2010. május 17., hétfő

Kincseim a bolháról 15. - Rotofritőz

14 megjegyzés


Fiatal háziasszony koromban slágernek számított az olajsütő. Külön szakácskönyveket adtak ki, mi mindent lehet benne sütni. Mi is vettünk. Aztán nem sokkal később rájöttünk, ez is csak egy edény, amiben sütni lehet, rengeteg olaj kell hozzá, nehéz tisztítani. Akkoriban jelent meg különlegességként a DeLonghi márkájú, forgókosaras olajsütő. A tartály alja ferde, ezért csak 1,2 l olaj kellett bele, sütés közben a kosár forgott. Ilyet vásároltunk. Annak ellenére, hogy hamar kiderült, nem egy csodaedényről van szó, én mégis kedveltem.

Jó volt, hogy magától megsütötte a nagyobb mennyiségű krumplit, és isteni házicsipszet is lehetett vele sütni. Jó szolgálatot tett lakókocsis nyaralásainkon is. 2 évtized alatt azonban, rendesen leharcoltam. Mivel az olajtartály nem kivehető, nehéz és munkaigényes volt időnként elsúrolni. Sokszor használtam, legalább egyszer minden héten. Kifogástalanul működik még ma is. A jelölések már lekoptak róla, a tartály a súrolásoktól megsötétedett, a műanyag borítás egy helyen kissé megolvadt, mert közel tettem a gázlánghoz. Hosszas vívódás után kitettem a garázsba, nyugdíjaztam. Arra gondoltam, ha kaphatnék egy jót, kicserélem. De hiányzott. Megszoktam már, hogy egyszerre 1 kg krumplit is meg tudok sütni, anélkül, hogy elfoglalna egy lángot, hogy sok olajat rá kellene öntenem, és nem kell vele foglalkozni, magától keverődik, addig készíthetem a főfogást, levest stb. Így elindultam fritőzt keresni. Azt hittem, 20 év alatt biztosan sokkal modernebbek és korszerűbbek lettek az olajsütők, többet tudnak, veszek hát egy ilyet. Megfordultam sok helyen, és megdöbbenve láttam, hogy nem tudom a régi fritőzt pótolni. Igaz, hogy a mostaniak kivehető teflontartályosak, de ezen kívül legtöbbje semmi újat se tud, sőt még annyit se, mint az eddigi sütőm. Drágák, kicsi a tartály, kevés krumplit sütnek egyszerre, nem mozgatják a sütnivalót. Egyedül a Tefal Actifry-on gondolkoztam el egy kicsit, de aztán mégsem vettem meg. Nem hiszek abban, hogy 1-2 kanál étolajjal valóban ugyanolyan finom a krumpli, csipszet hogyan sütök benne, és rettenetesen drágának találtam.
Körülnéztem az interneten is. Láttam, hogy van a régihez hasonló forgókosaras DeLonghi készülék most is, 34000 Ft-43000 az ára annak is, típustól függően. Ennyi pénzt kiadni pusztán egy krumplisütő edényért? Egyre csak piszkált a gondolat, vissza kellene hozni a régit a garázsból, hisz hiába keresek, nem találok hasonló jót. Vagy mégis adjak ki 30-40000 Ft-ot? Ezen gondolkodtam.
Most vasárnap bóklásztam a bolhán, és egyszer csak megláttam egy ugyanolyan fritőzt, mint a régi volt, egy halom ócska ruha között, megbújva. Közelebb megyek, nézegetem, feltűnően tiszta. Felnyitom, hát még a legapróbb porcikája is csilivili és mindene megvan. Rákérdezek, azt mondja az eladó, még sose volt használva. Alaposabb szemrevételezés után láttam, hogy bizony ez egy abszolút használatlan készülék. Ára? 2000 Ft. Hű, gondoltam ez kell nekem. Férjem megfogta, bevitte a csarnokba kipróbálni, ott van ugyanis konnektor, addig én ott maradtam zálogba. Kisvártatva telefonál: forog, melegít a fritőz, vihetjük. Nem is alkudtam (pedig mindig szoktam), kifizettem, itthon üzembe helyeztem. Úgy örültem neki, egész nap kijárkáltam a konyhába, hogy nézegessem. Eddig csodásan működik, és a legjobb az egészben, hogy a régi sütőből alkatrészt is tudunk pótolni, ha kell.

