Már csak pár szem eper volt a hűtőben, és valószínű, az idén már nem sütök epres dolgot. Gondoltam, díszítéshez épp elég lesz. Volt még házi krémsajtom is, ezt a kis tortát készítettem belőle. A krém egy kicsit sok lett, túl magas, eléggé dülöngélős a habos krém, gondolom ekkora formába (18 cm-es) 250g krémsajt és 1 dl tejszín is elég lett volna.
Mascarpone torta
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEiEnr4P8PMMLlvfw8s5JaXSZ_zlUnPI7wNEVYVYUJcK0aqsWHHpxF9KqPTm19jdktEVvfHbDhtj8vJPns6h4YqcHLgS2UPiHKvAQQgR7EZmJVX2K-BOak9kQsAt6KEBhZq27mRcS2Gam8Q/s400/mascarponetorta1v.jpg)
2 tojásból 18 cm-es tortaformában kakaós piskótát sütök. Kihűtöm. Az aljáról leveszem a sütőpapírt és visszateszem a formába.
Hozzávalók a krémhez:
300 g krémsajt
150-200 g porcukor
5 g (1 teáskanál) porzselatin
1 dl tej
1-1,5 dl tejszín
A krémsajtot elkeverem a cukorral. A tejet felforrósítom, feloldom benne a zselatint, hagyom hűlni. Addig a tejszínt habbá verem. A langyos zselatint a sajtos krémhez keverem, és óvatosan hozzáforgatom a tejszínhabot is. Ráöntöm a piskótára, hűtőben kihűtöm. Bármilyen gyümölccsel díszíthető (málna, ribizli, szeder, barack, kivi stb.).
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEhZ5vt1vRg5V2KIMNYISdH159GX3O6tgxENmo5drthzcIfJlerUwbpq9g_sJ0L7ymT8too8G3VuMoY-HxNw00vL9rB5BXA4mvSw5Q5IaM6736l2pJWp4mcS9T6qFPCkpd-9ytU1NBJTgoc/s400/mascarponetorta2.jpg)
Hát, ez pazar látvány, pedig nem szeretem az epret! Jól állnak egymásnak! :)
VálaszTörlésÉn viszont imádom az epret-a krémből meg sosem sok:)))
VálaszTörlésSzépséges!
Így van Trinity, nálunk se reklamált senki :))). Valójában fele-fele volt, az első képen is látszik, de nem tettem bele sok zselatint, hogy habos, krémes legyen, így amikor kivettem a formából, hogy lefotózzam, dülöngélt. Gyorsan vissza is tettem:)) De a csökkentett mennyiséggel is el lehet készíteni, úgy is finom.
VálaszTörlésNekem tetszik! Így jó, ahogy van, dülöngéljen csak! :)) Be a szájamba. Istenien néz ki! :)
VálaszTörlésCsatlakozom Duende-hez! Bárcsak pont a szám felé dülöngélne egy szép nagy szelet :-)))
VálaszTörlésÉn meg jót röhögtem Duende bejegyzésén. Valahogy láttam, ahogy dülöngél a szájába, bár se Duendét, se a száját nem láttam eddig, csak a tortát. :))))
VálaszTörlés:)))
VálaszTörlésSzerintem is tökéletes ennyi krémmel! nem maradt egy szeletke?? :)))
VálaszTörlésMegcsináltam, szuper fincsi! :)
VálaszTörlésNagyon örülök :D
VálaszTörlésAz baj,hogy nem lehet kinyomtatni ezeket a szuper recepteket.
VálaszTörlésKedves WiseLady! Nagyon megtetszett ez a torta, ezért elkészítettem és feltettem a saját honlapomra is, természetesen a rád való hivatkozással. Gratulálok hozzá, tényleg nagyon finom! A blogodhoz is jár a gratuláció, nagyon sok finomság található itt. Ajánlottam már másoknak is! :)
VálaszTörléshttp://minimancs.lapunk.hu/?modul=oldal&tartalom=1164877
@minimancs
VálaszTörlésKöszönöm! Örülök, hogy jól sikerült.