmelegítem. Nem szoktam beletenni a lébe főzéskor a tojást, mert úgy szeretem, ha nem hullik ki a sárgája, hanem szépen egyben marad.
Főtt rizzsel vagy nokedlivel tálalom.
Én is készítettem már, régebben, pontosan ugyanígy. Finom, és ami érdekes, van olyan laktató, mint az "igazi" pörkölt, húsból. Jó, hogy újra eszembe juttattad. :-))
VálaszTörlésTenyleg erdekes lehet, en meg errol sosem hallottam..:)
VálaszTörlés1000 éve nem ettem, pedig nagyon szeretem! De jó, hogy eszembe juttattad! :)
VálaszTörlésÉn sem hallottam még róla. Nálunk az ilyen mindig előkerülő a borsópörkölt volt, de azt én imádtam!
VálaszTörlésEzt ki fogom próbálni!
Nem tudok ide beilleszteni.
VálaszTörléslilalfoz.blogspot.com továbbgurítottam neked a labdát tudatos vásárló ügyben :-) nyilatkozz ha van kedved (úgy láttam, még nem írtál - vagy nem lapoztam elég régre vissza :-))
én sem hallottam még róla, dee nagyon tetszik.
VálaszTörlésNA, még jó, hoyg nem én vagyok az egyedüli, aki még nem hallott róla!
VálaszTörlésDe szívesen megkóstolnám, lehet, hoyg el is készítem valamikor.
én régebben sokszor csináltam, amikor szanaszét dolgoztam az országban(albérlet, munkásszálló, kevés hely.)időnként ma is, a saját konyhában. Elárulom: zöldbabból, borsóból, cukkíniből is kiváló pörköltet lehet főzni.egy sem macerás, és hamar megvannak. persze a hús az igazi.
VálaszTörlésde,mint a közmondás tartja:több nap, mint kolbász... ezért(is) érdemes variálni..
Ezt a receptet én nem ismertem, de megtetszett, megcsináltam és nagyon ízlett. A leírt mennyiségből két adag lett, úgyhogy bevittem a munkahelyemre is ebédre. (Írországban dolgozom.) Látnotok kellett volna kollégáim elkerekedett szemét az étel láttán! "Nahát! De furán néz ki! Mi ez?" Úgyhogy utólagos engedelmeddel tovább adtam nekik a receptet, hogy ők is kipróbálhassák. :)
VálaszTörlésKriszta, Dublin
Kriszta örülök, hogy ízlett. Az meg még izgalmasabb, hogy esetleg az írek is főznek tojáspörköltet :D
VálaszTörlésÉn is nagyon szeretem és nagyon hasonlóan szoktam csinálni. Igaz, én épp azt szeretem, ha kiesik a tojás sárgája és sűríti a szaftot, így felkarikázva főzés közben dobom a serpenyőbe és jól összekeverm az egészet... :-)
VálaszTörlésDe tényleg nagyon gyors és finom!!!
Üdv,
Javas Zsuzsa
Én is szoktam tojáspörköltet csinálni, de kicsit másképp. Én nem főtt tojásból. Így készítem: Pörkölt alapot csinálok, megpucolom a hagymát, felkockázom, megdinsztelem, olajon, majd pirospaprikát szórok rá, öntök rá vizet és megfőzöm a hagymát. Amikor megfőtt felütök 5 db tojást felverem és ráöntöm a pörkölt alapra. Amikor összekapta, rá öntök 1 nagy tejfőlt. Főzök ki tésztát és erre szedem rá összekeverem. Nálunk nagyon bejön.
VálaszTörlés@Névtelen
VálaszTörlésEz is nagyon jó verzió!
Szerintem is nagyon finom,laktató és olcsó étel,de ha adhatok tanácsot akkor az igaz amit valaki javasolt,hogy a hagymára dinsztelés és pirospaprikával megszórás után mindig feltöltöm kevés vízzel,van hogy többször is,mert akkor teljesen szétfő a hagyma ja és a sót is ebbe teszem mert az még elősegíti a pépesedést.
VálaszTörlés@Inci
VálaszTörlésKöszönöm a kiegészítést. Én ezért vágom nagyon apróra vagy reszelem. Hamar szétfőjön.