2009. július 14., kedd

Hamis marcipán - Tortadíszítő gyurma - Hamis fondant

65 megjegyzés



Öt adag mályvacukrot csináltam, ez rengeteg. Miután jól belakmároztunk, (nem egy fogyókúrás dolog) és mielőtt elraktam a lányoméknak belőle, minden színből levágtam egy 25 g-os darabot.

Hozzávalók:
25 g mályvacukor
40 g porcukor
5 g kukoricakeményítő
1/2 kávéskanál olaj

Elkészítés:
Kimérem a keményítőt és a porcukrot egy kis tálkába. Beleteszem a mályvacukrot és elkezdem gyúrni az ujjaimmal. Nemsokára felveszi az egész port és egy nagyon jó állagú gyurma lesz belőle. Ekkor mélyedést nyomok a közepébe, beleteszem az olajat és azt is hozzágyúrom.
Egy nagyon jól nyújtható, formázható gyurmát kapok.
Egyenként becsomagolom folpackba, az egészet egy margarinosdobozba rakom, hűtőben tárolom. Tortadíszítéskor csak elő kell venni.



A massza alkalmas torta bevonására is.
Sütikiszúróval csináltam pár díszt, művész hajlamúak készíthetnek rózsát, virágokat, masnikat is, én nem tudok.
Az a gyurma, amelyik mandula ízesítésű mályvacukorból készül, nagyon kellemes marcipán hatást kelt.
A gyurma szabad levegőn megszárad egy kicsit, de az olaj miatt sokáig szeletelhető, fogyasztható. Ha azonnal fogyasztjuk (vagy letakarjuk mondjuk egy nagy tállal a tortát), akkor egészen puha marad.

Nyújtás:
Egy sütőpapírt teszek a deszkára. A kezem pár csepp olajjal átkenem, és ezzel átsimogatom a papírt. Olajpermetezőt is lehet használni. Épp csak picit legyen olajos, ne nagyon. A kéz is mindig egy picit legyen csak olajos, mert a gyurma meglágyul. Kevés kukoricakeményítőt is hinthetünk alá és fölé, ha esetleg túl lágy lett.

Megjegyzések

65 megjegyzés ehhez: "Hamis marcipán - Tortadíszítő gyurma - Hamis fondant"

duende írta... [Válasz erre...]
2009. július 15. 13:35

De szuper ez is! Mentettem! :)

sedith írta... [Válasz erre...]
2009. július 15. 13:39

Klassz, már megint!:) Én is mentettem!:)

Yasmine írta... [Válasz erre...]
2009. július 15. 13:58

Nagyon örülök ennek a receptnek!! Már régóta keresem a tortadíszítő lehetőségeket,és ez tényleg szuper! Köszi! :)))

Wise Lady írta... [Válasz erre...]
2009. július 15. 14:00

Örülök:D

szepyke írta... [Válasz erre...]
2009. július 15. 14:22

Hát ez, nagyon jó. Én is órákig nézegetem a Youtube-on azokat a filmeket, ahol két perc alatt olyan tortákat csinálnak, hogy tátott szájjal nézem... Ez milyen jó!

Orsi írta... [Válasz erre...]
2009. július 15. 14:43

Bizony nagyon jó!JObban néz ki mint az enyém!Következő tortára a te recepted szerint csinálom!
Gondolom ez nem szakadt, meg egyebek.Ugye?

Wise Lady írta... [Válasz erre...]
2009. július 15. 14:58

Orsi: egészen nagyban még nem próbáltam, csak kb. 20 cm-es lapot nyújtottam. Az jól viselkedett. Ha szárad, akkor nem kőkemény, inkább törhető, morzsolható, így viszont meg lehet enni, nem törik ki a fogad, szeletelés recés késsel. Na szóval, nagyban nem tudom.
Kicsit kísérletezgettem, de még fogok, hogy az olaj aránya hogyan változtatja

Wise Lady írta... [Válasz erre...]
2009. július 15. 15:12

Orsi: annyira izgatott a kérdésed, hogy kimentem a konyhába, és az egyiket szétnyújtottam, amennyire csak tudtam, kb. 1 mm-esre, de egy színből csak kevés van, így egy nagy margarinosdobozt borítottam be vele. Nagyon jól viselkedik, hajlékony, rugalmas, sehol nem tört, vissza is tudtam szedni egybe, úgyhogy szerintem jól viselkedik.

