A házi krémsajt karrierje


A házi krémsajt annyira egyszerű, hogy bárkinek eszébe juthat. No meg van ez a furcsa magyar tejtermék, a tejföl, hogyaszongya: hagyjuk előbb megsavanyodni a tejet, és csak utána szedjük le a tejszínt.

Na most az aranyárban kapható krémsajtok iparilag úgy készülnek, hogy a tejszínt előbb megsavanyítják, majd kinyerik belőle a savót (meg raknak még hozzá ezt-azt, kis állományjavítót, elállást segítőt, ízfokozót mittudomén). Az a gondolat bárkinek eszébe juthat, hogy ugye a sorrend az tökmindegy. Vegyünk egy pohár tejfölt és csepegtessük ki. Birtokunkban van a krémsajt és vagyonokat se fizettünk érte.
Nagyon nagy arcúság lenne bárki részéről, ha azt mondaná, amit ő új receptként kigondolt, az még soha senkinek se jutott ő előtte eszébe. Kaja terén merészség lenne ezt mondani egy egyszerű háziasszonynak.
No én néztem, ahogy nagyanyám Gyémánt nevű tehénkéjét megfejte, aztán végignéztem azt is, hogyan készülnek a tejtermékek. Olvastam különböző helyeken, hogy hogyan kell krémsajtot készíteni otthon: melegítsd és savanyítsd meg citrommal a tejszínt, csepegtesd le. Tudtam, hogy a tejföl savanyú tejszín. És egyszercsak úgy gondoltam, simán csak le köll csepegtetni és kész. Ezt meg is írtam, itt a blogon 2009. áprilisában.
Nagy karriert futott be, sokszorosan kipróbálták mások is. Topic lett az nlcafe és az index fórumán, blogosok posztoltak róla, különböző receptekben használták.
Megírták nekem és belinkeltem őket a receptgyűjteménybe, amit az oldalamon nyitottam.
Külön köszönöm, hogy megemlítették a nevem, kilinkelték a blogom, nem kevés látogató talált el így hozzám és olvasgatott nálam.

Ma ismét két helyen is olvasom a házi krémsajt receptjét, ki is van linkelve, mégpedig mindkettő saját magához. Az egyik cikkben szinte szó szerint rám köszönnek azok az utasítások, jótanácsok, amit a hozzám látogatóknak adtam. Nem csoda, hisz a cikkíró megkért engem, ajánljak valamilyen receptet a sajátjaim közül az egyik rovatába. Én hármat ajánlottam - a három legnépszerűbbet és a három legsajátabbat, amelyben tényleg saját ötletemet raktam - mégpedig a házi krémsajt, a marshmallow házilag és a fondant házilag receptjét.
Valamilyen oknál fogva azonban nem jelentek meg a receptjeim a rovatban. Legalábbis eddig, legalábbis ebben a rovatban.
De ma mégis megjelent, egy másik rovatban, de nem az én említésemmel, hanem sajátként. Ó én buta, elfelejtettem megnézni, hogy hátha nem is én találtam fel a spanyolviaszt, hanem az illető már korábban megírta. Nézem, keresem, hát nem. Csak egy joghurtos recept szerepel.
Na jó, nem nagy valami, nem is fogok a Dunába ugrani, de azért...
Eredetileg ide akartam linkelni, de tudjátok mit, azért se.

De most előre szólok: a házi marshmallow és fondant ilyenforma készítése, ahogy nálam találjátok, az én saját kísérletezéseim eredménye, ha máshol olvasnátok link nélkül, az bizony lenyúlás, akárhogy is. Használjátok, terjesszétek, nagy örömmel veszem, csak egy linket kérek a blogomhoz.

25 megjegyzés:

  1. Ehhez azért pofa kell...

    Én is régóta készítem egyébként, anno Horváth Ilona klasszikus szakácskönyvében leltem rá vagy jó 15-18 éve. Én azóta készítem, most meg tömeghiszti lett belőle...
    Ugyanis kiolvastam akkor átólcettig, és a jó recepteket ki is próbáltam belőle. A házi krémsajt is ilyen, bulikon nagy sikere szokott lenni.
    Minden szakácskönyvet kiolvasok egyébként, szokásom. És aláhúzogatok, jelölök.

    Hát... Főzés terén tényleg nem lehet tudni, mi kitől indult el.

    VálaszTörlés
  2. Horváth Ilona joghurtot, aludttejet csepegtet, ha jól emlékszem.

