Jellegzetes zalai étel, amelyet majd minden családban főznek és az éttermekben is rendelhető. Somogyban és Vasban is ismerik. Pár éve minden évben rendeznek városunkban Dödölle Fesztivált, ahol különféle változatokat lehet megkóstolni. Én egy nénitől tanultam, aki a piacon krumplit árult, és ő mondta, hogy ez a krumpli prószának, ez dödöllének, ez sütni jó. Mondtam neki, bizony én nem tudom, mert nem vagyok ideszületett és most költöztem erre a vidékre. Akkor elmondta nekem, ő hogyan készíti a prószát, dödöllét. Jót beszélgettünk.
Az biztos, hogy nem egy fogyókúrás étel, de nagyon finom. A dödölle pörkölthöz is kiváló köret, vadpörkölthöz errefelé elengedhetetlen. Van aki csülökkel gazdagítja, én szoktam füstölt szalonnapörcökkel is megszórni néha. Az alapváltozatot tejföllel nyakon öntik és pirított hagymával bőven megszórják. A legfinomabb, ha jól megpirítom a dödöllét, belül pedig olvadósan puha.
Dödölle

Hozzávalók:
400 g hámozott krumpli
100 g finomliszt
100 g rétesliszt
só
füstölt szalonna zsírja vagy kevés olaj
tejföl
2 hagyma (vörös vagy lila)
Elkészítés:
A krumplit kockára vágom, és annyi vízben teszem fel főni, amennyi épp ellepi. Ha puhára főtt, akkor főzővizével együtt jól összetöröm, megsózom. Azon forrón a robotgép dagasztóspiráljával hozzákeverem a lisztet. Hagyományosan még felteszik a lángra kevergetve főzni. Én nem szoktam (jó nehéz utána elmosni a lábost), hanem még mikróban főzöm egy-két percet alacsony fokozaton, hogy a liszt megfőjön. Ekkor kevés olajat forrósítok egy jó nehéz teflonserpenyőben, és félkarikákra vágott hagymát megpirítok benne, majd kiszedem tányérra. A felesleges olajat is leöntöm, csak keveset hagyok.
Ezután félevőkanálnyi halmokat szaggatok a serpenyőbe, mérsékelt lángon pirítom a dödöllét. Közben lapáttal forgatom, a serpenyőt rázogatva sütöm pirultra lehetőleg minden oldalát. Kb. három adagban sütöm ki. Akkor krémesre kevert tejföllel meglocsolom, és jó sok pirított hagymát teszek rá. Önálló ételként fogyasztjuk. Köretnek készítve a tejföl és a hagyma elmarad.
Nálam is van a blogon! :) Imádom.
VálaszTörlésduende
Holnap szarvaspörkölt lesz az ebéd, ki is próbálom mellé. Köszi a receptet.
VálaszTörlésEgyszerűen elmondhatatlan, hogy mi is a dödölle. Nekem maga Az Étel. Drága Anyám sokszor csinált és még most is ezzel vár, ha hazalátogatunk.
VálaszTörlésA szalonnazsírt olaj helyett lehet használni, avagy rá lehet csepegtetni a végén? Apukám zalai, de nem szoktunk sajnos csinálni, na majd most :) Köszönet a receptért.
VálaszTörlésMost nézem, hogy a recept fölött ott van, hogy pörc mehet rá, alá pedig vagy zsír vagy olaj.
VálaszTörlésMa kipróbálom lillahagymaval.
VálaszTörlésSajnos a vöröshagymát az epém nem bírja