Lilla írta... [Válasz erre...]
2009. július 15. 15:20

ismét le a kalappal. nemsemmi :-)

Orsi írta... [Válasz erre...]
2009. július 15. 15:45

Jajjj dejó,köszi hogy kipróbáltad!

trinity írta... [Válasz erre...]
2009. július 15. 18:46

Nagyon ügyes vagy-és türelmes!!! Sosem jutott volna eszembe, de így...mentettem:)))

Mian írta... [Válasz erre...]
2009. július 15. 20:37

Eszméletlen vagy Lady! De asszem már tegnap is mondtam! Valahogy idöt kéne szakítani és megcsinálni! :)
Köszönjük, hogy közzétetted! :))

Mónika írta... [Válasz erre...]
2009. július 15. 20:50

Nagyon ügyes vagy!:))
Nézz be hozzám!

Névtelen írta... [Válasz erre...]
2009. július 16. 9:55

Szia, csak ámulok és bámulok. Muszáj lesz kipróbálnom, annyira meggyőző vagy : ) A tojásfehérjés változattal is kísérlezel majd???

Andi írta... [Válasz erre...]
2009. július 16. 22:25

Félek tőle,de ezt is meg fogom próbálni tortadísznek!Azért egy kis noszogatás lehet elkelne!:-)

Wise Lady írta... [Válasz erre...]
2009. július 17. 10:15

Nosz, nosz Andi :D
Nem ördöngösség tényleg. Csinálj egy adagot színező nélkül és egy pici darabot tegyél félre. A többit egyétek meg mályvacukornak. Így kitapasztalod.

Névtelen írta... [Válasz erre...]
2009. augusztus 21. 19:23

Megcsináltam ma :) A cukrot eszik a gyerekek, mint a fene, és egy kis tortát is beborítottam fehérrel, és nagyon klasszul viselkedik, nagyon szép lett! Nem szakadt, nem tört, simult, ezer köszönet érte! Régóta kerestem valamit, ami nincs tele adalékanyaggal, mint az előregyártottak, és amit nem olyan nehéz megcsinálni, mint a klasszikus fondant!

Wise Lady írta... [Válasz erre...]
2009. augusztus 21. 20:45

Nagyon örülök!

Névtelen írta... [Válasz erre...]
2009. augusztus 21. 21:30

Még valamit hadd kérdezzek (előző névtelen). Ha nem szeretnék ételfestéket használni, de mégis vinnék bele valami színt (fiaim vannak, szóval valami olyan kéne) akkor a céklán és a szedren kívül tudtok még valamit?

Wise Lady írta... [Válasz erre...]
2009. augusztus 22. 0:56

Nehezet kérdeztél, de feltesszük körkérdésnek, ennyi blogger csak tud válaszolni.
Egyébként valakinél olvastam korszerű, bio ételfestékről, ami zselés. Lehet, hogy az is adalékmentes.

Névtelen írta... [Válasz erre...]
2009. augusztus 22. 8:52

Nagyon köszönöm!