    VálaszTörlés
  3. nálunk is családi kincs a joghurt meg tejföl csepegetése (együtt is külön-külön is), csak mikróban megmelegíteni nem szoktuk. a tehénkéket elvették a világháborúk sok egyéb mellett. így mi már nem tudtunk fejést nézegetni...
    én is találtam már meg szó szerint a receptemet képpel más blogján...
    gondolj arra, hogy csak attól lopnak, aki jó. :-)

    VálaszTörlés
  4. Ilyesmiken nem izgatom fel magam, de szó nélkül nem hagyom.
    Nem gondolom én, hogy a találmányom, de elkérni, aztán saját cikként megírni, még a szófordulatokat is átvenni...!
    Na ja, könnyű így szerepelni a médiában.

    VálaszTörlés
  5. hát igen ez már a pofátlanság egészen új szintje. csodálkozom, hogy linket nem mellékeltél. én biztos benyomtam volna a "pellengérre"

    VálaszTörlés
  6. Nincs reklám, meg látogatottság növelés :D

    VálaszTörlés
  7. fene, pedig nagyon kiváncsivá tettél...

    VálaszTörlés
  8. Rosszul emlékszel, Whise Lady. Krémsajt néven van benn a szakácskönyvben. És tejfölt ír.

    VálaszTörlés
  9. Köszi Duende az infót. Nekem nincs ilyen szakácskönyvem, nem tudom megnézni. A mondókám lényegén azonban ez semmit se változtat.

    VálaszTörlés
  10. Én találtam egy pár hónapja egy blogot, ahol valahogy furcsa volt, hogy minden képnek más volt a háttere, meg egyik ilyen, volt a másik olyan... Aztán rákerestem a képekre, és nini, teljesen más blog saját képeiként jelölte meg őket... Akkor írtam neki hogy szerintem ez gusztustalan. Azóta nem láttam, de nem is néztem rá, lehet, hogy folyamatosan nyomja még a másolásokat...

    VálaszTörlés
  11. Hát igen, a fotóimra nagyon ugranék azt hiszem én is. A recepteknél nagyon nehezen dönthető el, hogy kinek jutott eszébe, honnan származik.

    VálaszTörlés
  12. Valóban nem változtat. Megkérni valakit hogy segítsen, aztán meg meg sem említeni, szerintem is nagyon ronda dolog. És finoman fogalmaztam. Írhattam volna csúnyábban is...

    VálaszTörlés
  13. Hát ez a pofátlanság teteje!Egyszer én is máshol kiosztottam valakit,mert más képével rakott fel recit,s még neki állt feljebb,hogy ki tudja egy recept honnan származik.Mire írtam neki,hogy az oké,de "ha valamit képtelen vagy elkészíteni és ahhoz se értesz,hogy lefényképezd,akkor ne a másiktól lopkodj!" Erre már nem reagált,de én azóta se jártam arra,úgyhogy lehez azóta is folytatja.
    Nálad is üzennék,ha megmondanád,hogy ki volt!
    :-(((

    VálaszTörlés
  14. Irigylem a nyugalmad:)) Bár valóban reklám lenne a link.
    Ettől függetlenül, annak kicsi az esélye, hogy egy recept épp ugyanazokkal a szófordulatokkal jelenjen meg máshol is"véletlenül", nem csak a saját blogodon.Én azért írnék nekik néhány keresetlen szót....

    Off:Szepy,
    akit említettél, tudom, ismerem én is. A képlopáson túl még veszélyes orvosi tanácsokat is osztogatott, lehet, hogy kikerült a gyűjtőről.. Utánanézek!!!

    VálaszTörlés
  15. Wise Lady!

    Én is elkészítettem júliusban, mentségemre legyen mondva, akkor még nem jártam Nálad, így itt nem is olvashattam, de máshol sem.
    Én vagy 10 éve készítem igaz mostanában ritkábban, a barátainktól kaptam a receptet a hozzá szükséges vászonzacskóval együtt. Én tejfölt, kefirt és joghurtot keverek össze és csak kb. 8 órát hagyom csöpögni.

    VálaszTörlés
  16. Ezzel a módszerrel készítik évszázadok óta a sajtot az erdélyi magashegyi legelők juhászai. Csak a vászonzacskóban lévő krémsajtot miután kicsöpögött a leve, még hosszasan szárítják, érlelik. A "titkot" szívesen elárulják minden érdeklődőnek...

