Farsangi fánk


Pillekönnyű, elronthatatlan, szalagos. Igazi farsangi finomság, amelynek az ideje húshagyó kedden érkezik el. Ez a katolikus böjt kezdete, amely Húsvét érkeztéig tart. A húshagyó kedd mozgó ünnep, Húsvéttól visszaszámolva a hetedik vasárnap utáni kedd. Ezen a napon lehet utoljára húst fogyasztani, ez a farsangi időszak zárónapja. Hamvazószerda a böjt első napja.


Hozzávalók: kb. 30 darab
500 g finomliszt
5 tojás sárgája
50 g vaj
25 g friss élesztő
2,5 dl tej
50 g cukor
csipet só
1 evőkanál rum
olaj a sütéshez


Elkészítés:
A tejet meglangyosítom, elkeverem 1 evőkanál liszttel és a cukorral. Belemorzsolom az élesztőt, hagyom felfutni. Közben kimérem a lisztet, hozzáadom a csipet sót, a sikért. Ha az élesztő felfutott, akkor belekeverem a tojássárgákat, a liszt közepébe öntöm a keveréket. A vajat meglangyosítom, és szintén beleteszem. Hozzáadom a rumot is. Hólyagosra dagasztom. A tészta inkább lágy legyen, semmiképp se kemény. Én a kenyérsütőgép dagasztó programjával megdagasztom, majd leállítom, és újra elindítom elölről, azaz kétszer dagasztatom. Hagyom az üstben kétszeresére kelni.
A szilikon gyúrólapot behintem liszttel, a tésztát kiborítom, majd lisztes kézzel egy ujjnyi vastagra lapítom a tenyeremmel (nyújtófával is lehet). Egy 5 cm-es pohárral kiszaggatom. A hulladékot liszt nélkül összegyúrom, azt is kiszaggatom. Egy szilikonecsettel vékonyan bekenem olajjal a kiszaggatott fánkok tetejét, hogy ne kérgesedjen meg, egy nylonnal letakarom, konyharuhával befedem, fél órát kelesztem.


Az olajat magasfalú serpenyőbe öntöm, és felforrósítom. Akkor jó, ha a belehelyezett tésztadarabka körül az olaj gyöngyözik, de nem pezseg, nem sistereg. Ez az úgynevezett "meleg olaj". Ezt a hőmérsékletet kell sütéskor tartani, ez a szalagosság titka. A "meleg olajba"  helyezett fánktészta ugyanis még tovább kel, emelkedik a sütéskor, így alakul ki az oldalán az a szalag, amely nem ér bele az olajba, illetve így lesz habkönnyű a fánk és csak az alja fog pirosra sülni. A fánk közepébe nyúlok a középső ujjammal, így lyukat fúrok bele, majd az ujjamon tartva megfordítom, hogy a lyuk alulra kerüljön. Egy ecsettel lesöpröm az aljáról a lisztet, és a fánkot a meleg olajba teszem, lyukkal lefelé. Csak annyi fánkot tegyünk az olajba, amennyi kényelmesen elfér, mert süléskor még jobban meg fognak dagadni. Egy fedővel lefedem, és 4-5 percig sütöm őket. Ekkor leveszem a fedőt, megfordítom a fánkokat, és a másik oldalukat is megsütöm, fedő nélkül, kb. 4-5 perc alatt. A kész fánkokat oldalukra állítva papírtörlőre szedem. Langyosan tálalom, porcukorral és lekvárral.
A megmaradt kihűlt fánkokat 500 watton 10-15 másodpercig mikrózva újra olyanok lesznek, mintha most sütöttük volna.


15 megjegyzés:

  1. Hű, de gyönyörű lett a tiéd is!! Legközelebb így is kipróbálom, picit mások az arányok, de a lényeg, hogy csodaszép!! A gyerekek meg ismétlést kérnek úgyis:))

    VálaszTörlés
  2. Nagyon szépek, addig nézem ezeket a fánkokat, hogy jövő héten én is elkészítem :-) Bár nem vagyok fánkrajongó,de a gyerekek szeretik, tudom...

    VálaszTörlés
  3. Gyönyörű, puha, pille, csodálatos fánkok!
    Tőled nem is vártam mást! :)

    VálaszTörlés
  4. Csodás! :) Én is sütök majd még, az olajat eltettem. Egyszer még süthetek benne ilyen szép fánkocskákat! :)

    VálaszTörlés
  5. Csudaszepek! Ki kell probalnom hamarosan!

    VálaszTörlés
  6. Itt nyeldeklem,nagyon guszta!:-)) Már ne is haragudj,de ez az alsó kép már kínzásnak számít!:-))

    VálaszTörlés
  7. Itt a farsangi fánk készítésének ideje. Gyönyörűek!

    VálaszTörlés
  8. Gyönyörűségesek azokkal a széles szalagokkal! Profi munka :))

    VálaszTörlés
  9. Kezdetben volt egy-két kísérletem, módosítgattam az arányokat, de ez vált be a legjobban. Azóta ezt sütöm. Bátran ajánlom.

    VálaszTörlés
  10. Jaj, már olyan régen készülök rá, csak mindig az tart vissza, hogy megenném az egész tányérral, aztán a mentők vinnének el. Ez akkor a tuti, az elronthatatlan?:)

    VálaszTörlés
  11. Még nem sikerült elrontani sose.

    VálaszTörlés
  12. Ebbe a tésztába is lehet tenni savót? Ha igen mennyit? Köszi!

    VálaszTörlés
  13. @Névtelen
    Lehet, a tej helyett. Én nem szoktam fánkba savót tenni egyébként. 1 dl-nél többet ne tegyél.

    VálaszTörlés
  14. Ebben szuper hagyományos receptet találtok: A magyar úri család konyhája c.

    VálaszTörlés

@templatesyard