Megjegyzések

14 megjegyzés ehhez: "Kincseim a bolháról 15. - Rotofritőz"

Kalex © írta... [Válasz erre...]
2010. május 17. 12:12

De jó sztori! És a vége "happy end" ahogy ez lenni szokott! :) További jó sütögélést az új darabbal! :)

Compot írta... [Válasz erre...]
2010. május 17. 13:39

Erre szoktam azt mondani, hogy hihetetlenül szerencsés ember vagyok. Most ezt Te is elmondhatod magadról. Sok finom sültkrumplit kívánok Nektek.

Alexandra írta... [Válasz erre...]
2010. május 17. 14:31

Ez tetszett :)

Maryenne írta... [Válasz erre...]
2010. május 17. 15:41

Amikor az álmok valóra válnak! Ehhez mázli kell!

Andi/cuki írta... [Válasz erre...]
2010. május 17. 17:25

Nálatok nem volt rossz idő, volt bolha? Érdemes volt kimenni, nagyon szuper a gép!:-))

mariam írta... [Válasz erre...]
2010. május 17. 17:47

Ügyes vagy!!!! :-)

Moha írta... [Válasz erre...]
2010. május 17. 18:23

Már többször megállapítottam,hogy ez a te "bolhád" egy nagyon jó hely lehet! Persze kell hozzá a sasszemed is, hogy észrevedd ezeket a kincseket. Jó sütögetést benne!

Wise Lady írta... [Válasz erre...]
2010. május 17. 18:37

Hát igen! :D

Wise Lady írta... [Válasz erre...]
2010. május 17. 18:38

Andi rossz idő volt, ez még a múlt vasárnapi vétel, csak hát beüzemeltem, mielőtt eldicsekszem.

duende írta... [Válasz erre...]
2010. május 17. 22:03

Szóval ez ahíres-neves fritőz! Nagyon klassz, ilyenről még nem is hallottam, hogy forogva és spórolósan süt! Ez tényleg jó!
Nálunk is azért nem készül sűrűn sült krumpli, mert serpenyőben irtó macerás sütni...
Pláne egy többfogásos ebéd főzése közben. Néha csinálok, de akkor szimplán sült krumpli a vacsi, ham and eggs-sel vagy sima tükörtojással.

Kriszti írta... [Válasz erre...]
2010. május 17. 22:44

Kedves Wise Lady!
Nagyon,nagyon,nagyon de nagyon irigyellek . Ezt a cikket szóról-szóra
akár én is írhattam volna, csak a vége nem egyezik, a mi DeLonghink (ugyanilyen , a Gorenje-korszakban vettük Ausztriában) a pincében alussza örök álmát, és sajnos azóta sem váltotta föl őt egy új, az Általad is leírt okok miatt. Irtó szerencsés vagy!!!Gratulálok!
Unicsovicsné Kriszti

Németh Ildi írta... [Válasz erre...]
2010. május 18. 12:05

Szüleimnek is ez a fritőz gondoskodik a finom sült krumpliról már évtizedek óta! Az egyik legjobb a háztartási gépek közül. Anyukám is próbálta meneszteni, de nem ment, úgyhogy mai napig hallani nálunk a jellegzetes hangját, ahogy forog... :))
Ildi

true írta... [Válasz erre...]
2010. május 19. 20:22

Szia! Egyik barátnőm megvette a Tefalt, és nagyon dícséri! Nekem erre fáj a fogam nagyon, mert nagyon egészséges benne sütni! A barátnőm azóta már fogyott is pár kilót! Ha lesz rávalóm, bizti megveszem! Gratula a blogodhoz, mindig olvasgatom :)

Wise Lady írta... [Válasz erre...]
2010. május 19. 20:38

true: Köszönöm!
A Tefalon én is gondolkodtam, de jobb, hogy megúsztam ennyiből. Ez nagyon jó készülék, és nálunk a többség nem fogyózik.

Megjegyzés küldése

Blogarchívum

Translate this blog

English French German Spain Italian Dutch Russian Portuguese Japanese Korean Arabic Chinese Simplified
this widget by www.AllBlogTools.com

Blogstat

eXTReMe Tracker

online


Related Posts Widget for Blogs by LinkWithin
 

Copyright 2008 All Rights Reserved Revolution Two Church theme by Brian Gardner Converted into Blogger Template by Bloganol dot com