Névtelen írta... [Válasz erre...]
2009. augusztus 28. 21:46

Sziasztok!
Uj vagyok az oldalon.Lenne 1 kerdesem.MI az a malyva cukor?? Ti a "pillecukrot vagy masneven "Marshmallowot ertitek? Nagyon szeretnem kiprobalni ezt a recit tortadisziteshez.Tudnatok segiteni, ezert is. KOSZI! ILDIKONL

Névtelen írta... [Válasz erre...]
2009. augusztus 28. 21:56

Elnezest! Megtalaltam!
ILDIKO

Wise Lady írta... [Válasz erre...]
2009. augusztus 28. 23:39

Ildikó, ha bármi kérdésed van, tedd fel bátran, szívesen segítek. Most úgy látom, már megtaláltad a választ.
Örülnék, ha megírnád, hogy sikerült, ha fotót is küldenél, feltenném a cikkbe.

Névtelen írta... [Válasz erre...]
2009. november 26. 11:22

Nagyon szuper, de nem tudod véletlenül hol találok por alakú ételfestéket? illetve arany és ezüst színben? Nagyon köszönöm a válaszodat. Andi

Névtelen írta... [Válasz erre...]
2010. január 26. 15:28

Szia Wise Lady!
"tortabevonási lehetőségeket" keresgéltem, és rá is akadtam erre a receptre, és a házi marcipánmasszára is. Szerinted melyik jobb a torta bevonására, és melyikkel könnyebb dolgozni?
Előre is köszönöm a válaszod!
Ui: Nagyon jók a receptjeid!:D
Kitty

Wise Lady írta... [Válasz erre...]
2010. január 26. 15:57

Kitty, köszönöm a kedvességed!
Én csak ezt próbáltam, jól használható, bevált, a másikról nem tudok nyilatkozni.

Névtelen írta... [Válasz erre...]
2010. január 26. 18:21

Köszönöm, hogy ilyen gyorsan válaszoltál.
Mindenképpen kipróbálom, és megírom hogy sikerült.
Kitty

Lucus írta... [Válasz erre...]
2010. március 5. 11:14

Szia Wise Lady!

Már alig várom, hogy kipróbáljam, de előtte lenne egy kérdésem. A mályvacukrot milyen állapotban teszed bele a porcukorba? Hűtés után? bocsi, ha értetlennek tűnök, de én már próbáltam hamis marcipánt készíteni, ott fel kellett olvasztani a bolti pillét :(, bár a végeredmény szép lett, nagyon nehéz volt vele dolgozni, mert állandó hűtést kívánt a massza. Válaszod előre is köszönöm
ANita

Wise Lady írta... [Válasz erre...]
2010. március 5. 12:59

Szia! Már kész pillecukrot, úgy ahogy van. Se melegíteni, se hűteni nem kell. Csak elkezded gyúrni a porcukorral, néhány csepp olajjal, és egyszer csak jó lesz. A mennyiségeket pontosan tartsd be, és egy jól kezelhető gyurmát fogsz kapni.

Mónika írta... [Válasz erre...]
2010. március 12. 10:31

Sziasztok!
Engem az érdekelne,hogy ha színes tortabevonót szeretnék,akkor csak úgy lehet, hogy a pillecukrot csinálom színesre, vagy ilyenkor is belel lehet tenni a színezéket?
Mert szeretnék élénk pirosat csinálni. Köszönöm válaszotok.
Mónika

Wise Lady írta... [Válasz erre...]
2010. március 12. 10:48

Utólag is hozzágyúrható (gumikesztyű!), de jobb, ha eleve színes a pillecukor.

Névtelen írta... [Válasz erre...]
2010. március 29. 16:09

Sziasztok Én is új vagyok itt! Akkor ha jool értem a boltban vásárolt pillecukrot kell használni?? és ha vmi élénk színt szeretnék, vagy aranyt, ezüstöt, akkor a fehéret, és utólag színezem???? Köszi: Rami

Wise Lady írta... [Válasz erre...]
2010. március 29. 16:19

Szia, boltban is vehetsz, de én a saját készítésű pillecukrot használtam (olcsóbb is, fincsibb is).
http://hungariancook.blogspot.com/2009/07/malyvacukor-pillecukor-marshmallow.html
Miért színeznéd aranyra-ezüstre? Ehetőt akarsz vagy szépet? Ne tedd, látványos, de arany-ezüst festékről sose hidd el, hogy megennivaló.

