Csemegehagyma savanyúság


No, ez nem embernek való munka, nem is szoktam, csak pár üveggel eltenni, mert utálatos a pucolása. Persze, ha van nagyon zsenge, fehér héjú gyöngyhagymánk, akkor azt nem is kell meghámozni. De nekem nincs, nem is láttam még piacon gyöngyhagymát errefelé. Marad tehát az apró hagyma (dughagyma), azt viszont sajnos tisztítani kell. Amennyi kell nekünk évközben, megveszem a boltban, de ilyenkor azért teszek el mégis pár üveggel, hogy karácsonyra legyen. 12 főre kell főzni, és nem szeretném a pénzem ilyesmire elverni, inkább tartogatom ajándékra, finomabb halra stb.
Most tehát vettem a szegedi piacon 2,5 kiló makói dughagymát, abból a fajtából, ami nem annyira erős ízű. Ebből készült savanyúság.



Csemegehagyma

Hozzávalók:
apró hagyma (gyöngyhagyma vagy dughagyma)
durvára tört színes bors
koriander
mustármag
tárkony
só cukor
ecet

Elkészítés:
A hagymákat hideg vízbe áztatom 10 percre, akkor sokkal könnyebb lehúzni a héját. Tisztítás után megmosom egy szűrőben őket. A befőttes üvegeket sütőben vagy mikróban csírátlanítom. Mindegyik üveg aljára teszek egy fél kávéskanál durvára tört színes borsot, 5-6 szem koriandert, fél kávéskanál mustármagot, és csipetnyi szárított tárkonyt.
A felöntőlét így készítem: minden liter vízhez 1 dl 20%-os ecet, 2,5 dkg só, 3 dkg cukor szükséges. A vizet felteszem, ha forr, beleadom a sót, cukrot, még 3 percig forralom. Ekkor hozzáöntöm az ecetet is, és a hagymákat is beleteszem, kb. 2 percig forralom. Ezután beletöltöm az üvegekbe, hagyom 10 percig állni, majd lezárom a fedelével. A pulton hagyom kihűlni, és a kamrapolcra teszem őket.

15 megjegyzés:

  1. Hűha, ezt ismerem, és volt év, hogy tettem el én is. Illetve, szinte minden évben eképzelem, hoyg tezsek pár üveggel, de már rég nem jutottam odáig, hoyg megvalósuljon. Amúgy ISTENI!!!
    Néha, ha oylan a kedvem, az uborka közé dobtam be párat, úgy is nagyon finom.

    VálaszTörlés
  2. Én is imádom, de nem könnyű ilyen apró hagymát kapni... Irigyellek!!!

    VálaszTörlés
  3. Nagyon-nagyon szeretem!!! :) Csak sajna én sem jutok ilyen hagymához! :(

    VálaszTörlés
  4. Nekem a vegyes savanyúság elrakásánál maradt ki egy kevés gyöngyhagyma, amit két pici üvegbe töltöttem. Az egyiket éppen most bontottuk meg az elmúlt hétvégén, mondanom sem kell: azonnal elfogyott. A másik üveget én is félreraktam karácsonyra. :)) Egyébként augusztus-szeptember környékén kell gyöngyhagyma-ügyben keresgélni, én ebben az időszakban még minden évben kaptam.

    VálaszTörlés
  5. Én is imádom! Az egyik legfinomabb savanyúság.
    Nagyon csábosak! :)

    VálaszTörlés
  6. Anyukám készíti mindig,de segítek pucolni,hát nem egyszerű!Viszont imádjuk!:-))

    VálaszTörlés
  7. Tartósítószer nem kell a savanyúságba? Éva

    VálaszTörlés
  8. Nem értem miért kell az üveg lezárással várni ? Nem kell szárazdunsztba tenni?
    Márti

    VálaszTörlés
  9. @Unknown
    Nem szoktam szárazdunsztba tenni.
    A buborékok távoznak lezárás előtt.

    VálaszTörlés
  10. Ez a recept megihletett, köszönöm szépen! Megcsináltam normál (kb 2-3 cm átmérőjű) lilahagymával - egy perccel tovább forraltam, és nagyon finom lett. 1 dl 20%-os ecet helyett 2 dl almaecetet használtam egy liter vízhez. Valószínűleg nem olyan savanyú, mint az eredeti, de nekünk pont így jön be. Tettem még bele 2 db szegfűszeget literenként. Még a lányom is megeszi, aki egyébként semmilyen formában nem hajlandó hagymát enni.

    VálaszTörlés
  11. Ezt megcsinálhatom újhagymából is ?

    VálaszTörlés
  12. Hány üveggel lett a 2,5 kg hagymából?

    VálaszTörlés

@templatesyard