Étolaj - valami megváltozott


Hetek óta dühöngök. Szó szerint. Sokszor legszívesebben odacsapnám a nyomorult serpenyőket, minthogy tisztára mosogassam. Mit mosogassam, hát hiszen, ha lehetne! De épp erről van szó, hogy nem lehet.
Az én konyhám egyik alappillére a kiváló minőségű edény. Két fazék-lábos készlet és 3 kitűnő serpenyő, 5-6 nagyon jó fémtepsi. Néha szerencsém volt a beszerzésükkel, egy készletet nászajándékba kaptunk, most pontgyűjtéssel vettem egy serpenyőt, a többit apránként, 10 év alatt gyűjtögettem. Szóval nem vet fel a pénz, de még ezeket a beruházásokat nem bántam meg sosem. Iszonyatosan megkönnyítik a főzést, mosogatást. Nagy becsben is tartom őket. Szépen tisztán, sosem súrolok, hogy ne karcoljam őket össze, ecettel, zsíroldóval, áztatással, puha ruhával tutujgatom őket.
De mostanság valahogy nem sikerül. Hiába csinálom úgy, ahogy szoktam, egyszerűen nem jön le, nem oldódik fel, röhög rajtam a kosz. Ha zsírral főzök nincs baj, de ha étolajat használok, még a szenteket is leemlegetem a menyországból.
Én régebben ilyet nem tapasztaltam, hisz épp az egyik előnye ezeknek az edényeknek, hogy ha fellazítom a zsíros szennyeződést ecettel vagy zsíroldóval, akkor már egy szivaccsal is meg tudom takarítani. Vagyis tudtam. Eddig.
Mostanában ugyanis nem odaégett olaj van, hanem valami ragacsos izé, egy gyantaszerű, gumiszerű nyúlós valami, ami fittyet hány minden oldási kísérletemre. A gáztűzhelyen is ezt látom. Még a súrolószerrel is nehéz, késsel kell kapargatni. De nem ám odaégetem, elég, ha kicsit kifröccsen, főzés végére valami műgyantaszerű ragacs lesz belőle a tűzhelyem lapján. A mosogatószer annyit használ, mint ha szenteltvizet használnék. A súrolószivacsot minden alkalommal ki kell dobnom, mert bevonja ez az undorító ragacsos réteg. Ami zománcos, még csak el vagyok vele - bár annak se használ a kapargatás - de egy teflonserpenyőnek hogyan essek neki?
Még azt is tapasztaltam, hogy az olaj néha használat közben valami égett műanyagszagot kezd árasztani, már többször ki kellett öntenem.
És hiába minden igyekezetem, próbálgatom a különböző márkákat, de ebben nincs különbség. Persze 700 Ft-osra nem futja, de a 400 körüliek között nem találtam olyat, amire ez ne lenne igaz.
Valaminek meg kellett változnia, vagy a gyártási technológiában, vagy az összetételben, vagy az alapanyagban. Én nem tudom, hogy mi. De rengeteget mérgelődök ezen.
Nektek is van ilyen tapasztalatotok? Vagy csak velem van baj?

28 megjegyzés:

  1. eddig azt hittem csak beképzelem magamnak ezt a problémát, de ezek szerint mással is előfordul. Megoldast sajnos nem tudok rá, hidegzsíroldó több körben, óvatos kaparászás. szentségelés nálam is a menü... :(

    VálaszTörlés
  2. Én már régóta tapasztalom ezt. A drága gáztűzhelyemről ennek hatására, mivel hideg zsiroldót kellett használnom, a jelölések eltüntek. Ha csak lehet inkább zsirt használok.

    VálaszTörlés
  3. úgy látom én vagyok az ellenpélda, sikálás nélkül minimális zsíroldóval, vagy mosogatószerrel lejön az olaj a főzőlapról. és a mosogatás sem az általatok vázolt horror. és én sem 700 ftos puccos olajat hazsnálok

    VálaszTörlés
  4. Valóban változhatott valami, de nem alapvető a csoda. A növényolajok eleve képesek gyantásodni, "megkötni". Valaha a műanyagok előtt időben a festékek kötőanyaga a lenolaj volt, ezért is hívták olajfestéknek.

