Ez egy egyszerű recept, kisfiam egyik kedvenc étele, gyakran készítem. Szerencsére már gyógyul, nem lázas, de azért igyekszem kedvére főzni. Fasírtot ettünk hozzá.
A főzelék lényege, hogy nem tartalmaz pirospaprikát, nagyon kevés a rántás rajta, kevés és híg a leve, alig édes, a zöldborsó íze dominál.
Borsófőzelék 2 adag
Hozzávalók:
25 dkg zsenge zöldborsó
1/4 kávéskanál só
8 g cukor (ez fél evőkanál szűken mérve)
2 evőkanál olaj
fél evőkanál finomliszt
1 dl házitej vagy tejszín (normál tej is lehet)
Elkészítés:
A borsót felteszem főzni épp csak annyi vízzel, hogy ellepje. Megsózom. Forrástól számított 15 perc múlva elkészítem a rántást. Az olajon megfuttatom a lisztet és felengedés nélkül azonnal a borsóhoz öntöm állandó keverés mellett. Ekkorra már a víz jó része elpárolgott (vigyázni, nehogy odaégjen, ha szükséges, pótoljuk a vizet). Hozzáadom a tejet és a cukrot, 1-2 perc alatt összeforralom.
Szervusz!
VálaszTörlésEgyszer csak meguntam, hogy Anyám főzelékének nincs íze, és továbbá azt is, hogy olyan száraz a borsója. 10 percnyi szörfözés után Rád és erre a MENNYEI receptre leletem.
Édesanyám hevesen tiltakozott a cukor ellen, de egy csészényi kóstoló után mikor tartottam a szobámba (Tudván, hogy ennél nincs is jobb borsófőzelék), hirtelen felszólított : - Ezentúl te főzöd a borsófőzeléket!
^^ Ezen felszólítását mosollyal nyugtáztam.
Azért írtam ezt meg neked, hogy tudd, hogy mindig is ezt a receptet kerestem. Csak annyit változtattam rajta, hogy házi vajat használok olaj helyett, ma pedig kipróbálom a tejszínt a főzéshez, s mivel mindenképp be fog sűrűsödni, így hígításhoz házi tejet fogok használni.
És ezúton szeretném megköszönni magam és kedves családom nevében, hogy ezt a tökéletes receptet megosztottad velünk.
IMÁDJUK!
Üdv
Timi
@Tímea
VálaszTörlésTímea köszönöm, nagy örömöt jelent nekem, ha valakinek ízlik.
A vaj nagyon jó ötlet, mostanában szinte egyáltalán nem használok étolajat, mert már nem sajtolással gyártják.
Köszönöm, pont ezt kerestem. Mindenhol túlvariálják én meg nem tudom megfőzni. Ráadásul így a legfinomabb.
VálaszTörlés@Névtelen
VálaszTörlésFogyasszátok egészséggel.
Ez így remélem finom lesz...éppen most látok hozzá...de az elmondottak alapján biztos az lesz:D
VálaszTörlésKezdő főzőcskéző vagyok és ez volt életem első borsófőzeléke. Nagyon jól sikerült :) Köszönöm a receptet. :)
VálaszTörlés@Gerda :)
VálaszTörlésNagyszerű!
Nagyon szépen köszönöm a receptet :) Szeretjük így!
VálaszTörlés@Magdi
VálaszTörlésNagyon örülök neki!
Én most csináltam meg és az egész családomnak nagyon ízlik! Köszönöm szépen ezt a remek receptek. B.B.
VálaszTörlésMost fogok hozzá az elkészítéséhez remélem sikerülni fog és finom lesz.üdv Jucus.
VálaszTörlésNagyon kezdő vagyok, életem első borsófőzelékét fogom most megcsinálni. Köszönöm szépen a receptet, ha kész vagyok leírom a végeredményt. Addig is szép napot mindenkinek :)
VálaszTörlés@Névtelen
VálaszTörlésKíváncsian várom.
Én a cukor helyett ajánlom a Splenda édesítőt, hogy ne legyen a gyerekünk cukorbeteg!
VálaszTörlésA splenda amerikában nagyon elterjedt, természetes édesítőszer kukoricából. Szóval nincs semmilyen rákkeltő hatású kockázat.
Üdv Niki
Nagyon finom lett:)) A Kisfiamnak is nagyon bejött:)))Köszi a receptet:))
VálaszTörlés@Névtelen
VálaszTörlésHát az nagyon jó, ha a gyerekednek ízlik! Nem egyszerű mutatvány eltalálni, mit esznek meg, ez tapasztalat!:)
@Névtelen
VálaszTörlésNe már hogy ennyire tudatlanok vagyok, holott olyan okosnak gondoljuk magunk. Nem bírok elmenni a cukor beteg lesz a gyerekünk szöveg mellett szó nélkül. Nem ettől függ egyáltalán.Eheted Te mázsaszámra a tésztát,édességet,szénhidrátot,ha nincs benned hajlam,nem leszel cukros,de ha meg van benned a hajlam,akkor az leszel,bármennyire vigyázol is.Persze,az elhízásra nagyon figyelni kell ,mert nagy mértékben szerepe van a cukorbetegség kialakulásában.De ha nem hízol el,"csupán"csak sok édességet eszel,nem leszel cukorbeteg. A másik , szerinted az édesítő mi? Azt meg azért fogyaszthatják cukorbetegek is mivel karlóritartalmuk nulla....
Bocsánat, LÉNYEG NAGYON JÓ A RECEPT, KÖSZÖNJÜK
Életem első borsó főzeléke, és isteni finom lett! Már a fokhagyma krém levesedet is kipróbáltam el is fogyott egyből. A blogodnak hála egészen kedvet kaptam a főzéshez.:)
VálaszTörlés@Névtelen
VálaszTörlésNagyon örülök neki!
Kipróbalom holnap én is , bár én keményitővel vagy krumplival sűritek, nem szeretem valahogy a lisztes ràntast. Amúgy reklámozzák manapság a nyirfacukrot, ami elég drága, de jobb edesítőszer mint a cukor....bár nem hiszem, hogy ég felkanal cukortól bajunk lesz :)
VálaszTörlés@Wise Lady a vagy valóban jobb és egészségesebb és szinte mindent azzal sütök főzök, a hústól kezdve a rántásig :)
VálaszTörlésSzia!
VálaszTörlésNagyon megtetszett a főzeléked. :)
Viszont én konzerv cukorborsóból főzném, nekem az lenne az egyszerűbb. Tudnál segíteni, hogy 25 dkg cukorborsóhoz mennyi víz és tej/tejszín kellene? Mert ugye a konzerveset nem kell főzni... Max. egy picit. :)
Segítségedet előre is köszönöm: Marianna
@Névtelen
VálaszTörlésKonzervnek van saját leve, az legyen a víz helyett, ha szereted. Ha nem, öntsd le, és tegyél vizet helyette. Forrald fel, innentől ugyanúgy megy tovább, ahogy a recept írja.
Konzervborsó korántsem olyan finom, mint a fagyasztott vagy a friss.