Oroszkrém torta


Kisfiam szülinapjára készült ez a torta, és még egy csokor gyertya került a tetejére, éppen 11.


Az igazi neve oroszi-krém torta lenne, hisz egy híres magyar cukrász készítette ezt először. A két világháború közötti időszakban az Oroszi cukrászda Budapesten nagyon híres volt, az Auguszt és a Hauer cukrászdával együtt. Oroszi neve rövidült oroszra, ami miatt sokan vélik manapság úgy, hogy az oroszkrém tortának köze van az orosz nemzetiségű süteményekhez. Pedig igazi magyar édességről van szó.


Hozzávalók:
5 tojásból 18 cm átmérőjű piskótalap
A krémhez:
4 tojássárga
4 dl tej
4 evőkanál cukor
1 evőkanál keményítő
1 rúd vanília (vagy vaníliakivonat)
1 evőkanál rum
5 dl tejszín
1-2 evőkanál porcukor
1 evőkanál zselatin
50 g mazsola

Elkészítés:
A piskótát 3 egyenlő lapra vágom.
A tojássárgákat habos-fehérre mixelem a cukorral, majd beleadagolom a tejet és a keményítőt, a vaníliarúd kikapart belsejét. Közepes lángon 80 fokra melegítve folytonos keveréssel sűrű krémet főzök belőle. Forrnia nem szabad, mert kicsapódik a tojás.
Hagyom langyosra hűlni és beleadom a rumot. Addig a zselatint fél dl meleg vízben feloldom, a tejszínből habot verek, félúton hozzáadom a porcukrot is. Ha kész, mixelés közben belecsorgatom a zselatint is. Ezután lassan a habot a krémhez adagolom, kanállal oszlatom el, ha szükséges, egy-két fordulattal átmixelem, de ezt csak óvatosan, ne törjön a krém. Azonnal megkenem az alsó, majd a középső piskótalapot, (ekkor lehet a mazsolát is a lapok közé a krémbe tenni, nálunk ez elmarad, mert nem szeretjük) és a harmadik lapot is ráteszem, de ezt csak vékonyan kenem meg. A maradék krémet nyomóhengerbe vagy nyomózsákba töltöm, a torta oldalára nyomok krémet, amit késsel körben elsímítok. A tortát és a nyomózsákban lévő krémet 1 órára hűtőbe teszem. Ha megdermedt, az oldalát darált mandulával kissé meghintem, majd a tetejére nyomom a nyomózsákból a maradék krémet szabálytalan halmokban. Mandaringerezdekkel, kiviszeletekkel, citromfűlevéllel vagy mentalevéllel díszítem.

18 megjegyzés:

  1. Még soha nem készítettem, most kipróbálom majd, nagyon finom, könnyű lehet, valamiért azt gondoltam faxnisabb megcsinálni.
    Köszi:-))

    VálaszTörlés
  2. Lenyűgözően szép!
    Mikor elolvastam a címet, már tudtam, hogy valami szuperjót fogok látni. :)
    Isten éltesse a kis(nagy)fiadat!
    Receptet vittem.
    Csodás új évet kívánok, csupa jót nektek Nóra!

    VálaszTörlés
  3. Nahát, nem ismertem a torta történetét! Valóban azt hittem, orosz tortáról van szó, mert azok általában annyira habosak.

    VálaszTörlés
  4. Gyönyörű torta gratulálok hozzá!
    Kisfiadnak nagyon boldog 11. szülinapot!:)

    VálaszTörlés
  5. Nagyon gusztusos, gyönyörű torta! És nem is tudtam a történeteét, jó hogy leírtad, köszi! :)

    VálaszTörlés
  6. Boldog születésnapot a fiadnak!
    Nagyon köszönöm a történetet hozzá, én sem tudtam az eredetét, a torta gyönyörű lett, de nálunk nem maradhat ki a mazsola és a cukrozott héjak:)

    VálaszTörlés
  7. Isten éltesse sokáig a kicsi fiad!:-))
    A torta csodaszép, s gondolom hamar el is fogyott!:-))

    VálaszTörlés
  8. A torta történetét nem ismertem, köszönöm, hogy leírtad. Anyósom kézzel írt receptkönyvében a mazsolán kívül narancs és citromhéj apróra vágva is szerepel.De mint tudjuk, ahány ház, annyi izlés. Isten éltesse kisfiadat! :)

    VálaszTörlés
  9. Én citrusgyümölcs héját nem használom a mérgek miatt, ezért nincs benne. Viszont most van a tetején déligyümölcs. Máskor ehelyett reszelt csokival, vagy szeletelt mandulával szórom meg.
    Az autentikus recept egyébként nem tartalmaz narancshéjat.

