Zsúrkenyér


Ezt a receptet azoknak ajánlom, akik belül puha, könnyű, nem nagy lyukakkal teli, ropogós és vékonyhéjú kenyeret szeretnének. Én imádom a csupa héj bagetteket, kenyereket, de folyton nem szeretünk ilyet enni, a kisfiam panaszkodik, hogy a héj feltöri a szájpadlását, ínyét, s az sem jó, ha túl lyukacsos, mert nehezen vajazható, kicsurog a méz, lekvár. Szóval kellett egy ilyen változat is. A finomliszt több benne, így puhább lesz.

Zsúrkenyér 2 db



Hozzávalók:
300 g finomliszt
100 g rétesliszt
1 teáskanál sikér
1 evőkanál olivaolaj
1/2 kávéskanál cukor
1 kávéskanál tejföl
1 kávéskanál só
10 g friss élesztő
170-200 ml víz (a liszttől függ)

Elkészítés:
Mindent beleteszek a kenyérsütőgépbe, elindítom a dagasztóprogramot. 20 perc múlva leállítom. Majd újra elindítom a programot elölről (azaz kétszer dagasztom), ezt 1 óra múltán kapcsolom ki. Kiveszem a tésztát, ököllel jól megpüfölöm, kétfelé veszem.
Mindkettő részt kinyújtom kb.30x20 cm-es téglalappá (csak minimálisan lisztezek alá) vagy amilyen hosszú a sütőlap.
A hosszabbik oldalánál kezdve feltekerem, mint a beiglit, a sütőlapra teszem őket. Ferdén bevágom 3-4-szer a tetején. A lapon hagyom kelni még félórát. Azalatt begyújtom a sütőt, 200 fokra melegítem, a kenyérkéket sós vízzel bekenem és betolom a sütőbe. 15 perc múltán újra átkenem sós vízzel és még 10 percig sütöm. Rácson hagyom hűlni.
Frissen ropogós a héja, de vékony, a belseje puha és rugalmas. Másnap a héj megpuhul, a belseje is finom marad. Harmadnapra már ne maradjon, akkorra veszít a puhaságából.
Mi karikára szelve fogyasztjuk.

Update: nálunk mégis megmaradt egy kicsi, és harmadik napos volt már. Ilyenkor vízzel bőven megsimogatom, és mehet be a sütőbe 5 percre. Megfrissül. Most azonban hot-dognak használtam fel a maradékot. Nem kellett kidobni :)))

6 megjegyzés:

  1. Istenien néz ki, ki is fogom próbálni! sosem tudtam ilyen puha kenyerecskét sütni, meg alapvetően nekem is a rusztikusabb házikenyerek jönnek be. De néha kell ilyen is, és van, ami csak ilyesfajta pihe-puha lágysággal finom... :))
    Nagyon vonzó, köszi szépen a receptet!
    Feltétlenül kell bele rétesliszt? én sosem használok, de akkor veszek.

    VálaszTörlés
  2. Nem feltétlen kell. Akkor még puhább lesz, ha nem teszel, kalácsszerű inkább. De én mindig használok valamennyit, attól függően, hogy mennyire akarom ropogósra.

    VálaszTörlés
  3. Ááá, köszi! :)
    Lehet hogy már holnap sütni fogok?! :))

    VálaszTörlés
  4. Szia!Kemyérsütőgép nélkül is lehet?Mert nekem olyanom nincs.

    VálaszTörlés
  5. Persze, lehet. Csak jól meg kell dagasztani. (Dagasztóspirállal vagy kézzel)

    VálaszTörlés
  6. Kösz a recepteket akkor ki is probálom.

    VálaszTörlés

@templatesyard