2010. június 11., péntek

Régóta böki a csőröm

15 megjegyzés

Ma komolynak beállított, elemző cikknek látszó online publicisztikában olvastam újra a témáról. Nem először, és gondolom, nem is utoljára. Eddig is bökte a csőröm, de valahogy megvoltam a dologgal, főleg, hogy nem nagyon érintett engem. De ami ma nem érint, az érinthet holnap vagy holnapután. No, hogy eláruljam, miről is beszélek:
Az állásinterjúknál alkalmazott grafológiai elemzésről.
A felnőttség legfontosabb ismérve szerintem, hogy az ember el tudja tartani önmagát. Jobb vagy rosszabb színvonalon, az már sok minden másnak is függvénye, de alapvetően képes előteremteni az élethez szükséges dolgokat önállóan, netalán még utódok nevelésére is futja. Ennek első számú feltétele, hogy dolgozhasson.
Ezért sokat kell tenni. Tanulni, elsajátítani a társadalmi normákat, eladni magunkat a "piacon" stb. Ez nem kevés anyagi és emberi befektetést igényel szüleink és a magunk részéről is.
Ezek után álláskeresésnél azzal kell szembesülnünk, hogy mindez smafu. Sokszor az az érzésem, hogy a háeres az az emberiség egy külön emberfajtája. Nem hiszem, hogy pl. a multit azon kívül, hogy a munka maximális minőségben, hatékonysággal el legyen látva, más is érdekelné. A munkáltató ennek érdekében átruházza a válogatás felelősségét a háeresre. Hogy a jelentkező hány éves, házas-e, hány gyereke van, mi a neme, és hogyan írja az a betűt, meggyőződésem, az neki mindegy. Őt csak az érdekli, hogy a vállalata minél jobban és profitábilisan működjön. Azt gondolná az ember, hogy ehhez egy munkavállaló legfontosabb értékei közé a képzettség, probléma megoldási és döntési képesség, rugalmasság, lojalitás stb. tartoznak.
De nem.
Hanem a háeres úgy alkot véleményt rólad, hogy egy grafológussal elemezteti az írásod, gyakran még azelőtt, hogy találkozna veled (kézzel írt önéletrajz bekérése). És kedves olvasó, jaj neked, hogyha nem jól írod a d betűt! Ezen múlik, hogy dolgozhatsz-e, tudsz-e enni adni magadnak és a gyerekednek. Már be se hívnak interjúra. Pedig lehet, hogy te voltál a legalkalmasabb.
Én ettől fel vagyok háborodva.
Szerintetek?

Megjegyzések

15 megjegyzés ehhez: "Régóta böki a csőröm"

Maimoni írta... [Válasz erre...]
2010. június 11. 15:12

Szerintem is nagyon durva. Olyasmi, amitől az embernek kinyílik a bicska a zsebében. És az külön felháborító,és szerintem még személyiségi jogi kérdéseket is felvet, hogy egy harmadik ember elemez engem, akihez nekem semmi közöm, akinek én nem adtam semmit - és akinek kiszolgáltatnak engem. Na ne.

mariam írta... [Válasz erre...]
2010. június 11. 15:38

Véleményem megegyezik Maimoniéval...

Zsuzsanna írta... [Válasz erre...]
2010. június 11. 15:56

Elképesztő. Legközelebb a horoszkópot kérik be. Az írásvizsgálat egyetlen célja az író személy azonosítása lehet - bűnügyekben. Vagy három-négy évtizede volt egy kísérlet a történeti grafológia nevű "tudományág" meghonosítására, mikor kiváló, tapasztalt történészünket ámította egy szakértő a régmult alakjainak kézirása, aláírása elemzésével. Semmi olyan nem derült ki Bethlenről vagy Bocskairól és másokról, amit egyébként ne tudhattunk volna, vagy csak olyan, amit se cáfolni, se megerősíteni nem lehet már: pl. hogy cukorbeteg volt.

Puszedli írta... [Válasz erre...]
2010. június 11. 16:21

Mivel én egyben grafológus és személyügyis is vagyok, kissé kritikusan állok ehhez a bejegyzéshez. Mindenesetre nem azon múlik a meghirdetett állás, hogy az egyes betűket hogyan formálja az egyén.. :) Elég erős szelekció van a munkaerőpiacon, így egy komolyabb állásinterjú előtt ez ma már megszokott.

A személyiségi jogokra visszatérve: ha előre jelzik és te úgy küldöd el a kézzel írt önéletrajzot - akkor nem tudom miről is beszélünk. Egyébként ezt általában egy hozzájárulási papírral is meg kellene erősíteni.