Wise Lady írta... [Válasz erre...]
2010. március 29. 16:20

Rami: színezni eleve a mályvacukrot kell, már készítéskor. Befőttlé, esetleg ételfesték, ott le van írva.

Névtelen írta... [Válasz erre...]
2010. március 29. 16:46

Köszönöm szépen! Igazából nekem az ezüst arra kéne, h a páromnak születésnapjára dob tortát szeretnék készíteni, és a fém részét kellene visszadni, vmilyen ezüstös színnel. Esteleg tudsz akkor ajánlani vmi mást az ezüst helyett, amivel a fém színt tudom érzékeltetni???
Köszönöm: Rami

Mónika írta... [Válasz erre...]
2010. március 30. 11:27

Sziasztok!

Engem az érdekelne, hogyha megcsinálom a pillecukrot, rendesen feldarabolom, megforgatom amibe meg kell és utána kezdem összegyúrni, vagy mielőtt feldarabolom akkor vágjam le belőle a megfelelő darabot? Köszönöm válaszod. És bocsánat ha nagyon értetlenkedem.

Névtelen írta... [Válasz erre...]
2010. március 30. 15:16

Szerintem tök mind1, de logikusabb ha előbb levágod a megfelelő darabot, és utána kozkázod fel....de ez csak az én véleményem
Rami :)

Wise Lady írta... [Válasz erre...]
2010. március 30. 15:56

Mindegy. Én már kész pillecukorból csináltam, de ugye ha direkt fondanthoz készíted, akkor ez a lépés kimaradhat. A forgatáskor felvett porcukor és keményítő jelentéktelen különbség.
Fontos azonban, hogy a hozzávalók mennyiségét tartsd be, mert csak így kapsz éppen klassz állagú, jól kezelhető fondant-t.

Mónika írta... [Válasz erre...]
2010. március 30. 17:52

Nagyon szépen köszönöm a gyors válaszotok, ki is próbálom minél hamarabb.
Köszönöm

haNa írta... [Válasz erre...]
2010. április 28. 11:15

Szia! Járok már egy ideje feléd, a pillecukrod is megcsináltam. Jó lett! :) Most az lenne a kérdésem, hogy a megmaradtat előtte megmikrózód vagy úgy "megkötött" állapotában gyúrod össze a porcukor-keményítő elegyével? Felveszi úgyis az anyagot, vagy mikrózom-visszaolvasztom előtte az anyagot? Válaszod köszönöm előre is!

Wise Lady írta... [Válasz erre...]
2010. április 28. 14:05

Nem mikrózom meg.

haNa írta... [Válasz erre...]
2010. április 28. 18:31

Köszi a választ!

Icus írta... [Válasz erre...]
2010. április 30. 13:17

Szia Kedves Lady!
A rendes étkezési keményítő is jó a fondant elkészítéséhez vagy csak kifejezetten a kukoricakeményítő?
Köszi a válaszodat:
Icus

Wise Lady írta... [Válasz erre...]
2010. április 30. 13:22

Az étkezési keményítő a kukoricakeményítő szokott lenni. Jó.

Icus írta... [Válasz erre...]
2010. május 14. 18:56

Szia Lady!
Megcsináltam a pillecukrot 150g porcukorból és az isteni finom lett.:))) 2 éves kislányom teljesen összekente magát úgy falta.:D:D:D
Ha Fondant akarok csinálni belőle akkor ennyi porcukor(240g),keményítő(25g) és olaj(2kávésk.) kell hozzá?Jól számoltam?
Köszi szépen.

Wise Lady írta... [Válasz erre...]
2010. május 14. 20:04

Nagyon örülök, hogy finom lett!
A mályvacukrot én kristálycukorból szoktam készíteni (olcsóbb).

150 g mályvacukorhoz mindenből a 6-szoros kell.
240g porcukor, 30g keményítő, 3 kávéskanál olaj.

