Újabb kedvesség





Edó
Nézegetem a blogokat, advent van, mindenki sürög-forog, jobban, mint én.
Több éve szakítottam ugyanis azzal a hagyománnyal, hogy sok-sok finomságot készítsek, melynek következtében Karácsony estére hullafáradt voltam. Így a készülődésbe csak annyi erőfeszítést teszek, amennyi még épp jólesik. Inkább szeretnék ott lenni a fa díszítésénél én is, beszélgetni a családommal, játszani a gyerekemmel, filmet nézni velük, olvasni.
A menüt is mindig előre elkészítem, nem bonyolítom túl, süsse meg a sütő nélkülem a húst, nem lesz 100 féle sütemény. Jórészt fenn is vannak a blogon a receptek, amikből válogatok, némi kivétellel. Ezeket majd szépen sorban felteszem, ahogy készülődöm. Kialakítottam egy olyan ételcsokrot, amely nem igényli a rohangászást, nagy munkát és csak Karácsonykor esszük ezeket így. Persze nem kell félni, csupa finomság lesz, mindenkinek a kedvére.
Ajánlom tehát a díjat inkább nálam pörgősebb karácsonyi sztároknak:
Szepykének
Raindropnak
Edithnek
Andinak
lepett meg ezzel a díjjal, és nagyon jól esett. Most azonban egy kicsit érdemtelenül kaptam.

9 megjegyzés:

  1. Ó, köszi szépen! Ez már több, a soknál!:)
    Amúgy fűszeres pisztrángot vacsoráztunk ma! Másabb lett, mint a makrélád, az biztos, de ugyanazokata fűszereket nem használhattam egy az egyben. Azért nagyon finom lett, egyszer pedig majd megreckírozom a nálad olvasott ízesítéssel is!:)

    VálaszTörlés
  2. Szerintem abszolút megérdemelted! :)

    Én is így vagyok a karácsonyi készülődéssel, ahogy Te is. Inkább jó előre kitalálom mi legyen, és olyanokat választok az ételsorba, amik egyszerűek, gyorsak vagy előre elkészíthetőek és mégis van bennük valami kis rafinéria, vagy elegánsabb hozzávaló.
    Nem vagyok hajlandó én sem a konyhában tölteni az ünnepet, pedig szeretek főzni. Na sütni nem... :)) Még mindig nem.
    Szóval szerintem, megérdemled!
    nagyon jó a fotós sorozatod is! :)

    VálaszTörlés
  3. Kíváncsi vagyok az ételcsokrodra!:-)))
    Köszönöm szépen a díjat!:-))

    VálaszTörlés
  4. úgy bírom, hogy nem vagy "szuperanyu" aki 2 hétig robotol a konyhában, hogy neki semmi se maradjon az ünnepből és a pihenésből. én is ilyen "lusta" vagyok (bár anyu még nem). amíg otthon laktam, közös project volt az egész, bejglit apám sütött, mézest közösen, a 25-dikei pulykát, lazacot akármit közösen. anyám pedig rendületlenül mosogatott utánunk. és aprósütiket gyártott amikor nekem nem volt több időm az egyetemi feladatok miatt.

    VálaszTörlés
  5. Nagyon szépen köszönöm. Én is igyekszem betartani, hogy 24-én ne én legyek az est fénypontja, ahogy a fáradtságtól összeesek. Ezért csinálok naponta egy-egy valamit, ami maximum egy órámat veszi el. Szépen lassan haladok, ezért kezdem el időben, hogy ne legyen rohanás a végén. Mondjuk, tény, hogy minden napra jut valami, de mennyivel egyszerűbb napi egy órát tenni érte, mint az utolsó egy hétben reggeltől estig "tekerni". Bár, tudom, hogy így is lesz majd amivel "megcsúszok", de ez egy-egy dolog lehet csak. És a készülödésről csak annyit, hogy már megvettem a szilveszteri sülthöz a húst, mert olyan szépet találtam a hétvégén, hogy nem hagyhattam ott. Most jégbe zárva várja a sorsát...:)))

    VálaszTörlés
  6. Még ilyet? :))
    Igazán köszönöm, hogy gondoltál rám, nagyon megleptél vele!

    Anyukám is úgy 4 éve már így gondolkodik. Addig tiszta idegbaj volt neki az ünnep, pedig segítettem sokat. A fa alatt összerogyott a rengeteg főzéstől, és amikor azt mondta, hogy az ünnep rovására megy ez a sok sütés-főzés-házimunka, megbeszéltük, hogy ne tovább. Baromi nagy adag (2-2 gáztepsi) pogácsa és sajtos rúd amit együtt sütünk, közben elkészül a 2 nagy tepsi süti előkészülete, általában zserbó és mézes krémes, így ezt 23.-án 5-6 óra alatt elkészítjük. 24.-én délelőtt pedig 2-3 óra alatt befejezünk mindent. Káposztát is főzünk, mert azt lehet napokig enni, és mindenki imádja. 24.-én déltől szabad a pálya, 25.-én pedig a már előkészített ebédet csak megsüti az ember, akár hús, akár hal. 26.-án káposzta evés van, így pihenni akkor is tud.
    Én is követem majd ezt a hagyományt, egyelőre kettőnknek nincs nagy flanc. :)

    VálaszTörlés
  7. Ezt én is így szoktam. általában olyan ételeket találok ki, amiket lehet melegíteni is vagy hidegen ehetők, illetve előkészítve várják a pár percnyi kisütési időt. Még nem tudom pontosan, hoyg idén mit főzök, ami biztos, hoyg lesz, az a . húsleves. Mostanában megszerettem, pedig régebb hacsak lehetett, még az evését is kerültem. :)

    VálaszTörlés
  8. Köszi mindenkinek.
    Duende: nagyon hasonlóan gondolkodunk ebben.
    Lilla: azért én szuperanyuka szeretnék lenni, de nem olyan, aki bebetonozza magát karácsony előtt a konyhába. Ilyeneket szoktam sütni, főzni én is, mint amiket említettél.
    Edith: a húsleves elmaradhatatlan nálunk is. A többit is így, ahogy mondod.

    VálaszTörlés
  9. szuperanyu vagy szerintem :-) a "szuperanyu" az értelmetlen mártír.

    VálaszTörlés

@templatesyard