Túrós galuska


Tulajdonképpen a túrógombócnak egy másik interpretációja. Anyukám, ha gyors akart lenni, akkor sose gömbölygette ki a túrógombócot, hanem csak úgy kanállal beleszaggatta a vízbe. Aztán leszűrte,  tányérra rakta, és megszórta morzsával, porcukorral, tejföllel megöntözte. Tőle lestem el én is a módszert, de hogy egy kissé más legyen, mint a túrógombóc, ezért a tésztát kissé másképp keverem. A lényeges különbség, hogy teszek bele kevés kukoricalisztet, és a tojásfehérjét habnak felverve forgatom bele. Puha, könnyű galuskák lesznek, a kukoricaliszttől pedig karakteresebb az íze.

Hozzávalók:
500 g túró
100 g búzadara
50 g kukoricaliszt
50 g vaj
2 tojás
0,5 dl tej
1 evőkanál cukor
1/2 kávéskanál só
kevés citromlé
körömnyi vanília (vagy pár csepp vaníliakivonat, vagy fél zacskó vaníliáscukor)

Elkészítés:
A túróhoz adom a tejet, a tojássárgákat, a lágy vajat, és botmixerrel nagyon krémesre mixelem. Elkeverem benne a sót, cukrot, citromlét és a vaníliát. Beleteszem a búzadarát, kukoricalisztet, és egy órát állni hagyom (többet is lehet).
Egy fazékban vizet forralok.
A fehérjéből kevés citromlével nagyon kemény habot verek, óvatosan beleforgatom a masszába.
Evőkanállal nagy galuskákat szaggatok a forró vízbe, 10 percig főzöm (ne lobogva forrjon, hanem csak gyöngyözve), szedőkanállal kiszedem. Megszórom pirított zsemlemorzsával, porcukorral, tejföllel meglocsolom, azonnal tálalom.

7 megjegyzés:

  1. Remek és finom. Én a sima túrogombócba is felverem a tojáshabot.
    Nagyon szépséges

    VálaszTörlés
  2. Nagyon szeretem a receptjeidet, szeretek nálad nézelődni.
    A túrós galuska is nagyon finom lehet!
    A nokedlit pedig a te recepted alapján készítem és azóta nagyon jól sikerül!!!

    VálaszTörlés
  3. Nagyon szépséghes. tuti próba lesz nálunk is!:-))

    VálaszTörlés
  4. A tésztáját ugyanigy készitem, de eszembe nem jutott volna, hogy kanállal szaggatva galuskát is lehetne késziteni. Hű, de jó ötlet!

    VálaszTörlés
  5. Tényleg nagy ötlet! sietős napokon kihagyhatatlan! :)

    VálaszTörlés
  6. Innen merítettem én is a gombóc helyett evőkanállal szaggatott galuskaformát ❤

    VálaszTörlés

@templatesyard