    VálaszTörlés
  10. Hihhetetlen, de most tervezem az oroszi-orosz krém torta készítését, miután-hála Neked-profi piskótákat tudok.
    Csak a keményítővel és a zselatinnal nem nagyon vagyok kibékülve, tehát ezeket-szerinted-kihagyhatom-e, illetve mascarponéval készíteném a krémet.Mi a véleményed?Nagyon várom a válaszod, nekem az etalon lesz!!!

    VálaszTörlés
  11. @Névtelen
    A keményítővel és a zselatinnal nincs semmi baj, nem nagyon értem az ódzkodást. Milyen érveid vannak erre?. A lehető legtermészetesebb sűrítő és kocsonyásító.
    A keményítő helyett használhatsz lisztet is, vagy teljesen ki is hagyhatod, de akkor 1 tojássárgájával többet tegyél a krémbe. Mascarponet is használhatsz (bár akkor már elég távol kerülsz az oroszkrémtől, de lehet, és nem fogja elrontani). A zselatin viszont nem hagyható ki, mert az stabilizálja a tejszínhabot. Tejszínhabos krém ugyanis valódi tejszínből stabilizáló nélkül nem lehetséges. Erre a habfixáló sem jó. Ha nem akarsz használni, akkor a valódi tejszínt ki kell műtejszínre cserélned, de az ezerszer rosszabb (hidrogénezett növényi zsír), mint a zselatin.

    VálaszTörlés
  12. Igen, valami régi-rossz előítélet lehet ez nálam,de nagyon meggyőző, amiket írsz.Teljesen megnyugtattál ,ezzel a mizériámmal végeztem is....
    Köszönöm a jó tanácsokat, TÉNYLEG fölhasználom az ötleteidet.

    VálaszTörlés
  13. Kedves Wise Lady!

    Először szólok hozzá, gratulálok az oldaladhoz, sok finomsággal örvendeztettem meg már a családot általad :)

    Esetleg a piskóta receptet be tudod másolni ide? Kerestem az oldaladon, de azt írja, mikor rákattintok, hogy már nem található...
    Nagyon köszönöm!

    Anna.

    VálaszTörlés
  14. @anna
    Köszönöm a szavaid, jól esik. Két hét múlva egy piskóta e-könyvet jelentetek meg, abban minden piskóta receptet megtalálsz.

    VálaszTörlés
  15. @Wise Lady

    három nap múlva lesz a párom szülinapja... :)
    Esetleg mailben el tudod küldeni az ehhez a tortához illőt?
    (bakonyi.panni kukac gmail.com)

    Vagy valamilyen oldalt, ahol tuti piskóta recept van?
    A kedvence az oroszkrém torta, nem szeretném elrontani...

    Nagyon köszönöm!!

    VálaszTörlés
  16. Nem tudom megnézni a piskóta alapreceptjét, kérlek segítsen valaki, sürgős lenne!
    Köszönöm.
    Ági

    VálaszTörlés
  17. Miért nem kapok választ már 1 éve, vagy ezen a blogon nem is méltatnak válaszra?
    Ági

    VálaszTörlés
  18. Temeljni recept za biskvit:
    5 jaja, 2 žlice mlake vode, 9 žlica šećera, 9 žlica oštrog brašna, 1 vanilin šećer, 1/2 vrećice praška za pecivo, vrlo malo soli.
    U zasebnom sudu izmiksati žutanjke, vodu, šećer, vanilin šećer dok ne bude pjenasto.
    U drugom sudu u bjeljanjak dodati vrlo malo soli i izraditi pjenu. Lagano pomiješati žuti i bijeli dio tijesta i postupno dodavati prosijano brašno s praškom za pecivo. Kada je sve pomiješano, kalup promjera 20 - 22 cm namazati mašću i pobrašniti, pa uliti tijesto. Peći u prethodno zagrijanoj pećnici na 180 C stupnjeva oko 30 min. Pri kraju pečenja biskvit probosti čačkalicom i ako na njoj ne ostanu dijelovi tijesta, biskvit je pečen. Kada se malo ohladi, izvaditi ga iz kalupa i prerezati dva puta da se dobije 3 dijela.

    Lidija

    A irast lehet forditoni magyar nyelvre

    VálaszTörlés

@templatesyard