Gasztronómiai tapasztalataim 1. A délalföldi tanyasi-falusi ételkultúra

Gyermekkoromat ételek szempontjából a délalföldi tanyasi és falusi ételkultúra határozta meg. Nagymamámék 80 éves korukig laktak a tanyájukon. Nyaranta egy-két hetet náluk töltöttem. Futkározott a házi baromfi az udvaron, az istállóban a tehén adta a frissen fejt tejet, nagymamám házi túrót, tejfölt készített. Az ólban disznók híztak, a kamrában szárazkolbász, jóféle házisonka, a bödönben finom lesütött hús, kolbász. A nyárikonyha végébe kemence volt építve, ebben készültek a finomabbnál finomabb ételek, sütemények.
Nagyanyám nem készített krémes sütiket, inkább kelt tésztákból varázsolt finom dolgokat, és sütött még piskótát, amit a hátsó kertekhez csatlakozó barackos gyümölcseiből főzött lekvárral kent meg.
Az udvaron 3 eperfa állt, fekete és fehér hatalmas eperszemekkel, ebből aztán finom házipálinkát főztek, és néhány üveg lekvár is kikerült belőle. A hátsó udvarban álló szilvafa terméséből nagyanyám az udvaron épített tapasztott katlanon, nagy üstben főzte a szilvalekvárt, és még ötliteres, belül zománcozott, szélesszájú füles cserépkorsókba tette el. Két ilyen korsót ma is őrzök, az étkezőben állnak.
Telente jó hangulatú, de munkában bővelkedő disznóvágásokat tartottunk, ahol nekem gyerekként is már segítenem kellett a reggeli elkészítésében, forró víz "gyártásában", a bél tisztításában-szétszedésében-mosásában, mosogatásban, meg aztán ide-oda futni, vinni a "szakiknak", amit kellett.
Ma is egyik kedvenc ételem a hagymás vér, amit ilyenkor ettünk, hozzá frissen sütött húsdarabokkal, házi savanyúsággal.
Nagymamám, amíg csak bírta, maga sütötte a kenyeret a kemencében, ami frissen nagyon finom volt. Később aztán 4-5 naposan már nem találtam ilyen jónak.
Ünnepi alkalomra, vagy ha várt minket, mindig rétest készített, aminél finomabbat azóta sem ettem.
Hosszúéletű, tevékeny asszony volt, különösebb betegségekkel nem küszködött, életének utolsó évtizedét már nálunk töltötte a városban. 98 évesen, hirtelen halt meg. Konyhájából édesanyám és aztán én is néhány ételt ma is készítünk, úgy, ahogy tőle tanultuk.
Ilyen a sós, lágy, remegős krémmel, házi túróból sütött kapros túróslepény, amiből langyosan nem tudtuk mi az elég.
A bodag, ami a paraszti konyha egyik egyszerű keverttésztafajtája, mondhatni parasztpiskóta.
A görhe, ami kukoricalisztből készült sütemény.
A kukoricagaluska leves, bár én ezt már mai formájára igazítottam (lásd tejleves), anyukám még hagyományosan készíti, ehhez nagyanyám a hátsó takarmányistállóban álló darálóval készítette a kukoricadarát.
Az "erős túrú", nagyapám kedves reggelije, ami olyan hosszan érlelt túrót jelent, amely már csípős.
A foszlós "fonottas" és a köménymagos kifli.
A tarhonyáskrumpli, amit leginkább pásztortarhonyaként ismernek.


Ma is úgy sütöm a disznótoros hurkát, kolbászt - megfordítás nélkül, azon a hőmérsékleten és annyi ideig - ahogyan tőle tanultuk, karikáskrumplival.
Nagymamám rézmozsara a konyhapolcon áll, rendszeresen használom, leginkább fűszerek megtörésére. Az étkezőben van az a kis tükröcske, amely annak idején a tanya konyhaszobájának ablakában állt, mellette az a petróleumlámpa, amelyet az ágyam melletti éjjeliszekrényre tett. A szenes vasalóját is megörököltem, ezt használom nyáron, amikor vasalt csirkét készítek.
Nagyapám kovácsmester volt, hatalmas műhellyel a tanya útfelé eső részén. Egy alig százhetvenegynéhány cm magas ember, sovány, de nagyon izmos, erős. Sokszor láttam patkolni, és segíthettem a fújtatót működtetni a lábpedállal.
Intelligens, művelt ember volt, aki elsőként szerzett a környéken telepesrádiót, majd a villany bekötésekor modernebbet. Mindennap hallgatta a híreket, és különböző műsorokat. Járatta a Szabad Földet, minden évben vett Kincses Kalendáriumot. Ha olyan országról, városról hallott, amit nem tudott hova tenni, akkor elővette a földrajzi atlaszát és megkereste rajta. Emellett művelte a tanya körüli földet nagyanyámmal együtt. Volt egy darab szőlő, egy hasonló darab barackos, termelt gabonát - búzát, kukoricát - volt krumpliföld. Nagymamámnak jó nagy darab zöldségeskertje volt, picurka dinnyeföldecskéje. Külön kerítéssel elkerített virágoskertjébe mindig ki kellett menni megcsodálni az éppen nyíló virágokat, amikre nagyon büszke volt.
Amikor ott voltam náluk, napközben mentem velük, segítettem, vagy ha akartam, játszhattam is. Esténként nagyapám mesélt vagy hallgattuk a rádiót, és kukoricaszárból játékokat készített nekem. Nagymamámtól tanultam meg horgolni, bütykös, dolgos kezével hófehér cérnafonálból szép csipkecsillagokat készített. Horgolótűje most nálam van.

4 megjegyzés:

  1. A csudába, majdnem megkönnyeztem... A Dél-Alföldről írok, szerencsére még élnek a nagyszüleim, de gyerekkoromból hasonló emlékeim vannak.

    Mamikám már igen-igen beteges, de papám a maga 76 évével egy kristálytiszta elme, okos kék szemekkel, imádom őket! Fú, most itt szipogok elérzékenyülve, köszönöm!

    VálaszTörlés
  2. Szia!
    Mondhatom,"Itt születtem én ezen a tájon!!"
    És ma is itt élek!Ahogy olvasom,egyfolytában bólogatok,és jönnek elő az emlékeim gyermekkoromból.Köszönöm,élmény volt olvasni!
    Üdv.:Brigitta

    VálaszTörlés
  3. Sziasztok! Régóta szerettem volna leírni már, amit érzek nagyszüleimmel kapcsolatban, és talán sikerült. Furcsa, hogy éppen az ételekhez kapcsolódó élményeimen keresztül tudtam megfogni.
    Persze, ez csak számomra ilyen idilli, az ő életük azért nehéz, sok munkával, néhol szegénységgel, háborúval teli, küzdelmes élet volt. De míg élek, hálás leszek azért, hogy számomra ilyen élményeket adott ez a két ember.

    VálaszTörlés
  4. Nagyon jó volt olvasni. :)
    Mert igazi életet láttam, igazi emberekkel. Én is emlékszem hasonlókra...
    A ma embere mintha mindenből "kimaradna". Ők még viszont tényleg éltek, közvetlenül, tisztán, igazán.

    Köszi az élményt! :)

    duende

    VálaszTörlés

@templatesyard