Sajtos tallér



Ez a ropogtatnivaló a mi családunk egyik kedvence, sőt hagyományos karácsonyi sütivé is vált. Réges-régen, amikor a gázos ostyasütőmet vettem, ahhoz volt hozzácsomagolva ez a recept. Kipróbáltam, és a gyerekeknek annyira ízlett, hogy azonnal leírtam a receptet egy kockás iskolai füzetbe, hogy ha a papír elveszne, akkor is meglegyen. Ebbe a füzetbe kerültek aztán a legféltettebb, legbeváltabb receptjeim.

A hosszú évek alatt lecsöpögtettem kávéval, amit sütögetés közben ittam, lisztes és zsírfoltos lett, és még egy vízfestékes festés nyomait is őrzi, amikor a kislányom a konyhaasztalon festett, miközben én sütöttem. Költözésekkor állandóan rettegtem, hogy elvész, és az egyik alkalommal el is tűnt vagy félévre. Nem mutattam, de bántott. Nagyon örültem, amikor mégis megkerült.
A sajtos tallér főleg a legnagyobb fiam kedvence volt, mivel nem édesszájú, hát neki sütöttem gyakran. Sokat kellett mindig, 1 kg lisztből fogtam hozzá, ami kb. 170 tallért jelentett. Szükség volt a segítségre nagyon. Én összegyúrtam a tésztát, a két picurka pedig kigömbölygette a sütnivaló golyókat. Még így is eltartott egy órát.
Még mindig a kisfüzetből sütöm, most először íródik át a recept egy másik helyre is, nem tudom, miért nem csináltam róla eddig egy "biztonsági mentést".

Hozzávalók:
500 g finomliszt
1 tojás
100 g zsír esetleg vaj
1/2 csomag sütőpor
kb. 1 dl tej vagy tejföl
1 kávéskanál őrölt kömény
2 kávéskanál só
100-150 g reszelt sajt

Elkészítés:
A lisztbe belemorzsolom a zsírt, beleteszem a sót, köményt és a sütőport, összekeverem. Hozzáadom a reszelt sajtot. A tojást elhabarom fél deci tejjel vagy tejföllel, beleöntöm. Villával, majd kézzel összegyúrom, és még annyi tejet (tejfölt) öntök hozzá, hogy összeálljon, de ne legyen túl lágy. Meg kell kóstolni, mert a só megfelelő aránya nagyon fontos! Ha kell, gyúrok még hozzá sót.
A tésztát kb. félóráig pihentetem. Akkora golyókat gömbölyítek, amekkora egy főtt tojás sárgája. A kekszsütőt a gázlángon felforrósítom, és mivel nagyobb fajta, és téglalap alakú, épp 3 kekszet tudok sütni egyszerre. Az első előtt vékonyan megkenem zsiradékkal, a többinél már nem kell. A megsült tallérokat egyenes felületen hagyom kihűlni. Hidegen légmentesen csomagolom, hetekig eltartható.

26 megjegyzés:

  1. Ilyen ostyasütőt hol lehet venni vagy megnézni? Mert még sose láttam, de a fagyitölcséred óta "fáj rá a fogam". :o)

    VálaszTörlés
  2. Már terveztem a lefényképezését. Amilyen az enyém, olyat azóta sem láttam, kerek formájút elvétve lehet háztartási boltokban találni (olyan vasedény-féle boltokban). Ezeket az ostyákat meg lehet sütnöd elektromos sütővel is, mind a tölcsért, mind a tallért.

    VálaszTörlés
  3. Nagyon szeretjük, és én is megérdemlem!:-))

    VálaszTörlés
  4. Vásárokban, búcsúkon is lehet kapni viszonylag olcsón, bár az "egyszemélyes".

    VálaszTörlés
  5. Már mióta tervezem, de nekem is vennem kell. Mennyei férjem egyik nagy kedvence

    VálaszTörlés
  6. Most jövök a bolhapiacról, és ott volt négyzet alakú, új, 2800 forintért a háztartási eszköz árusnál.

    VálaszTörlés
  7. Van egy elektromos (vekonyabb, sziv alaku) waffle sutom, egy probat meg er, nem? Valakinek tapasztalata ebben tallert sutni?

    VálaszTörlés
  8. Hol vagy?
    Nyaralsz biztosan, nagyon jó pihenést ,de nagyon várom a következőket.

    VálaszTörlés
  9. Most már naggggyon hiányzol!:-))

    VálaszTörlés
  10. Szia!
    Mikor jössz??? Hiányoznak az írásaid, az észrevételeid!!!!
    Jó pihenést, ha épp ott lennél :)

    VálaszTörlés
  11. A sajtos tallérokat mibe csomagolod???

