Rakott krumpli




Hozzávalók: 4 főre
750 g krumpli
5 tojás
2 dl tejszín
3dl tejföl
150 g füstölt kolbász
100 g füstölt sajt
20 g vaj

bors
szerecsendió

Elkészítés:
A krumplit héjában megfőzöm, hagyom a vízben kihűlni - sokkal jobb állaga lesz így. 3tojást keményre főzök.
A kolbászt felkarikázom. A tojásokat szelővel elszelem, a főtt krumplit meghámozom és karikára vágom. A sütőt előmelegítem 180 fokra.
2 tojást elhabarok egy tálban, beleteszem a tejszínt, a tejfölt, 2 kávéskanál sót. Őrölt borssal és őrölt szerecsendióval ízesítem, az egészet villával jól összehabarom.
Egy 22x22 cm-es cserépedényben szoktam készíteni, de jénaiban és tepsiben is lehet. Az edény aljára szeletelem a vajat. Leteszek szorosan egy réteg krumplit (kissé egymásra is rakom őket), megszórom sóval. Rárakom a tojásszeleteket, azután a kolbászkarikákat. Ráöntöm a tejfölös keverék felét, majd a maradék krumplikarikákkal befedem. Megszórom sóval, és a maradék habarékot is ráöntöm. Fedő nélkül beteszem a sütőbe. 20 perc múlva ráteszem a durvára reszelt sajtot is, és még 10-15 perc alatt készre sütöm. Vegyes salátával szoktam tálalni.

6 megjegyzés:

  1. Hasonlóan készítem,csak tejszínt még nem raktam hozzá,de biztos krémesebb tőle,ugye?

    VálaszTörlés
  2. Nagy kedvencem! :)
    Kicsit másképp készítem, van egy trükköm, egy apróság - amitől egészen fantasztikus tud lenni a rakott krumpli.
    (Vöröshagymát dinsztelek zsírben vagy olajban és összekeverem a tejföllel, és némi sóval és ezt a hagymás tejfölt teszem a rétegek közé.)

    VálaszTörlés
  3. Biztosan finom úgyis. Tudod, nálunk a gyerekek miatt sokkal óvatosabb vagyok a hagymával, nem teszek mindenbe, de az egyéb fűszerekkel is vigyázok. Így mindenki szívesen fogyasztja.

    VálaszTörlés
  4. hát nem egy lájtos kaja, az tuti :))

    VálaszTörlés
  5. Én sem tettem eddig hozzá tejszínt, de ki fogom próbálni. És eddig csak a tetejére locsoltam a tejfölt, de most megint tanultam valamit. Már úgyis régen volt rakott krumpli nálunk.

    VálaszTörlés
  6. Ezt a receptet is köszönöm, épp tegnap este készítettem el, a kis családom örömére. Isteni finom...

    VálaszTörlés

@templatesyard