2009. március 9., hétfő

Kőrözött Bölcs Hölgy módra

3 megjegyzés

Mindig elnevetem magam, ha a tévéből azt hallom, valakit "kőröznek". Ez amolyan pesti tájszólás lehet, számomra azonban nagyon vicces, mert azonnal a túrós finomság jut eszembe. Mifelénk ugyanis a keresett bűnözőt körözöttnek, az ételt pedig kőrözöttnek hívják, hangsúlyozva a hosszú ő-t. No, kideríteni azt sem tudtam, honnan ered a neve, de ma vacsorához ezt készítettem. Ahogy a férjem szereti, s ahogy én szoktam.

Kőrözött



Hozzávalók:

25 dkg nem száraz tehéntúró és juhtúró felesben
7,5 dkg vaj
10 dkg tejföl (talán 4 púpos teáskanállal)
1/4 vöröshagyma

1 kávéskanál só
2 kávéskanál pirospaprika
1 kávéskanál mustár
1/4 kávéskanál őrölt köménymag
ici-pici csipet curry (de tényleg lehelletnyi! éppen csak megmutatni neki)
szórásnyi bors
1 evőkanál sör

Elkészítés:
Meglágyítom a vajat és összetöröm a túróval, majd a tejföllel krémesre keverem. Beleteszem a fűszereket és a nagyon apróra vágott hagymát. Jól összedolgozom, kóstolással ellenőrzöm.

Ha nincs juhtúró, csak tehéntúróból is készíthető. Lilahagymát vagy salottát is használhatunk.
A legfinomabb, ha egy napot állhat, ekkor az ízek összeérnek.
Friss bagett vagy rozskenyér, szalonna, kolbász, zöldpaprika vagy paradicsom dukál mellé.

Megjegyzések

3 megjegyzés ehhez: "Kőrözött Bölcs Hölgy módra"

zsuzska írta... [Válasz erre...]
2009. március 9. 16:49

hehe, nalunk meg a faluban (bocs, mar varos) bazdura a bocsuletes neve.
Az asszociaciok elemzesetol most itt eltekintek.

Wise Lady írta... [Válasz erre...]
2009. március 9. 17:51

Asszociáltam :)))Melyik vidéken van a falutok?

zsuzska írta... [Válasz erre...]
2009. március 10. 10:15

Ferto to mellett:)

Megjegyzés küldése

Blogarchívum

Translate this blog

English French German Spain Italian Dutch Russian Portuguese Japanese Korean Arabic Chinese Simplified
this widget by www.AllBlogTools.com

Blogstat

eXTReMe Tracker

online


Related Posts Widget for Blogs by LinkWithin
 

Copyright 2008 All Rights Reserved Revolution Two Church theme by Brian Gardner Converted into Blogger Template by Bloganol dot com