Sós stangli


Ez elmaradhatatlan a paradicsomos káposztához. Azt hiszem, az itteniek nem pontosan így sütik, én a saját receptemet írom most le, ez nagyon bevált, szeretjük.




Hozzávalók:
280 g finomliszt
70 g rétesliszt
2,5 dkg élesztő
1/2 dl olaj
1 tojás
1 evőkanál tejföl
1 dl tej
1 teáskanál só
1 kávéskanál őrölt kömény
1 evőkanál cukor

Elkészítés:
A tojást, tejfölt és az olajat egy tálkában összekeverem. A liszteket beleteszem a kenyérsütőgépbe, hozzáadom a cukrot, sót, köményt, beleöntöm a tojásos keveréket. A tejet meglangyosítom, feloldom benne az élesztőt, és azt is az üstbe öntöm. A géppel kétszer megdagasztatom, majd hagyom benne duplájára kelni. (Ha keménynek találjuk a tésztát, kevés tejet löttyintsünk még hozzá dagasztáskor).
Ha megkelt, kiveszem a tésztát, és két részre osztom. Mindkettőből nagyon vékony (2 mm) körlapot nyújtok, majd egy késsel 8 körcikket vágok belőlük, feltekerem a cikkeket egyenes kiflikké, és egy tepsibe sorakoztatom. Kb. 12 cm hosszú, vékony stanglik lesznek. A sütőt cseppet belangyosítom, elzárom, és a tepsit betolom. Hagyom egy félórát kelni még a stanglikat. Ezután szilikonecset segítségével tejjel megkenem mindegyiket, begyújtom a sütőt kb. 180 fokra, és aranysárgára sütöm őket.
Aki szereti, nagy szemű sóval és egész köménymaggal is szórhatja (akkor a tésztába ne tegyünk), mi nem kedveljük ezt a változatot.


17 megjegyzés:

  1. Lilla: ha beírod a google képkeresőjébe a sós stangli kifejezést, akkor látni fogod, hogy sok helyen ezt jelenti.

    VálaszTörlés
  2. Bocsesz, véletlenül kitöröltem Lilla megjegyzését: ő azt mondja, hogy ez nem stangli, hanem kifli, mert a sós stangli az a sajtos rúd. Pedig de, a sós stangli nagyon sok helyen ezt jelenti, amit itt láttok. És ez nem kifli, mert tojásos tészta, egyenes és a mérete is kisebb.

    VálaszTörlés
  3. nem is kétlem, hogy sok helyen ez a stangli. a felvidéki nagyimnál az, amit írtam. vicces, hogy ilyen kicsi országban ugyanaz a szó ennyire mást tud jelenteni.

    VálaszTörlés
  4. Igen, azért is írtam, hogy nézd meg a guglit, minden második kép az ilyen, mint ez, minden második meg olyan, amit mondasz :D

    VálaszTörlés
  5. szerintem azért a tied vezet :-)

    VálaszTörlés
  6. Nem szeretem a sót a tetején, le szokta "pöckölni" róla!:)

    VálaszTörlés
  7. Nálunk is kiflinek hívják, de ez mindegy is. Gyönyörűen sikerültek!! :-))

    VálaszTörlés
  8. Nem, nem. A kifli történetéből tudjuk, hogy a kifli félhold alakú. Ez pedig egyenes. Puha, tojásos, tejes kelttésztából vékony, egyenes, egyarasznyi.
    Nem kifli!

    VálaszTörlés
  9. Gyönyörű,bármi is a neve.:-))

    VálaszTörlés
  10. Gyönyörű, bizonyára finom is, úgyhogy ki fogom próbálni.

    VálaszTörlés
  11. Kipróbáltam, tényleg isteni! Rögtön a család kedvence lett, és nem is macerás megsütni. Rendelésem van, heti néhány adagra. Köszönöm!

    VálaszTörlés
  12. Ha este begyúrom és hűtőben kel meg, úgy is működhet?

    VálaszTörlés
  13. @Névtelen
    Nem próbáltam, de valószínűleg lehet úgy is. A lényeg, hogy megkeljen.

    VálaszTörlés
  14. Köszönöm. Valóban működött. Sőt, úgy is, hogy reggel a stanglikat megformáztam és visszaraktam a hűtőbe és csak du. sütöttem ki őket, természetesen előtte fél órával kivettem kelni őket. Ja és nagyon finom lett : )

    VálaszTörlés
  15. A google sokszor rosszul értelmezi a beirást. Nem szabad rá hagyatkozni. Van a kifli, a stangli és a sajtos rud. Kinézetében , anyagában teljesen eltéröek. Felesleges ezen vitázni.

    VálaszTörlés

@templatesyard