Félreértés ne essék, megértem a felháborodást, de a munka világa kőkemény!

Wise Lady írta... [Válasz erre...]
2010. június 11. 16:29

Puszedli: én nem tartom megalapozottnak a grafológiát. Így akár tenyérből olvasással is lehetne dönteni. Számomra ugyanaz a kategória.
Mindazonáltal megértem, hogy nem értesz egyet.
A munka világa kőkemény, épp ezért érthetetlen, hogy miért nem a tapasztalat, tudás, képességek döntenek.

Puszedli írta... [Válasz erre...]
2010. június 11. 16:43

Igazán sajnálom, hogy nem tartod megalapozottnak a grafológiát, holott peres ügyekben is alkalmazzák ezt a módszert. :)
Mindenesetre Te is tudod, hogy nem csak ez alapján hozzák meg a döntést.. Ami mérvadó: az a tapasztalat, a gyakorlat és a referencia.

De nem erősködök többet, kissé ironikus, hogy pont én látom máshogy a dolgokat, aki közel egy éve tengődik munkanélküliként.

Titáti írta... [Válasz erre...]
2010. június 11. 16:50

Nem vagyok háeres, de a mi kis cégeinknél bizony sok cv megfordult már a kezemben. Mi nem kérünk kézzel írtat, más csak azért sem, mert pl igazgatói asszisztens esetén inkább arra vagyunk kiváncsiak, hogy milyen módon van az az önéletrajz megszerkesztve. Magyarán tud-e bánni egy szövegszerkesztővel. Bocsánat, de én többet le tudok szűrni a képzettségéből azáltal, hogy vki tabulátorral, vagy space-szel igazítja egymás alá a sorait, be tud-e illeszteni egy képet a dokumentumba, wordben, vagy pdf-ben küldi (stb) mint a t betű dőlésszögéből. Van már néhány tiltott módszer, vagy tilos kérdés is egy állásinterjú esetén. De könyörgöm, még ezt is szabályozni kell?
Nekem egyszer azt mondta vki elkeseredett álláskeresésemben, hogy az én kezemben is ott a döntés, hogy olyan céghez elmegyek-e dolgozni, aki a privát szférámról, a politikai kapcsolataimról kérdez, vagy személyiségelemzésnek vet alá garfológus, vagy asztrológus(!) bevonásával stb. Még akkor is, ha jó a fizetés....
A hosszú bevezető után én is csatlakozom WiseLady felháborodásához.

sercli írta... [Válasz erre...]
2010. június 11. 19:31

Én még sosem küldtem kézzel írott CV-t. Ugyanis borzalmasan rondán írok. Gyermekként balkezes voltam, de a suliban "átneveltek" jobbkezessé. Akkoriban ez volt a módi. Így lényegében se ballal, se jobbal nem tudok szépen írni. Kerülöm is a grafológusokat nehogy téves következtetéseket vonjanak le emiatt:)

Wise Lady írta... [Válasz erre...]
2010. június 11. 19:53

sercli: :DDDD

duende írta... [Válasz erre...]
2010. június 11. 20:28

Szerintem is nagyon gáz. Pedig én abszolút hitelesnek elemző módszernek tartom a grafológiát. De mindenütt kell szabni szerintem egy határt. Már így is szörnyűségesen ki van téve mindenki a munkáltatók kényének-kedvének. Valójában ez már belenyúlás az intim szférába szerintem, mert nem csak a munkához való affinitást lehet levenni egy elemzésnél, de a félelmeket, "árnyék"részeket, szexualitást is. És ezzel komolyan vissza is lehet élni, szégyennek kitenni embereket. Ez pedig megengedhetetlen. Olyan, mintha meztelenre vetkőztetnének, míg azok akik vizsgálgatnak, mind fel vannak öltözve...


Azt, hogy pl. bűnügyekben használják, teljesen jónak tartom. De a munkaerőfelvételnél véleményem szerint semmi keresnivalója.

trinity írta... [Válasz erre...]
2010. június 12. 0:09

Egyetértek Wise Ladyvel maximálisan.
Előttem már mindent elmondtatok, még annyit tennék hozzá-bár nem voltam állásinterjún:
nem tudom, ki hogy van ezzel, de az én írásom jelentős mértékben tud lelkiállapottól függően változni. Igen, másképp képzek egyes betűket, ha fel vagyok dobva, ha szomorú vagyok, netán ideges, szorongó. Ennek csak amiatt van jelentősége, hogy manapság, aki munkát keres, akinek a létbiztonsága veszélyben van, előfordulhat, hogy részleteiben más kézírást produkál, mint egy kiegyensúlyozott lelkiállapotban. Ettől elvonatkoztatni pedig nem lehet könnyű műfaj.....