    VálaszTörlés
  5. Aha, nem csak nálam! Régen amikor fasirtot sütöttem szépen megsült minden oldala, mostanában pedig egy vastag fekete (kátrány)réteg sül a fasirtra és a serpenyőre is. Megoldás????? Térjünk vissza az "egészségtelen" zsirhoz?
    Sziszi

    VálaszTörlés
  6. Bizony, felfigyeltem rá. De sosem fogalmaztam meg magamnak, hoyg miért történik. Volt egy jó mosogatószerem, de elfogyott és mivel drága (majdnem 1900 ft. átszámítva), visszatértem a régi beválthoz. És kézenfekvő volt, hogy erre kenjem a dolgot, hogy nem viszi le rendesen a zsiradékot. Igaz, keveset használom, de a teflonserpenyőket tényleg nem tehetem a gépbe, és főleg ezek az olajosak.
    Igaz, nekem meg sem fordult a fejemben, hoyg esetleg az olaj lenne a hibás.

    VálaszTörlés
  7. Én azt hitten, hogy én vagyok a béna, és mindent elrontok, de ez soha sem jutott volna eszembe, hogy irjak is róla. Nagyon hasznosnak tartom, hogy közreadtad. Bizony, bizony a szagokat és a csirizes, mázas masszákat én is tapasztaltam mind az edényeken, mind pedig a tüzhely sütőjében, ha ne agyj isten picit mellényultam egy husdarabnak. Szóval nem mintha megnyugtató lenne a dolog, nagyon is rá kellene figyelni, de akkor ezt most magam részéről megnyugtatónak könyvelem el, hogy nem én rontottam el semmit. Sőőőt éppen tegnap bontottam föl egy nem éppen a legolcsóbb étolajat és még kétszer is megszagulgattam, mert olyan volt, mintha már legalább ötször sütöttem volna benne valamit, s egszerüen mintha egyben avas is lett volna. KÖSZÖNÖM, hogy közzétetted. Viki

    VálaszTörlés
  8. Hasonlót tapasztaltam én is, kb. fél/egy éve. Ennek hatására: SPAAR olívaolajjal főzök, illetve libazsírral, a frissensülteknél visszatértem a fritőzre, amibe kókuszsírt rakok.
    A tűzhelytisztításhoz a DM-ben kapható törlőkendőt használom első körben (Denk mit Feuchte Allzwecktücher - aloe vera& apfel), nálam jól bevált, utána pedig ecetet. De valóban nagyon nehéz pucolni.
    Vica

    VálaszTörlés
  9. A házi disznózsír nem egészségtelen.A napraforgó olaj igen,ugyan is az utóbbi években nem sajtolással készül,hanem ipari benzinnel.Aki nem hiszi járjon utána,mit is eszik az agyon dicsért olajjal.
    Gina

    VálaszTörlés
  10. Köszi Gina az infót. Valahol sejtettem, hogy itt lehet a hiba. És ezért lehet a büdösség és ragadósság.

    VálaszTörlés
  11. Még annyi kiegészítést, hogy ne a préseléssel készült zsírt használjuk, hanem a kisütéssel házilag előállítottat.

    VálaszTörlés
  12. Épp tegnap próbáltam meg kimosni a kenyérsütő tepsimből az olajat... kivételesen sajnos azzal kentem ki.
    Nem értettem, hogy miért nem jön le róla...

    VálaszTörlés
  13. Jó ideje kínlódok én is ezzel a jelenséggel, pedig nem a legolcsóbb olajat használom. Mosogatószeres vizet szoktam forralni az edényekben, de az se mindig használ.
    A szagáról meg már többször azt hittem, a serpenyő műanyag nyelét éri a láng :-(

    VálaszTörlés
  14. Azt mondják sót kell szórni az olajra a tűzhelyen. Szerencsére én csak ritkán sütök bő zsírban.

    Az étolajat mindig is kezelték, de benzollal vagy toulollal (egyik se egészséges) vonták ki a kisajtoltás után keletkező olajpogácsából a maradék olajat, amit később eltávolítanak belőle. Én - ha veszek - inkább a drágábbat. Bő zsírban sütni pedig mindent liba vagy sertészsír-olaj keverékben szoktam (otthonlevőségi arányokban), szóval szerencsére nem tapasztaltam ilyeneket, de köszönöm az információt, azt hiszem eztán vigyázni fogok a puszta étolajokkal.

    VálaszTörlés
  15. Én is ezeket tapasztalom.elég bosszantó.

