Piacos lángos

Az ember általában jól lakik egy lángossal, na jó, esetleg kettővel. Legtöbben, ha megkívánjuk, piacon jártunkkor hódolunk e szenvedélyünknek. Pedig érdemes elkészíteni, nem is nagy munka, talán 10 perc, inkább az időzítés az érdekes. Vacsira, reggelire teával, fokhagyma kenővel, esetleg tejföllel, sajttal - mennyei eledel.
Rengeteg lángosrecept kering közkézen, pedig a jó, piacos lángos egyszerű kenyértésztából készül, minden fakszni nélkül. Nem is véletlen, hiszen innen is ered, kenyérsütéskor a tésztából húztak néhány lángost, s a tapasztott tűzhelyen forró zsírban megsütötték.
Nem régen Edith blogján olvastam, hogy lángost sütött, s egy kicsit bele is kotyogtam. Erről aztán nekem is eszembe jutott, hogy régen csináltam már.
A lángostészta lágy, kissé nehéz vele dolgozni, de így lesz levegős, könnyű. Lisztes kézzel vagy olajos kézzel húzható ki, és a deszkát is lisztezni kell.

Lángos

Hozzávalók: 4 nagy lángoshoz
300 g finomliszt
100 g rétesliszt
(vagy az összes helyett 400 g BL80 kenyérliszt)
1 teáskanál só
1 teáskanál cukor
1 evőkanál olaj
1 teáskanál savó (vagy tejföl, joghurt is jó, esetleg egy kávéskanál ecet)
20 g élesztő
2,5-3 dl langyos víz

Elkészítés:
Mindent a kenyérsütőbe pakolok, utoljára a langyos vízben feloldott élesztőt. (Ha nincs gép, akkor a kelesztőtálba teszem és a robotgéppel 5 percig dagasztom. Csak az egyik dagasztóspirált rakom bele, akkor nem mászik fel rajta a tészta!). A tésztát megdagasztatom, kelni hagyom duplájára - kb. fél- háromnegyed óra. Akkor erősen lisztezett kézzel lisztezett deszkára szedem, kissé átgyúrom, épp csak. Pihentetem letakarva kb. 20-30 percet. Közben a serpenyőbe bőven olajat teszek, nagy lángon felforrósítom. Ha forró, lejjebb veszem közepesre a lángot. A tésztát 4 darabra (kb. 15 dkg-os) vágom, lisztes vagy olajos kézzel forgatom, a szélénél fogom, függőlegesen tartom és szép tányérnagyságúra kihúzom. Mindig csak azt az egyet, amit épp sütni fogok. A forró olajban mindkét oldalát aranyszínűre sütöm, és papírtörlőre szedem ki.

16 megjegyzés:

  1. Megkenve fokhagymával, tejföllel, sajttal. Igen, így szeretem. De max egyet tudok megenni, aztán kész is vagyok. Imádom a lángost! Azt szeretem, ha a közepén ropog, a szélén meg jó vastag. Nekem is van egy receptem, még a nagymamámtól, de még nem mertem nekikezdeni...

    VálaszTörlés
  2. Hmm, micsoda lángos!:) Még jó, hogy kotyoghatnékod támadt múltkor, mert különben nem ettünk volna mi sem iylen finomat! Én kisebbekre nyújtottam ki, mivel sokan voltunk akkor, így jobban be lehetett osztani.
    Akkor legközelebb is iylen lágyabbra hagyom a tésztát, mert biztos, hogy sokkal finomabb lesz, ha puha.
    Tölteni nem szoktad? Túróval, sonkával, káposztával, lekvárral, nutellával, mindenképp finom. Én töltve eddig csak túrosat és húsosat csináltam, de szerettük. igaz, ezzel az "új" recettel még nem próbáltam, de biztos még finomabb lenne!:)

    VálaszTörlés
  3. Mi édesen nem esszük. A töltést úgy gondolod, hogy ráteszel valamit, vagy sütés előtt és félbehajtod? Most betetted a bogarat a fülembe, ezt az utóbbi variációt ki fogom próbálni.

    VálaszTörlés
  4. Hát igen, van aki az "édességet" meghagyja a fánknak!:D Igen, úgy gondolom a töltést, hogy kinyújtod, ráteszed a tölteléket és félbehajtod. Nálunk a városban, piacon, főleg ilyeneket lehet kapni. A húsos, káposztás előzetes elkészítést igényel, de a túrós nem, az gyorsabb.

    VálaszTörlés
  5. Jaj,szinte érzem az illatát!Nagyon guszta!
    Hétvégén sütnöm kell!

    VálaszTörlés
  6. Jaj de meg tudnám most enni! Irtó jól néz ki! Legközelebb így csinálom én is. Fini lehet nagyon. :)

    VálaszTörlés
  7. Én a dinsztelt káposztával töltöttet szeretem,u.a.mint a káposztás tésztához,lehet édesen,sósan,borsosan.Ízlés dolga

    VálaszTörlés
  8. A lángostésztába mindig dagasztok 1-2 szem főtt, áttört krumplit. Nálunk a gyerekek így szeretik.... és bevallom, én is. :)

    VálaszTörlés
  9. Huh, ezért érdemes volt ezen a szürke, esős napon felkelni! :))

    VálaszTörlés
  10. Koszonom ezt a jo langosreceptet,en ezt most Angliaban sutottem meg,es isteni finom lett!
    Meg egyszer koszonom!

    VálaszTörlés
  11. @czegeltunde
    Ez nagyszerű, nagyon örülök neki.

    VálaszTörlés
  12. Végre rátaláltam az igazi kedvenc lángosomra, amelyet szíves örömest elkészítem! Olyan tiszta átlátható Leírás után könnyü a dolgom. Köszönöm! Tisztelettel: tothkari0591@gmail.com

    VálaszTörlés
  13. Mennyei Manna.. rohanok is a boltba élesztőért a többi van itthon és máris nekiállok, utána meg nekiülök:-))) köszönöm a receptet!!!

    VálaszTörlés
  14. Ma megcsináltam ezt a lángost.Nagyon finom és egyszerű elkészíteni. Ajánlom minden kezdő "konyhatündérnek" is -csak bátran!

    VálaszTörlés
  15. Nagy a család,sok az unoka.14 van belőle.:-)Most jönnek haza külföldről. Mennyi legyen mindenből az adag. anatúrt választom,mert ázsiától európáig,minenholvannak agyerekeink.Nagyot nem szeretnék tévedni.

    Ibolya

    VálaszTörlés
  16. Piacos Lángos

@templatesyard