2009. december 12., szombat

Habcsók

11 megjegyzés

2 tojás sárgájából linzert sütöttem, a 2 fehérjéből pedig ez a habcsók készült. Sajnos a habzsákom tönkrement, így csak a tortadíszítő hengerrel tudtam formázni őket, de azzal meg nem vagyok annyira ügyes. Szóval lehetnének szebbek, de finomabbak nem.


Hozzávalók:
180 g kristálycukor
2 tojásfehérje
pár csepp ecet vagy citromlé
2 evőkanál kókuszreszelék (elhagyható vagy kakaóra cserélhető)

Elkészítés:
120 g cukrot (a kétharmadát) egy lábosba teszek és annyi vizet öntök rá, hogy éppen csak ellepje. Sűrű szirupot főzök belőle: felforralom, és hagyom még erősen habzani, de megbarnulnia nem szabad. Kb. 1 perc.
A két fehérjéből kemény habot verek úgy, hogy mikor már fehér, hozzáadom az ecetet, és azzal nagyon keményre készítem. Ezután fokozatosan hozzáadom a maradék cukrot is, azzal is fényesre verem. Legvégül fokozatosan hozzáöntöm a forró szirupot is, miközben folyamatosan keverem a mixerrel. Addig keverem, míg langyos lesz. Ekkor már csak kanállal belekeverem a kókuszreszeléket is.
A sütőt 100 C fokra melegítem, egy tepsibe sütőpapírt teszek, és habzsákkal habcsókokat nyomok rá sorban. Beteszem, és addig szárítom, míg lejön a papírról. Ez kb. félóra, de sütőtől függ.

Megjegyzések

11 megjegyzés ehhez: "Habcsók"

ancsika1 írta... [Válasz erre...]
2009. december 12. 16:10

Nagyon szép és hangulatos a fotó! :)
De most én úgy vagyok, mint Szepyke: nem integetek :)))))

Wise Lady írta... [Válasz erre...]
2009. december 12. 20:01

Nem tudom mi az, hogy nem integetsz, mint Szepyke. Úgy látszik lemaradtam a sztoriról.

trinity írta... [Válasz erre...]
2009. december 12. 20:58

Én sem találok hibát, szépek ezek nagyon....

Habzsák:
bevallom, utálok habzsákot mosogatni és így megörültem az Intersparban kapható, 20 db-os eldobható változatnak....(Bár nekem is van hagyományos is.)Szerintem jól használható!

Wise Lady írta... [Válasz erre...]
2009. december 12. 21:16

Az eldobható érdekel, én se vagyok barátja a mosogatásnak.

szepyke írta... [Válasz erre...]
2009. december 13. 0:52

Én integetek, mert nálunk senki nem szereti, maximum, amiben jó sok kókusz van, de az meg teljesen más. Pedig milyen szép kis csókok ezek, még habzsák nélkül is! :))

Ancsi, szerintem beszúrt egy plusz "nem"-et... :) Eldobható habzsák??? Hogy én hogy utálom elmosni, aztán szárítani a tányérok tetején, vigyázni, hogy ne vesszen el a csőre....Brrrr!:)

trinity írta... [Válasz erre...]
2009. december 13. 1:15

Találtam a fenti habzsákról egy fotót Grenadine-nál...
Ilyet keressetek, nálunk valahol a sütéshez szükséges anyagok, pudingok,stb. környékén van kipakolva egy külön kis polcon muffinkapszlikkal és egyéb Zenker termékekkel együtt:

http://grenadin.tumblr.com/post/144318432/tomentelen-keksz-sulya-alatt-roskadoznak-a-talalo

ancsika1 írta... [Válasz erre...]
2009. december 13. 7:15

Aha! megfordítottam a dolgot! Szóval: integetek! :)))

Lady! ez annyit tesz Szepynél, hogy bizony ezt nem szereti! De már le is írta :) Attól még lehet szép!

Andi/cuki írta... [Válasz erre...]
2009. december 13. 15:57

Szerntem is szuper,habzsák nálkül is,nagyon csinoska!:-)))

Wise Lady írta... [Válasz erre...]
2009. december 13. 18:47

Kösz az infót, keresni fogom.

Hajni írta... [Válasz erre...]
2010. január 8. 13:48

Köszönöm Neked ezt a receptet. Ilyen technikával, - hogy cukrot szirupként adagoljak hozzá - még nem próbáltam. Nagyon bejött. Igaz, nem habzsákoztam, csak halmocskákat raktam a tepsire, de pillanatok alatt elfogytak az "amorf" csókok.

Wise Lady írta... [Válasz erre...]
2010. január 8. 16:17

Hajni, nagyon örülök, hogy bevált a recept.

Megjegyzés küldése

Blogarchívum

Translate this blog

English French German Spain Italian Dutch Russian Portuguese Japanese Korean Arabic Chinese Simplified
this widget by www.AllBlogTools.com

Blogstat

eXTReMe Tracker

online


Related Posts Widget for Blogs by LinkWithin
 

Copyright 2008 All Rights Reserved Revolution Two Church theme by Brian Gardner Converted into Blogger Template by Bloganol dot com