    VálaszTörlés
  17. Alíz, ez nagyon ott van :-)))

    Ebben a mai világban, amikor annyi helyről ér bennünket ezerféle információ, ötlet, tanács, kár ekkora feneket keríteni.

    Ennyi erővel én is írhatnék egy postot, hogy a sárgabarack levesemnél postolt karamellizálás hogy - hogy nem, visszalinkelés nélkül jelent meg itt-ott...

    Khm, saját ötletként feltüntetve? Erre gondolni sem merek :-))

    VálaszTörlés
  18. Nem akarok senkit bántani, vagy sérteni, de ez tény. Kb. egy hónappal ezelőtt jártam egy esztenán (tanyasi ház a magashegyi legelőn), és a juhászok részletesen elmagyaráztak mindent és meg is mutatták, hogyan készül a sajt, az orda, a vaj és a többi finomság, amit ők készítenek a legjobban.

    VálaszTörlés
  19. Ezt a karamellizálást pont rossz helyen lőtted, mert nálam linkelve van.
    Aliz, Viki, nem egészen értettétek, mi a kifogásom. Nem arról vagyok talán híres, hogy irigy lennék arra, amit tudok. A receptet, ötletet nem akarom kisajátítani, írtam is, hogy az nélkülem is létezett. Bedobtam a köztudatba, a blogkörforgásba. Más is megtehette volna, de nem tette.
    Azt, hogy mi a kifogásom, Duende értette meg nagyon pontosan. Emailben kérsz receptet a blogból, és utána saját név alatt közlöd. Nekem ez nem fért bele abba, hogy szó nélkül elmenjek mellette.
    Több szót viszont már nem vesztegetek rá.

    VálaszTörlés
  20. Én is tettem fel ilyesféle receptet és biz'isten nem tőled csórtam hanem az anyukámtól tanultam. Jó főzést!

    VálaszTörlés
  21. http://209.85.129.132/search?q=cache:k2Be17CI0mAJ:maxkonyhaja.blogspot.com/2007/10/hideg-konyhai-mveim.html+házi+krémsajt&cd=3&hl=hu&ct=clnk&gl=hu

    Én ezt találtam...Szerintem nincs igazad és kár, hogy tegnap nem linkelted be miről van szó,mert akkor ez már kiderülhetett volna. Max 2 éve készítette már ezt a krémsajtot....

    VálaszTörlés
  22. WL, igazad van a linkelést illetően, bocsánatot kérek.

    Bízom benne, hogy Te is megköveted azt, akiről a postot írtad.

    VálaszTörlés
  23. Szia!
    Több blogon is feltettem ezt a kérdést,úgyhogy,ha találkoznál vele,kérlek ne lepődj meg.Nem kritizálom a sajtot,csak tapasztalatot gyűjtök,mert lehet,hogy csak az alapanyag nem megfelelő.A következő sorokat Mohától másoltam ide,mert jobban nem tudnám megfogalmazni a gondomat:

    "Kiszerettem volna tiramisuba próbálni a házi krémsajtot,de nekem szörnyen tejföl ízűnek tűnik,ki kellett dobjam,mert már belettem mindent,de nagyon nem lett finom.Az a kérdés,hogy alapból megmarad az tejföl íz,és ne is várjam,hogy semlegesebb íze lesz,vagy a tejföl nem megfelelő? Én a Lidl-s Pilost használtam,általában ezt veszem,mert finom .Sós dolgokhoz így jobban el tudom képzelni,misuba már nem annyira."

    Eddig az idézet,kérlek Te is írd meg nekem mi lehet a baj.
    Előre is köszönöm!
    Ez lehet,csak nekem nem felel meg,nem tudom,még ezt nem olvastam sehol,hogy másnak feltűnt volna.Ezért vagyok kíváncsi többek véleményére.Egyébként állagra nagyon jó lenne.

    VálaszTörlés
  24. Igen, van olyan tejföl, amiből savas, tejfölízű krémsajt lesz. Ami te említettél, azt nem ismerem. Én Farmer és CBA tejfölt használok, és a szavatosságot mindig megnézem, ha lehet, frisset veszek. De a bolti krémsajt ugyanez ám, savanyított tejszín savója nélkül.
    Próbáld ki másik tejföllel is. Az is elképzelhető, hogy te nem szereted, nem tetszhet mindenkinek minden :D

    VálaszTörlés
  25. Köszönöm,legközelebb elkészítem az általad javasoltakból.
    De tényleg csak kérdés volt,nem kritika!!DD

    VálaszTörlés

@templatesyard