2010. március 29., hétfő

Pórés hajdina

3 megjegyzés

A hajdina Ázsiából származó növény, amely széles körben elterjedt. Magyarországon nem tartozott a múltban sem az alapvető élelmek közé, valószínűleg a kis terméshozama miatt. Ennek ellenére ez a növény Zalában a rendszeresen fogyasztottak közé tartozik, ha nem is veszi fel a versenyt más gabonákkal. A hajdina fogyasztása egészséges, hisz hántolatlan, ezért magas a rosttartalma. Íze jellegzetes, legtöbbször kásaként sósan, tejjel és mézzel édesen is, vagy köretként szaftos húsokhoz, pörköltekhez és tokányokhoz fogyasztják errefelé. Előfordul, hogy levesbe betétként teszik. A hajdinalisztet sütéshez is használhatjuk, bár nagyon nehéz a magvat hántolni, ezért is kevésbé elterjedt. Méltó alternatívája lehet a rizsnek, jól illik a hagyma íze vagy a füstölt íz is hozzá, különböző mártásokkal tálalva igazi kulináris élvezetet nyújthat.
Főzés előtt a hajdinát jó alaposan mossuk át folyó hideg vízben, majd áztassuk be legalább félórára. Ezután tegyük fel főni, háromszoros mennyiségű vízben. A magvak főzéskor kinyílnak, meguzzadnak és megpuhulnak, a folyadékot pedig felveszik. Főzési ideje kb. 25 perc.


Hozzávalók: 4 adag
250 g hajdina

1 csapott evőkanál zsír (liba vagy kacsa)
20 cm-es póréhagyma

Elkészítés:
A hajdinát folyóvízben alaposan megmosom, beleteszem egy lábosba, és háromszoros mennyiségű vizet öntök rá. Ebben hagyom állni egy félórát. Ezután felteszem főni, ha felforrt, lefedem és takarékra veszem. Addig főzöm, míg a szemek kinyílnak, és puhák lesznek, ez kb. 25 perc. Ha megfőtt, akkor sózom.
A póréhagymát felkarikázom, és a felforrósított libazsíron megdinsztelem. A hajdinát tálaláskor ezzel a zsírral meglocsolom, és a hagymakarikákat a tetejére halmozom.
Mi most malaccsászárhoz ettük mártással és salátával.

Megjegyzések

3 megjegyzés ehhez: "Pórés hajdina"

Andi/cuki írta... [Válasz erre...]
2010. március 29. 19:22

Nagyon szépséges a színe!:-))Gondolom ízre se rossz!:-))

Viki írta... [Válasz erre...]
2010. március 30. 20:49

Nagyon gusztusos. Én még önmagában is el tudnám fogyasztani. Itt érzem a libazsír ízét, de most egy kicsit diétázom, mással pótolni pedig azt nem érdemes. Na de majd ha lejár a diétám.........

nokedlis írta... [Válasz erre...]
2010. április 4. 12:01

én eddig csak hajdinalisztet használtam palacsintához, de kipróbálom majd most köretnek is. nagyon tetszik, ahogyan lefényképezted. kellemes húsvéti ünnepeket!

Megjegyzés küldése

Blogarchívum

Translate this blog

English French German Spain Italian Dutch Russian Portuguese Japanese Korean Arabic Chinese Simplified
this widget by www.AllBlogTools.com

Blogstat

eXTReMe Tracker

online


Related Posts Widget for Blogs by LinkWithin
 

Copyright 2008 All Rights Reserved Revolution Two Church theme by Brian Gardner Converted into Blogger Template by Bloganol dot com