Alíz, Erdélyből írta... [Válasz erre...]
2010. június 12. 8:30

Teljes mértékben egyetértek Wise Lady-vel. Ha az irásom függvénye, hogy kapok vagy sem állást, akkor én bizony éhen halnék. Nálam is az a helyzet, hogy balosból szoktattak át jobbosra, mert akkoriban ez volt a "trendi". Igy az irásom olyan lett, hogy már megállapitották róla: "az újságirónő székely róvásirással jegyzetel". A kézirásomat csak és kizárólagosan csakis én tudom elolvasni, értelmezni, más senki. Hogy abból mit szűrhetne le magának egy grafológus - belegondolni is rossz. Szerencsére, nálunk Erdélyben még nem ennyire "modernek" a munkáltatók. :DDD

mandy tarragon írta... [Válasz erre...]
2010. június 12. 10:06

Teljesen egyet értek veled. Most a grafológus, holnap jön a C típusú nemzetbiztonsági átvilágítás? És mindezt egy multinál betöltendő állásért...
Bár, én hallottam már olyat is, hogy valakitől mindenféle orvosi dolgokat kértek be (hányszor szokott beteg lenni egy évben, ilyesmi).

Makka írta... [Válasz erre...]
2010. június 12. 11:17

Mindenképpen meg kell különböztetni az íráselemzést, ami ugye adott esetben egy dokumentum hitelességét hivatott eldönteni az általatok említett perekben, büntető eljárásokban.
Ebben az esetben egy "egyszerű" összehasonlító elemzésről van szó.
És ott van a grafológiai elemzés, amely az írásból, az írásképből próbál következtetéseket levonni a személyiségre vonatkozóan.
Jellemző módon nem nagyon választják el a két fogalmat még szakmai oldalakon sem, ami az igazi gáz.
Nyilván lehet hinni vagy nem a grafológiában, ez választás kérdése. Azzal együtt elég megalapozott személyiségvizsgáló módszer, bizonyítható kijelentései vannak.

Megjegyzem, a munkaerőpiacon használnak más olyan személyiségteszteket is, amelyeket kizárólag csak pszichológiai képzettséggel (esetleg csak klinikai pszichológusival, ami plusz 4 év az egyetem után) lehetne felvenni az alannyal, de pont letojják ezeket a szabályokat.
Amely képzettség azért is fontos többek között ilyen esetekben, mert a képzés úgy el sem kezdődhet az egyetemen – tehát órára még nem jártál! –, hogy ne tegyen etikai esküt az ember, kiemelve a titoktartási szabályt.
A képzettségről mint szempontról már nem is beszélnék.

Ha velem egy interjún több száz kérdésből álló személyiségtesztet akarnának fekvenni, minimum arra gyanakodnék egyébként, hogy szcientológusok. De egészen biztosan feltenném a kérdést, hogy a jelenlevő személy pontosan milyen szakmai háttérrel rendelkezik. Az álláskeresőnek is van joga kérdezni.:)

De ha már itt atrtunk, én a "jelölje meg fizetési igényét" kitételtől kapok epeömlést, de a "fiatalos csapat tagja" vetekszik ezzel.
A fizetési igénnyel csak annyi baj van, hogy tipikusan a van sapka, nincs sapka esete. Ha keveset írsz, baj, merthogy alulértékeled magad, ha sokat, akkor meg nem vagy reálisan gondolkodó egyén.

Karulino írta... [Válasz erre...]
2010. augusztus 11. 9:51

Én tanultam grafológiát, és nagyon érdekes tudománynak tartom. De a mai világban az emberek ritkán ragadnak tollat, ez által az írás minősége sokat romlik az évek folyamán, és nem azért mert hülye az illető, hanem mert az aláírásán kívül máshoz nem használ íróeszközt.
Amúgy egy magára valamit is adó grafológus nem ítél egyetlen oldalnyi írásból. Egy átfogó elemzéshez minimum 2-3 oldalnyi minta kell, és nem egy egy oldalas és nem tömör (széltől-szélig)tartó iromány.
Szóval felelőtleg dolog így dönteni.

Megjegyzés küldése

Blogarchívum

Translate this blog

English French German Spain Italian Dutch Russian Portuguese Japanese Korean Arabic Chinese Simplified
this widget by www.AllBlogTools.com

Blogstat

eXTReMe Tracker

online


Related Posts Widget for Blogs by LinkWithin
 

Copyright 2008 All Rights Reserved Revolution Two Church theme by Brian Gardner Converted into Blogger Template by Bloganol dot com