Lusta asszony rétese - másodszor


Leszedtük azt a kevés meggyet, ami volt még a fánkon, 3 kilónyi mindössze. Fiacskám lecsumázta, majd egy kilót ki is magozott a magozóval. Szép nagyszemű egész meggyeim lettek, és már előre eldöntöttem, hogy ilyen sütit fogok belőle sütni.
Duendétől tudtam meg, hogy a neve: lusta asszony rétese. Évek óta csinálom, de ezt nem tudtam. Hát mindig tanul az ember.
Csakhogy a túróm is több volt, a meggy is, a porcukrot is sajnáltam, és a finomlisztem is elfogyott. Így muszáj volt módosítanom egy kicsit a recepten, és egy hatalmas gáztepsivel sütöttem, fél kiló lisztből. Gondoltam, így a másnapi ebéd fele is megvan már.
Tönkrement a kávédarálóm, amivel porcukrot szoktam készíteni, így féltve őrzöm a bolti porcukrot, merthogy sokkal drágább mint a kristály. Nem mintha tönkremennék bele, de sajnálok pazarolni na. Ezért úgy döntöttem, hogy kristálycukrot teszek a sütibe.
A finomlisztet pedig felesben rétesliszttel és finomra őrölt tönkölyliszttel pótoltam.
A tönkölyliszttel egy kicsit gondban voltam, mert aki már használta kenyérsütéshez, az tudja, hogy jellegzetes íze van. Ma ezzel rántottam be a borsólevest is, és bizony kiérződött belőle az íze, oda nem vált be. De egy életem, egy halálom, talán a sütibe jó lesz.
Hát jó lett. A módosításoknak az lett a következménye, hogy a kristálycukor miatt a süti alján egy finom ropogós, karamelles réteg keletkezett, úgyhogy máskor is így csinálom majd. A felesben használt rétesliszt is nagyon bevált, jobb lett az állaga a tésztának, ezt is így fogom ezután csinálni. És a tönkölyliszt is passzolt. Azért legközelebb tönköly helyett mégis visszatérek majd a finomliszthez, de finom lett így is.
Most egy normál tepsire való mennyiséget írok, én ennek majdnem a dupláját sütöttem.

Lusta asszony rétese



Hozzávalók: 24x30 cm-es tepsihez
150 g rétesliszt
150 g finomliszt
150 g vaj
1 sütőpor
200 g kristálycukor
750 g magozott meggy
500 g túró
3 tojás
2 dl tej

Elkészítés:
1. A liszteket, cukrot és a sütőport összekeverem egy tálban.
2. A vajat kettévágom és a felét felolvasztom a mikróban, a tepsibe locsolom.
3. Rászórom kanállal a lisztes keverék felét.
4. Rámorzsolom a túrót.
5. Elosztogatom rajta a meggyet.



5. A lisztes keverék másik fele következik.



6. A maradék vajat felolvasztom, és egyenletesen meglocsolom vele.



7. A lisztes tálba beleütöm a tojásokat és elkeverem a tejjel, ráöntözgetem.



8. Egy órát hagyom állni.
9. 200 fokos sütőben 30 perc alatt megsütöm.
10.Kiveszem, hagyom langyosra hűlni, recés késsel a tepsiben felszeletelem.



Az alja a karamellizálódás miatt egy kicsit ragaszkodik a tepsi fenekéhez, ezért vágás után egy lapáttal lazítgassuk fel a szeletek alját, így tudjuk kivenni.

Más gyümölccsel is készíthető, vagy csak túróval-mazsolával. Alma, szőlő, barack, kivi stb. Befőttet is használhatunk. Lányom sütött már jó kemény házi szilvalekvárral is úgy, hogy kupacokat rakott. Nagyon sokféle módon variálható a gyümölcsréteg.

11 megjegyzés:

  1. Nagyon guszta lett :) Neked nem maradnak benne lisztszigetek?

    VálaszTörlés
  2. Az alján azért nincs lisztsziget, mert az olvasztott vajba szórom a lisztet. A tetején pedig azért, mert 1 órát áll. Az előfordul, hogy a kilógó meggyszemek tetején lisztsapka marad, de ezt egy szilikonecsettel le szoktam söpörni.
    Másrészt a fele rétesliszt, és az jobban nedvesítődik.
    Szóval még sose tapasztaltam.

    VálaszTörlés
  3. Már ettem ilyet, csudafinom volt, ez viszont még kifejezetten csinos is!

    VálaszTörlés
  4. Jól néz ki,az ember(lánya) nem gondolná,hogy ebből ilyen guszta süti lesz!

    VálaszTörlés
  5. Nálam ez a boji túros, de hogy miért ez a neve??? Vagy ismerem még szórós túrosnak is. :)

    VálaszTörlés
  6. hát a miénk nagyon finom nagyon édes csak gusztusosnak nem mondható :D:D:D:D:D:D

    VálaszTörlés
  7. én mindig ki választom a legkényelmesebb részét a sütésnek de nagyon oda figyelek az esztétikára meg a finomságra most én meggyes mákosat sütöttem isteni finom lett próbáljátok ki.Mami60.

    VálaszTörlés
  8. Meggyes-mákos, nagyon finom lehet, jó ötlet!

    VálaszTörlés

@templatesyard