    VálaszTörlés
  12. @Névtelen
    Én nem szoktam, csak tálban tartom folpackkal fedve, és onnan eszegetjük.
    De nylonzacskóba lehet, hogy ropogós maradjon.

    VálaszTörlés
  13. Ma tíz óra ötvenegykor olvastam a receptet,és a Félegyházi piacról a Férjem zsákmányolt egy gázos, négyzet alakú sütőt.Előtte 6 üzletben járt elektromos kütyüért, de sehol nem kapott.Rövid telefonos konzultáció után irány a piac, ahol az eladó:mi lehet az oka, annyit ad el, amennyit csak hoz, nagyon viszik.Délután próba sütés!!!!!!A piskóta receptedért álld az egész család,azóta közfelkiáltásra MINDIG én sütöm a tortákat..........

    VálaszTörlés
  14. @Névtelen
    Hű nagyon kíváncsi vagyok! Én is láttam az itteni piacon, de az én sütőm már ősrégi szerzemény, nagyon érdekel, hogy ezek az újabbak hogy szuperálnak.
    Nekem van elektromos is, de jobb szeretem a hagyományost használni.
    A piskótának is nagyon örülök!

    VálaszTörlés
  15. Nos,egy apró szépséghiba, hogy alumínium a sütő,DE egy óra alatt 76 csodás sajtos tallér sikeredett,az első, mint a régi palacsintasütőknél, persze leragadt, de a második már tökéletes lett és tényleg nem egy kímélő/lábkímélő/süti, de szuper sikerélmény volt.
    EZT IS KÖSZÖNÖM!!!
    Mi a véleményed az édes változatáról??

    VálaszTörlés
  16. Hát ez nagyszerű! Enyém is alumínium, de ötvözet, ezért nagyon súlyos. Nem is a lábam, hanem a csuklóm szokott kilenni a forgatástól.
    Az édes változatot nagynéném sütötte gyerekkoromban. Már régóta készülök posztolni.

    VálaszTörlés
  17. Szerintem sokan várjuk az édes változatot is!!
    Ma a Máglyarakás van soron,ezt is először készítem,Férjem nagyon várja...remélem mindent jól csinálok.
    Én csuklóban edzett vagyok, fogorvos lévén, de ezt nem nagyon szoktam propagálni,nem egy népszerű szakma.DE a konyhában mindenki azonos esélyekkel indul,hajrá.

    VálaszTörlés
  18. Nekem régi fajta van...Miért ragad le????

    VálaszTörlés
  19. @Névtelen
    Nem tudom, neked miért ragad le. Közepes lángon sütöm, és át kell sütni. Akkor egy késsel szoktam alányúlni, és lejön simán, szinte lepattan. Az első előtt nagyon vékonyan vajazom.

    VálaszTörlés
  20. Én tegnap sütöttem először sajtos tallért, egy szomszédtól kölcsön kapott gázon használatos alumínium sütővel, de tényleg nem 1 leányálom ott állni a gáztűzhely mellett. Viszont nagy sikere volt, bár én kicsit száraznak találtam, mert kisült belőle a zsír egy része. Látom 2010-es dátumok szerepelnek, lehet, hogy már nem is nézi senki, de azért ide írom. Tapasztalatom szerint minden 10 dkg liszthez 1 nem túl kicsi mokkáskanál só dukál, ha fél kilónál több a liszt +1 mokkáskanállal teszek bele, de a 1/2 kg-hoz is érdemes +1/2 mokkáskanállal többet tenni.

    VálaszTörlés
  21. Én most sütöttem de belaragadt nagyon a sütőba (kör alakú kicsi gázos):-(

    VálaszTörlés
  22. @Névtelen
    Túl gyorsan sütötted. Az én sütőm nagyon vastag, nagyon nezéz, a tiéd valószínűleg nagyon vékony.
    Az első tallér sütése előtt vékonyan olajozd meg, és kisebb hőfokon süsd.

    VálaszTörlés
  23. @Wise LadyÉn a héten vettem a piacon ugyan ilyen kerek mintás.De kocka mintást gazdaboltokba is láttam

    VálaszTörlés
  24. Nekem van elektromos sütöm Nagyon szuper. Nem kell ácsorogni a tűzhely mellett. Ülve kényelmesen lehet vele dolgozni.

    VálaszTörlés
  25. Üdvözlöm! Elkészítettem elsőnek ma ezelőtt sose csináltam még, és Ön receptje alapján tényleg finomra sikerült :) le is fotóztam :)

    VálaszTörlés
  26. En goffri sutoben sutom, ugyan olyan fonom es szep lett :)

    VálaszTörlés

@templatesyard