Óriás sonkás pizza


Vendégségben volt nálunk a kisfiam egyik barátja. Délután jött, itt aludt, és másnap délután ment haza. Természetesen megkérdeztem, mit főzzek vacsorára és másnap ebédre. Vacsira palacsintát kértek, ebédre pedig pizzát.
Készítettem hát egy gyors köménymagos krumplilevest, a második volt a pizza. Sonkásat rendelt mindenki. Még a nyáron az Intersparban vettem két nagy gázos tepsit, ebben készítettem el a két 35 cm átmérőjű kerek óriáspizzát. Éppen ráfértek a forgó vágódeszkámra. A vendég kisfiúnak nagyon tetszett a hatalmas pizza, és aztán egyenként megettek 3-3 szeletet. Ezek szerint finom is volt.
Miközben ebédeltünk, én fényképeztem is, sőt nemcsak én, hanem a fiam is kedvet kapott. A kissrác csak nézett, micsoda lüke család ez, fényképeznek ebéd közben :D




Hozzávalók: 2 db 35 cm-es pizzához

A tésztához:
300 g finomliszt
200 g rétesliszt
20 g friss élesztő
1 teáskanál cukor
1 teáskanál sikér (elhagyható)
2 kávéskanál só
2-3 evőkanál olivaolaj
300 ml víz

A tetejére:
30 dkg csirkemell sonka
30 dkg sajt
3 paradicsom

A szószhoz:
360 g sűrített paradicsom (1 üveg)
1 kávéskanál só
1 teáskanál oregano
1 teáskanál bazsalikom
1/2 kávéskanál rozmaring
1 kávéskanál cukor
2 teáskanál liszt
1 evőkanál olivaolaj
1 kis fej vöröshagyma
1 nagy gerezd fokhagyma

Elkészítés:
A hozzávalókat beleteszem a kenyérsütőgépbe, végül hozzáöntöm a langyos vízben feloldott élesztőt, és a géppel megdagasztatom kétszer. Hagyom háromszorosára kelni.
Míg kel, elkészítem a szószt. Az olivaolajon megdinsztelem a lereszelt vöröshagymát és fokhagymát. Rádobom a lisztet, kissé lepirítom, kevés vízzel felengedem, csomómentesre keverem. Beleteszem a paradicsompürét, a fűszereket, és annyi vizet, hogy sűrű legyen. Kb 1 dl. Felforralom, majd takaréklángon főzőgetem kb. negyed óráig, meg-megkevergetve. Ha szükséges, kevés vízzel felöntögetem.
Kiveszem a tésztát, átgyúrom és két részre osztom. Letakarva hagyom pihenni. Addig feldarabolom a feltétet, a paradicsomot felezem, majd vékonyan felszeletelem, a sajtot durvára reszelem.
Egyenként kinyújtom köralakúra a tésztát. Mivel ez igen jó állagú, nem szakadós-ragadós tészta, ezért én inkább kihúzni szoktam, mint a lángost, illetve ráteszem a két kézfejemre és úgy formázom. Nyújtófával is lehet nyújtani. A két körlapot egy-egy nagy kiolajozott gáztepsire rakom, és betolom az épphogy belangyosított és elzárt sütőbe. Itt kelesztem még őket fél óráig.
Kiveszem a tepsiket, a sütőt begyújtom 200 fokra. Megkenem a tésztalapokat egy szilikonecset segítségével a pizzaszósszal, ráosztom a sonkát és a paradicsomot, majd bőségesen megszórom reszelt sajttal.
Beteszem az egyiket sülni, és kb. 20 perc alatt megsütöm. Ezután a másik pizzát is betolom, készresütöm.
A maradék pizzaszósszal tálalom.










11 megjegyzés:

  1. Megkérdezhetem,hogy hogyan dagasztatod meg a géppel kétszer?

    VálaszTörlés
  2. Csak dagasztás programra állítom, elindítom, lejár 20 perc, leállítom és újra elindítom. Innen hagyom végigfutni (ebben már kelesztés és ejtés is van).

    VálaszTörlés
  3. Nagyon jól néz ki, hamm, de bekapnák belőle legalább egy falatot!:)
    Köszönöm a tükör-kérdést, iygekszem megírni, bár nem tudom, mikor jutok oda, és örülök, hoyg elindítottad a karácsonyi történetes dolgot is. Abban is igyekszem majd eleget tenni, Duende kérésére. :)

    VálaszTörlés
  4. Köszi a választ,így már nagyon egyszerűnek tűnik.Nagyon szeretem a blogod,nekem is a bolhás a kedvencem.

    VálaszTörlés
  5. Biztos sikere volt,naggggyon guszta!:-)))

    VálaszTörlés
  6. Anyaaaaaaaaaaa ez isteni :-) húúúú de jól néz ki. Nem csodálom a fejenkénti 3 szeletet.

    VálaszTörlés
  7. Hát, én mekkorát röhögtem!:)))
    A lüke családon, hát igen...
    Nálunk is az első falat előtt elhangzik a: nah, megvan, lefényképezted?:))))

    VálaszTörlés
  8. De jól néz ki:) Nálunk rajtam kívül mindenki szereti:)
    Holnap itt is lesz pizsama parti, a lányok is ezt kérték:))

    VálaszTörlés
  9. Á, még vendégek előtt nem fotóztam, de ami késik nem múlik..Ezek szerint nagyon ki fognak akadni?:))
    Azon nem csodálkozom, hogy ebből a szép pizzából jól belakmároztak a srácok...
    A 2 dagasztás nagyon jó, múltkor én is így csináltam, igaz, kényszerből, mert kevés volt a folyadék-de ezentúl ráállok erre a módszerre!

    VálaszTörlés

@templatesyard