Icus írta... [Válasz erre...]
2010. május 15. 12:17

ja persze:P
Köszi ma meg is csinálom

Timea írta... [Válasz erre...]
2010. június 26. 15:15

hello:)

Régóta olvasom ezt a szép blogot,mindig visszatérek ide.
Érdeklődni szeretnék kedves Lady,hogy az általad megadott hozzávalók mennyisége:
Hozzávalók:
25 g mályvacukor
40 g porcukor
5 g kukoricakeményítő
1/2 kávéskanál olaj
kb mekkora átmérőjű torta bevonására alkalmas?
A választ előre is nagyon szépen megköszönöm!

Wise Lady írta... [Válasz erre...]
2010. június 26. 15:32

Ez nagyon picike adag, egy egység. Többszörözni kell. Ha csak bevonod, akkor én a négyszeresét, ötszörösét készíteném legalább.
De ha dísznek is kell, akkor az a színektől függ, de egy szín az lehet egy egységnyi adag.

Névtelen írta... [Válasz erre...]
2010. szeptember 8. 16:03

Kedves Wise Lady.
Hogyan tudom színezni ezt a bevonót?
válaszodat előre is köszönöm!!

Wise Lady írta... [Válasz erre...]
2010. szeptember 8. 16:55

@Névtelen
Kakaóval, szörppel, befőttlével vagy ételfestékkel készítem el eleve a mályvacukrot, amiből a fondant készül.
Ételfestéket utólag is lehet hozzá adni.

Névtelen írta... [Válasz erre...]
2010. december 16. 15:12

Sziasztok! Először is köszönöm a recepteket...
Megcsináltam a mályvacukrot dupla adaggal, el is fogyott hamar. Ezután színeset csináltam és begyúrtam az egyészet gyurmának:)Tökéletes lett!
aztán gondoltam csinálok barnát is... instant kakaót raktam a cukorhoz, és így forraltam sziruppá... hűtés után nem pillecukrot, hanem gyurmát kaptam:)... nem baj, eredetileg is azt akartam belőle, így kimaradt egy lépés...

Wise Lady írta... [Válasz erre...]
2010. december 16. 16:37

@Névtelen
Örülök, hogy sikerült.
A kakaós változatot itt találod:
http://www.wiselady.hu/2010/05/kakaos-pillecukor-malyvacukor.html
Nem a sziruphoz kell adni a kakaót.

Névtelen írta... [Válasz erre...]
2010. december 18. 10:32

Sziasztok ismét!
Gondoltam megosztom veletek, hogy tegnap elkészítettem életem első gitártortáját, amire elkészítettem ezt a gyurmát.
Nagyon jól viselkedik:)Nem ragad, nem szakad...
Közzé tenném a képét is, de nem tudom, hogy tehetném...
Mégegyszer köszönöm a receptet!

Wise Lady írta... [Válasz erre...]
2010. december 18. 18:39

@Névtelen
Szuper! Ha írsz a kapcsolat oldalról nekem, akkor elküldöm a mailcímet, és tudom közölni a képet. Nagon kíváncsi vagyok!

Névtelen írta... [Válasz erre...]
2010. december 29. 18:24

Nagyon jó! Leírom az e-mail címem: beby12345@hotmail.com

Névtelen írta... [Válasz erre...]
2011. január 13. 23:15

Kedves Wise Lady!

Kiprobaltam ma eloszor a malyvacukor receptedet, tokeletesre sikerult! Koszonom a receptet!
Folytatnam tovabb a fondant keszitesevel, de van egy kis gond: nincs konyhamerlegem, s a pillecukrot mar nem lehet cseszevel merni, mint a cukrot :) Nem tudnad megmondani nekem, hogy a 150gr cukorbol keszult pillecukor mennyit nyom a merlegen? Vagy hogyan merhetem ki azt a 25 gr pillecukrot, ami a fondanthoz szukseges?
Koszonom elore is! Bogi

Wise Lady írta... [Válasz erre...]
2011. január 13. 23:44

@Névtelen
Fogas kérdést tettél fel, nem tudom.
A 25 g csak egységadag, elég pici, csak próbára elég.
A 150 g cukorból készült mályvacukor az kb. 210-220 g elkészülve.