    VálaszTörlés
  16. Nah, hát erre a gondra tökéletes ez:
    http://szepsegtar.blogspot.com/2009/06/fontos-konyhai-kutyuk-szappanos-parna.html

    Ezért is írtam anno, hogy nélkülözhetetlen. Egyébként, az is érdekes, hogy még a mosógatógép a maga 60 fokával sem tudja teljesen eltávolítani az olajat...

    VálaszTörlés
  17. Szappanos párnával nem lehet Berghoff edényt, teflonserpenyőt stb. súrolni. Egyébként a zománcnak se tesz jót.

    VálaszTörlés
  18. Tovább gondolkodtam a dolgon... évek óta ugyanazt a klasszikus (középárkategóriás) étolajat használom. (Vé.uszt)
    Most váltottam először, egy Lidlben kaphatóra, azóta van ez a gondom. Nem lehet, hogy van összefüggés?

    VálaszTörlés
  19. Meglepne, ha a V olajat másképp gyártanák, mint a többit.
    Egyébként a Lidl-set nem ismerem. Én is évek óta ugyanazt az olajat veszem, és nekem ezzel támadt gondom. Régebben nem volt ennyire ragadós.

    VálaszTörlés
  20. ami nagyon érdekes hogy párom otthagyta a tűzhelyen az olajat 2 napra égve... és nem a lakás gyulladt fel hanem az olaj lett a már említett gumi szerű valami.....

    VálaszTörlés
  21. @Névtelen
    lehet, hogy rosszul olvastam? én ha 10 percet hagyom a gázon, már tele a konyha füsttel....
    egyébként: fiatal koromban "Üttetük" az olajat, napraforgóból. a színe, állaga, ILLATA és főleg az ÍZE! más volt, mint a mai "nejlon-olajok"a frissen készült olaj kenyérrel, pici sóval csemege volt. a mait legföljebb palacsintához használom.
    olajos kenyeret sem eszem,mint 40-50 éve.(igaz, zsírosat se, csak ha igazi sült zsír van a háznál...pedig de fínom volt zöldpaprikával, hagymával..!a maiak pedig olyanok, mint a kocsikenőcs...

    VálaszTörlés
  22. Én csak a Vé..szt használom nagyon régóta, de nekem is ugyanaz a tapasztalatom: nyúlos, gumiszerű, ragacsos sz.r, ami semmiről, semmivel sem jön le. Se a csempéről, sem az elszívó rácsáról sem az edényekről.A gyártók nyilatkozhatnának, h mi ez, mivel lehet oldani? Milyen lerakódást csinálhat ez a dolog a szervezetben, ha környezetében ezt teszi!?
    Különben egy méhésztől hallottam, hogy nagy gond, hogy a napraforgó génkezelt, nem mennek rá a méhek, nincs mit enniük, ezért mesterségesen kell őket etetni. Lehet, hogy ennek is köze van a dologhoz. Vagy: a napraforgót, hogy gyorsabban érjen lepermetezik valamivel. Tud erről valaki valamit?

    VálaszTörlés
  23. @Katka
    Ezek nagyon érdekes infók voltak. A méhekről nem is tudtam. Annak inkább az az oka, hogy a génkezelt növények rovartaszítók. A ragacsosságot a gyártás okozza, ma már nem sajtolással nyerik az olajat, hanem vegyszerekkel nyerik ki.

    VálaszTörlés
  24. Sziasztok!
    Én étolajat importálok Ukrajnából.Az étolaj lényege a melegen sajtlás és az alapanyag.Sajnos az itt kapható olajak nagy része részben napraforgó,inkább "növényi eredetű",tele kemikális szerekkel.A gyártó a fogyasztói verseny miatt nem tudja megoldani a jó olajat.Az a baj,hogy ezeket a gyártókat kötelezném arra,írják rá "részben napraforgó".A mi olajunk bekerülési ára 330ft(kiváló minőség),addig míg egy multiban már 300ft-ért is kapunk olajat,ahol már az ő hasznuk is rajta van.Egy melegen sajtolt 100%-os étolajat többször is fel lehet használni,míg fentieket még egyszer se.Akkor mi az olcsóbb?

    VálaszTörlés
  25. Egyénileg importálod, csak magadnak? Írnál nekem a Kapcsolat oldalról, emailcímeddel? Szeretném megtudni, hogy csinálod.

    VálaszTörlés
  26. http://www.olajuto.hu/

    Csekkoljátok!

    VálaszTörlés
  27. Igen igaz a napraforgót a gyors betakarítás érdekében Syriusszal permetezik I-es kazegória.

    VálaszTörlés

@templatesyard