2009. április 5., vasárnap

Latte art - Tejhabosító Úr kávét főz

7 megjegyzés

Egyik fiunk Pesten van, vendéglátózást tanul és egy kávézóban dolgozik. Most, hogy hazalátogatott, kávét főzött nekünk. Nemrégiben vettünk egy 15 bar-os kávégépet (no nem drágát), mert imádunk kávézni. Kávédarálónk már régóta van, a bolhán vettünk egy félprofit. Fiunk nagyon érdeklődik a tejhab-művészet (latte art) iránt, és szorgalmasan tanulgatja a kávézóban. Ilyen latte macchiatot kaptunk tőle most ebéd után (kávé sok tejjel), alul forró tej, felette tejhab (tej és nem tejszín), és a kettő közé van berétegezve a finom presszókávé. Nincs hozzávaló poharunk, így pezsgőspohárból ittuk a tejeskávét - bizony, ilyen jól megy nekünk:))). Nagyon szép és látványos ez az ital. Lefényképeztem, de a gépem se profi (igazából egy nagyon egyszerű kis masinával fotózom), és lefényképezni is nehéz.
A lányok a kávézóban üzenetet hagynak neki (jóképű ám a mi srácunk), a Tejhabosító úrnak, ezt írják rá, és rajta telefonszám.
Elhatároztam, venni fogok olyan poharakat, ami ehhez a művészethez jó lesz, no meg megrendelte nálam a csokiszószt is, amivel a tejhabra szebbnél-szebb mintákat tud rajzolni.
Gyönyörködjetek a délutáni kávémban ti is (és finom is volt!).



Reggel pedig olyan capuccinot ittunk, aminél a tejhabra körben felfutott a kávé, és egy szép barna karimát alkotott rajta (hát ez a kép még gyalázatosabb lett, a hófehér tejhabot nagyon nehéz fotózni, annyira szórja a fényt).

Megjegyzések

7 megjegyzés ehhez: "Latte art - Tejhabosító Úr kávét főz"

SalsaOrsi írta... [Válasz erre...]
2009. április 5. 17:26

Úh, de jó nektek, hogy egy félig már profi szervírozza a kávéspecialitásokat...most nagyon irigykedem...
:-)
ööö, nem lehetne hogy én is kapjak, MOST?

Wise Lady írta... [Válasz erre...]
2009. április 5. 18:08

Lehet, neked könnyebb, mert bemész a kávézóba, és máris kapsz. Mi csak ritkán, ha itthon van Tejhabosító Úr.

duende írta... [Válasz erre...]
2009. április 5. 18:56

Nagyon csábítóak! (Megyek, iszom is egy török kávét. Mert ilyen szépséget én nem tudok... )

SalsaOrsi írta... [Válasz erre...]
2009. április 5. 19:29

na de a kávéházi kávékban nincs ám benne a mérhetetlen szeretet és a gondoskodás, amit otthon kap az ember, ki az anyukájától, ki a gyerekétől... :-)

Wise Lady írta... [Válasz erre...]
2009. április 5. 19:44

Bizony, ez igaz.

szepyke írta... [Válasz erre...]
2009. július 8. 15:16

Hát, ez milyen szép. Tetszik, hogy pezsgőspohárból kávéztok! Én meg, ha meglesz végre a fagyigépem, nagy vörösboros pohárból fogok fagyizni, mert van fagyiskelyhem, de a vörösboros nagyobb! :D

szepyke írta... [Válasz erre...]
2009. július 8. 15:17

Hát, ez milyen szép. Tetszik, hogy pezsgőspohárból kávéztok! Én meg, ha meglesz végre a fagyigépem, nagy vörösboros pohárból fogok fagyizni, mert van fagyiskelyhem, de a vörösboros nagyobb! :D

Megjegyzés küldése

Blogarchívum

Translate this blog

English French German Spain Italian Dutch Russian Portuguese Japanese Korean Arabic Chinese Simplified
this widget by www.AllBlogTools.com

Blogstat

eXTReMe Tracker

online


Related Posts Widget for Blogs by LinkWithin
 

Copyright 2008 All Rights Reserved Revolution Two Church theme by Brian Gardner Converted into Blogger Template by Bloganol dot com