Névtelen írta... [Válasz erre...]
2011. január 14. 9:01

Koszonom szepen a valaszodat!
Akkor ez azt jelenti, hogy a 150 g cukorbol keszult malyvacukor elegendo egy torta bevonasara, nem?
Ki fogom probalni igy hozzavetolegesen, ha nem sikerul, szerzek egy merleget. :) Koszi meg egyszer! Bogi

Névtelen írta... [Válasz erre...]
2011. április 9. 15:05

Sziasztok! én teljesen új vagyok ezen az oldaon, de láttam, hogy sok szó esett a fondantról. Hobbyként készítek tortákat, eddig még csak a családtagjaimnak, és először próbáltam ki a fondantot, de valahogy nem sikerült úgy ahogyan szerettem volna. Nem tudom, hogy számít e az, hogy mivel és min nyújottam? Én sima fa nyújtódeszkán és fa nyújtóval, de hiába raktam alá tömérdek porcukrot, valahogy mindig oda ragadt és a végére be is keményedett a fondantom. A tv-ben szoktam nézni a Tortacsodák című músort, ott mindig olyan szépen sikerül kinyújtanijuk a fondantot és olyan lágy és puha marad. Nekem nem siekrült. Létezik, hogy nem porcukron kell nyújtani mint a marcipánt hanem valami máson? vagy esetleg a nyújtódeszka volt a baj? A fondantot készen vettem és utána színeztem is. Az a baj, hogy semmi utasítás nem volt ráírva a vödörre amiben vettem a fondantot, ezért gondoltam, hogy porcukron kell nyújtani. Tévedtem? Kérlek segítsetek, mert itt a tesóm ballagása és megszeretném lepni mostmár egy igazi szép tortával. Várom válaszotok és előre is köszönöm segítségeteket. Szandra

Wise Lady írta... [Válasz erre...]
2011. április 9. 16:42

@Névtelen
A bolti fondantot nem ismerem. Ezt, amit itt olvasol, bátran ajánlhatom. Először készíts pillecukrot így:
Házi pillecukor, azután ebből csinálj fondantot úgy, ahogy itt le van írva. A nyújtásról is találsz útmutatót. Jó előre elkészítheted, kipróbálhatod, a felhasználéásig eláll a hűtőben. Bátran ajánlom.

Odrovics Katalin írta... [Válasz erre...]
2012. január 10. 19:03

Nagyon ügyes vagy, én azt szeretném megkérdezni hogy egy 28 cm átmérőjű tortához kb. mennyi mályvacukor és hamis fondant kell ? Előre is köszönöm válaszod. :)

Wise Lady írta... [Válasz erre...]
2012. január 10. 21:31

Függ attól, hogy díszeket is szeretnél formázni vagy csak beborítod a tortát. Én ilyen óriási méretűt még nem sütöttem, általában 21 cm-est szoktam, így csak becsülni tudok. A 8-10-szeresét ajánlanám a feltüntetett mennyiségeknek

reni írta... [Válasz erre...]
2013. október 11. 13:28

érdekelne hogy ezt használhatnám e fondant-ként egy mousse tortára?

Megjegyzés küldése

Blogarchívum

Translate this blog

English French German Spain Italian Dutch Russian Portuguese Japanese Korean Arabic Chinese Simplified
this widget by www.AllBlogTools.com

Blogstat

eXTReMe Tracker

online


Related Posts Widget for Blogs by LinkWithin
 

Copyright 2008 All Rights Reserved Revolution Two Church theme by Brian Gardner Converted into Blogger Template by Bloganol dot com